A Pagony Kiadó friss kiadványai közül most két, 2–5 és 5–8 éveseknek szánt mesekönyvet olvastam, és mind a kettőt tudom ajánlani nem csak a célzott korosztályba tartozó gyerekeknek, de akár kisebbeknek vagy jóval nagyobbaknak is. Az állatos mesék nagy kedvenceim, főleg, ha az illusztrációk is aranyosak, ennél a két kötetnél pedig a megjelenítés szép összhangban van a tartalommal. Mind a kettő rövid, pár perc alatt el- vagy felolvasható fejezetekből, illetve történetekből áll, így akár esti mesének, vagy a csendes pihenő alatti olvasgatáshoz is kiválóak.

Megumi Iwasa Szeretettel üdvözöl-történetei közül a második jelent most meg a Pagony gondozásában, amely valamennyire kapcsolódik az előző, pingvines meséhez, de annak ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető. Bálna professzor utolsó tanítványa, Pingvin visszatért tanítani a Pingvin-szigetre, a professzor pedig nagyon magányos. Számtalan levelet küldött szét szerte a világba, és egyre csak várja, hogy valaki válaszoljon neki. Egy nap aztán végre levelet kap, méghozzá egy kisbálnától! Az események beindulnak, és még egy olimpia megrendezése is szóba kerül.

A kötet nekem nagyon különleges élmény volt minden szempontból. Kifejezetten örülök, hogy itthon Jörg Mühle rajzaival jelent meg, mert ezek kicsit furák, de nagyon vidámak és kedvesek, jól kapcsolódnak a könyv szeretetteli humorához. Nem tudom, a nagyobb gyerekeknek mennyire tetszhetnek, de a kislányom elnézegette őket. A történet felépítése és a fejezetek dinamikája nekem kicsit szokatlan volt, emiatt viszont szinte le se tudtam tenni a könyvet, húzott magával. Hangosan olvastam fel, és a magyar szöveg remek, nagyon szépen gördül, bár ha jól értelmeztem, nem az eredeti japánból van fordítva, amit kicsit azért nehezményezek.

A karakterek nagyon szerethetőek, Bálna professzor boldogságáért szerintem minden olvasó a kezdetektől nagyon drukkol, és végül a mellékszereplők is szépen lekerekített szálat kapnak – elsősorban Fóka postáskisasszonyra és Baldóra gondolok. Érdekes kérdés, hogy a hagyományos levélírás a mai gyerekeknek vajon mit jelent, de ebből a meséből megismerkedhetnek vele, miközben egy végtelenül emberi és szeretetteli történetet olvasnak, amely humoros, megható és izgalmas.

Vadadi Adrienn nagy életművében eddig (ha jól tudom) nem az állatos mesék domináltak, ezért is voltam nagyon kíváncsi Kicsimackó kalandjaira. Ezek a mesék a legkisebbek hétköznapjairól szólnak: Kicsimackó segít a konyhában, meglátogatja a nagymamát, várat épít, unatkozik, korcsolyázik – felfedezi a világot. A mackócsalád tavaszi ébredésétől követjük végig őket a téli álomba merülésükig, ezalatt pedig Kicsimackó különféle kalamajkákba keveredik.

21 mese kapott helyet a kötetben, amelyek nagyon rövidek (van, amelyik még egy oldalas sincs) mégis kerek, lezárt történetek tanulsággal, megbeszélnivalóval. Kicsimackó ráadásul nem földre szállt angyal, hanem néha hisztis, néha nyűgös, néha rossz döntéseket hozó gyerek, akit a mamája igyekszik sok szeretettel rávezetni a megoldásra. Bevallom, nekem némelyik mese kicsit unalmas volt, illetve egy kifejezetten nem tetszett (a Lopika), de nem én vagyok a célkorosztály, és a kötet valóban olyan helyzeteket mutat be, amelyekkel a kicsik találkozhatnak. A szülőknek is sok játékos ötletet ad az egyes helyzetek kezeléséhez, és a mesék nyelvileg szépek, jól felolvashatóak. Egri Mónika illusztrációi gyönyörűek és kifejezőek, megelevenednek előttünk a mackócsalád mindennapjai. Már csak a rajzok miatt is érdemes kézbe venni ezt a kötetet, a mesék pedig korlátlanul folytathatóak, úgyhogy én remélem, lesznek még újabb kalandjai Kicsimackónak.

10/10, 8/10

A köteteket a Pagony Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.