WTF? Tényleg vége van? Kár, olvastam volna még Milóék kalandjait. Az előző részben megismert szereplők jellemfejlődése expressz sebességbe kapcsolt, ahogyan a szerző által megálmodott univerzum is egyre szélesedett. Ebben a felvonásban zajlott le a mindent eldöntő csata a jó és a rossz között, végre megtudtuk, hogy mire képes Admira, és Milóról is meglepő dolgok derültek ki, akárcsak Vulgarus uramról. Visszatértek rajtuk kívül régi ismerőseink is: Humbaba (természetesen Mork társaságában), Fáta, Maurice, Hir és Grae . A szövegben továbbra is fantasztikusan jó kettőst alkotott Admira régies beszélye és Miló laza dumája. Habár nagy szerelmese vagyok a szépirodalmi igényű stílusnak, ezúttal nekem mégis Miló kacafántos mondatai tetszettek jobban, talán azért, mert amíg Amira egyre inkább földöntúli jelenséggé vált, ő megmaradt egyszerű embernek, dacára annak, hogy neki is figyelemreméltó képességeire derült fény. Az is érdekes fordulat volt, hogy a főszereplőkön fogott az átok, és valóban elfelejtették őket azok, akik fontosak voltak az életükben, de természetesen találtak megoldást erre a problémára, amelyben megint csak Milóé volt az érdekfeszítőbb. Mert milyen menő már egy mobiltelefon egy elképzelt középkori világban, és nem csak arra jó, hogy nagyot lehet villantani vele, hanem abban is kiváló segítséget tud nyújtani, hogy bebizonyítsa egy régi barátnak, hogy egykoron valóban része voltunk az életének. A szerző nagyon jól keveri az idősíkokat, eszméletlen, ahogyan a két mivilágunkbéli fiú látja a dolgokat, és megpróbálja nemcsak túlélni ezt az egész őrületet, amelybe belekerültek, hanem ha már ott vannak, próbálják kihozni a legtöbbet a helyzetből, miközben mindketten magukhoz képest sokat fejlődnek. Mindezzel együtt ez nem egy átlagos young adult - könyv, egyrészt teljesen egyedi a több idősíkon létező karakterek keveredése, másrészt pedig sajátos univerzumot épít fel, amely leginkább egy középkori világhoz hasonlít, azonban része a misztika és a mágia is, de csak annyira, hogy egy csöppet megfűszerezze az izgalmas kalandokat.

Óriási döbbenettel indul a történet: alighogy Milóék megússzák az előző részbeli kalandokat, megjelenik Koffer, és mindkettőjüket Asa Zufar rabságába veti. Az asszony mindenképpen rá akarja venni Amirát, hogy ébressze fel a mesteralvókat, akiket a saját javára akar felhasználni. Azonban Admira egyre inkább tudatába kerül kivételes hatalmának, Miló sem tétlenkedik, ahogyan Vulgarus kis csapata sem, így hamarosan sor kerül a mindent eldöntő harcra...

Habár nagyon sajnálom, hogy véget ért a történet, azt gondolom, jól döntött a szerző, hogy a második résznél abbahagyta, így volt kerek egész a sztori. A borító gyönyörűre sikerült, és nagyon jól visszaadta a hangulatot. Kalandokban most sem volt hiány, nekem azonban az előző rész jobban tetszett ebből a szempontból, talán azért is, mert akkor még teljesen új volt az univerzum, amelybe belecsöppentem, most viszont már ismerős terepen jártak a szereplők, így sokkal nehezebb volt lenyűgözni. Félreértés ne essék, így is magával ragadó volt a történet, de igazából csak a második felében pörögtek fel az események, addig valahogy lassúdadan folydogált a sztori. Aztán azonban annál jobban magával sodor a kalandok sora, főleg amikor a három történetszál összeér, és (majdnem) minden titokra fény derül. Jó ötletnek tartom, hogy maradtak elvarratlan szálak is, amelyekről már sohasem fogjuk megtudni, hova vezettek volna, azonban szereplőink sorsa így is kerek egész lett, és ez a lényeg.

Nagyon dinamikussá teszi a történetet az a megoldás, hogy a három főszereplő felváltva meséli el nekünk a történetet, így egyrészt több szempontból is követhetjük az eseményeket, másrészt pedig gyönyörködhetünk a különböző stílusokban. Admira fentebb stíljét jól egészít ki Miló szlengje és Vulgarus kicsit durvább hanghordozása. Mindeközben haladunk is a sztorival, nem is kis léptekben, nagyon jó a történetvezetés, és a karakterek is kiválóan fejlődnek. A különböző helyszínek hangulata is teljesen más, a zárda csöndje után Almirának nagy sokk lehetett, hogy hirtelen kitágult a világ, amelynek rossz és jó részei is vannak, és miközben ő a felsőbb régiókat ismeri meg, Vulgariusék az alvilágban szereznek tapasztalatokat helyismeretből.

Összességében ez egy nagyon jó fantasy, amelyet kár lenne kihagyni az életünkből. Huszti Gergely nagyon jól ír, kíváncsian várom a további alkotásait, mert ezzel a két könyvvel letette a névjegyét a műfajban. A mesteralvók világában nagyszerű volt együtt járni-kelni a szereplőkkel, egy nagyon különleges univerzumot ismerhettünk meg, amelyet kiválóan épített fel a szerző fantáziája. Álmodni sem lehetne jobb kalandokat, mint amelyeket volt szerencsém átélni Milóékkal (igen, nekem ő volt a kedvencem). Kár, hogy vége, olvastam volna még. De ez így volt jó, így volt szép. Érdemes elolvasni!

8/10

A könyvet a Ciceró Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.