A kritika spoilert tartalmazhat!
Rianna izgatottan várja a gyógyítók vizsgáját, és azt, hogy bejusson vele a könyvtárba, ám az események nem várt fordulatot vesznek. Valami zajlik a háttérben, aminek hatására Lidérc különösen kezd viselkedni. Közben Erdon herceg hazafelé tart a sereggel, és Delonnal, az éles eszű, jóképű gyógyítóval. Rianna egyre nagyobb veszélybe kerül, és minden vágya, hogy visszacserélje magát az öccsével. Ám közben egyre több furcsaságra felfigyel. Mit titkolnak a háborúról a vezetők? Rianna megpróbálja kideríteni a tűztojások titkát, és azt, milyen múltbeli sötét árny nehezedik a rémálmokkal küszködő, vonzó hercegre.
On Sai Vágymágusok-sorozatának első kötete, az Álruhában (ITT olvashatjátok a kritikámat róla) nagyon elvarázsolt. Világa, karakterei és sodró lendülete teljesen magával ragadott. Olyannyira, hogy felélesztette és teljesen szabadjára engedte a bennem szunnyadó rajongót, így „hype”-oló csitrivé visszavedletten vártam a folytatást, amit a megjelenés után elég hamar a polcomon is tudhattam. Valamiért mégis vártam A két herceg olvasásával, és az eltelt idő alatt a rajongásom rózsaszín köde is oszladozni kezdett, ami objektívebb rálátást engedett a szerző világára és az abban történő eseményekre. Ezt nem azért írom, mert a második rész rosszabb lenne, mint az első, mert van legalább olyan jó, inkább csak felfedeztem benne olyan dolgokat is, amit az Álruhában című kötetnél a rajongás még jótékonyan elfedett.
Az egyik ilyen a világ kidolgozottsága, vagyis inkább annak hiánykeltő részletessége. Noha ez egyrészt szándékos írói eszköz, mert a főszereplő, Rianna, aki maga is még csak felfedezi a férfi mágusok világát, amiről nőként eddig nem sok fogalma lehetett, szemén át látjuk a dolgokat, ami eléggé szűk szűrő. Az nem is lenne baj, ha a szerző csak ezért tartaná vissza az információkat. Viszont én inkább azt éreztem, hogy a korhatár (YA) besorolás miatt szándékosan nem engedi el magát, és írja le a világában rejlő összes borzalmat. Az érződik a szövegen, hogy a szerző két kézzel, sőt inkább vasmarokkal fogja vissza magát, nehogy átcsússzon Vörös pöttyösből, Zafír pöttyös, netán Sötét örvény kategóriába. Pedig micsoda sorozat lehetne akkor a Vágymágusokból! Mert félreértés ne essék, így is nagyon jó, amit és ahogy leír, így is szerethetőek a párbeszédek, a karakterek, a történések, a sok szebbnél szebb, idézhető mögöttes gondolat, de korhatáremeléssel még sokkal jobb lehetne.
A korhatárbesoroláshoz kapcsolódik az is, hogy a párbeszédekben túlcsordult a cukiskodás, főleg Lidérc részéről, aki emiatt csak pillanatokra ugyan, de néhol kissé kiesett a szerepéből. Értem, hogy szerelmes az istenadta, de akkor is ő Lidérc, és remélem, nem lesz belőle a harmadik részben nyálas, önfeláldozó hősszerelmes. Főleg annak fényében, hogy éppen háborúba készülnek, és egy érzékeny, lelki sérülésekkel küzdő fiatal férfiról van szó, aki nem éppen az aranyosságáról híres. A világ sötétedő tónusa sem indokolja ezt a túlzó játékosságot. Túl erős a kontraszt a fiatalok incselkedése és harcok borzalmai között. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez is tudatos a szerző részéről, hogy a tizenéves korosztály is megtalálhassa a cselekményben a felhőtlen szórakozást, viszont ez részben a történet rovására megy. Titkon reménykedem, hogy egyszer olvashatunk ebben a világban egy felnőtt történetet is, vagy ennek egy felnőtt változatát. És itt elsősorban nem az erotikus részek kifejtettségére gondolok, hanem a világ tónusának mélyítésére, nyomasztó voltának megmutatására, vagy éppen a háború borzalmainak leírására egy véres, ami a csövön kifér, ízig-vérig On Sai regényben.
Fentebbi észrevételeim azonban nem gyengítik számottevően a szöveget, sőt, azok az írói eszközök, amelyek az előző kötetben működtek, ennél a résznél is ugyanolyan jól alkalmazza a szerző. On Sai továbbra is kísérletezik a szavakkal, az érzésekkel, a reakciókkal (karakterei és olvasói visszacsatolásával egyaránt), a gondolatokkal, és közben még mindig látványosan élvezi. Az írásmód ugyanolyan gördülékeny és sodró, a szöveg megfogalmazása gyönyörű, átitatva elgondolkodtató mondatokkal.
Például ilyenek: „A szavak olyanok, mint a magok, a jó és a rossz egyaránt kikel és szárba szökken.” „A kedvesség csodafegyver, ki kéne próbálni.” „Az otthon ott van, ahol szeretnek.” „Egy jó probléma mindig többet ér, mint egy rossz megoldás.” De még hosszan lehetne sorolni az ehhez hasonló elgondolkodtató részeket, amik fölött órákig lehet merengeni.
Ezekben rejlik a történet egyik igazi ereje: egy háborúskodó fantasy világ kibontakozása közben megcsillannak a fontos gondolatok, amiket a szerző közvetíteni szeretne a története által. A legjobb az, hogy ez a „tanító” szándék nem direkt, nem lógnak ki a szövegből ezek a mondatok, hanem belesimulnak, és szerves részei a főszereplő, az író szócsöve, Rianna gondolatainak. Így ki-ki magának mazsolázhatja ki ezeket a gyöngyszemeket, értelmezheti a mögöttes tartalmat, ami mindenkinek életkortól, nemtől, élethelyzettől függetlenül mást adhat.
Ezzel el is érkeztünk a Vágymágusok-sorozat másik fontos témájához (ezt az előző kötetnél még nem említettem, mert abba a kritikába nem illett), a nők a világban betöltött helyzetéhez. A szerző Riannán keresztül mutatja be, hogy a világában milyen körülmények között élnek a nők, és ezzel nem csak hátteret gazdagítja, hanem sok olyan dologra is reflektál, ami napjaink társadalmi problémáira, egyenlőtlenségeire világít rá. Okosan ragadja meg ezt a vonalat, mert a férfi-női egyenjogúság vagy a gender (társadalom által elvárt biológiai nemnek megfelelő nemi szerepek) témája nagyon foglalkoztatja a mai kamaszokat (felnőtteket), így ez ebből a szempontból is friss látásmódú olvasmány. A téma puszta felhozása önmagában bátor lépés, de hogy még jól is nyúl hozzá, az örömteli. Rávilágít a férfiak a nőkkel szembeni félelmeire, vagy épp arra, hogy ebből kifolyólag milyen szerep jut a női nemnek a férfi mágusok uralta világban. De Riannán keresztül azt is megmutatja, hogy hiába született valaki nőnek, nem baj, ha az elvárttól eltérően gondolkodik, és az sem, ha meg akarja valósítani önmagát úgy, ahogy szeretné. Ez az üzenet sokaknak bátorságot adhat az álmaik megvalósítására. On Sai mindezt a fentebb emlegetett fontos gondolatokhoz hasonlóan nem rágja az olvasója szájába, hanem ez a szál is a cselekmény előrehaladtával bontakozik ki a befogadó előtt, és ki-ki olyan mélységben ízlelgetheti, ahogy akarja. Vagy ha magával sodorják az események, akkor nem is biztos, hogy feltűnik, mert megbújik a háttérben, és teljes mértékig belesimul a szövegbe.
A világ mágiája továbbra is szorosan összekapcsolódik a vággyal. Sőt, ebben a kötetben a kettő közötti összefüggésre is fény derül. Ebből kifolyólag továbbra is igaz a sorozatra, hogy teli van játékos, csintalan erotikus jelenetekkel. Ezek leírása továbbra is megmaradt az ifjúsági korhatár szintjén. Viszont néhol izgatóbbak, mint a felnőtteknek szóló erotikus könyvek testnedvektől sikamlós, plasztikus leírásokkal telitűzdelt szexjelenetei.
Ennek oka az erotika egyedi értelmezése. Ugyanis a mágia nemtől független teremtő erőként áramlik mindenkiben, és fel-fellobban, ahogy a szereplők egymásra reagálnak, vagy amikor szélsőséges mértékben túlteng bennük egy-egy érzelem, például a düh vagy szexuális vágy. Ennél fogva mindig jelen van, mondhatni a vágy a mágia velejárója. Ez egyben a könyvsorozat mozgatórugója is, és egyedi felfogású mágiarendszert eredményez, ami erőteljesen érzelemközpontú, így visszavezet a szereplők egymásra hatásához. Mert ugyan a férfiak a csontjaikban hordozzák a mágikus erőt, de a csatában egy jól összekovácsolódott csapat erősítheti egymást azáltal, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, és ez erősíti a mágiájukat. Ehhez Rianna természeti mágiája hozzátehet még egy lapáttal azzal, hogy az elemek használatával segítheti a férfiakat.
A csattanós függővég és Delon dolgában volt még egy aprócska szívfájdalmam, ami már az első kötetnél is szöget ütött a fejembe, de a rajongás miatt akkor még nem adtam neki hangot. Még pedig Rianna női mivoltának kiderülése, ugyanis Ria továbbra sem tudja levetkőzni nőiességét. Az első kötethez hasonlóan itt is sokat nevettem az ebből adódó kínos jelenetein (pl.: Lidérc-féle fürdetés). Nem értettem, hogy a fiú miért nem jött rá, hogy a barátja egy lány, mert annyira egyértelmű volt az egész viselkedése. De nem csak Lidérc, hanem mindenki vak, és végül egy nemi sajátosság buktatja le, de az is csak „véletlenül”. Ezt eléggé suta megoldásnak éreztem.
A két herceg összességében egy jó folytatás. Benne van minden, ami élvezhetővé teszi a sorozatot. Sok, az első kötet után felvetődött kérdésemre választ adott, és újakat is felvetett, így nagyon kíváncsi vagyok a lezárásra. Habár a világ újszerűsége megkopott, azért még mindig jó volt elmerülni benne, és tovább követni a szereplők útját.
Ajánlom az első kötet rajongóinak, mert nekik ez is tetszeni fog. Az On Sai munkásságával ismerkedők is bátran belekezdhetnek a sorozatba, mert kiválóan bemutatja a szerző írói stílusát. Továbbá tökéletes entry level mű a fantasy zsánerrel ismerkedőknek.
8/10
A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
