Kamasznak lenni nehéz. Főleg akkor, ha valami miatt kilógsz a sorból. Ha nem csak úgy érzed, hogy a világ összeesküdött ellened, hanem tényleg súlyos dolgok történnek veled. De persze akkor is, ha csak úgy érzed. A Pagony Kiadóhoz tartozó Tilos az Á Könyvek Vészkijárat-könyvei „kemény témákról és láthatatlan problémákról” (vagy nem is annyira láthatatlan problémákról) szólnak, és vészkijáratot próbálnak nyújtani a 12+-os korosztályból azoknak, akik úgy érzik, egyedül maradtak. A gondolat remek, a mögötte megbújó szellemiség (hogy a probléma egy szoba, ahova be vagyunk zárva, de mindig akad vészkijárat, csak meg kell keresni) fontos és adott esetben életmentő lehet. Anna Woltz kötete a klasszikus ifjúsági regényeket idézi mind stílusában, mind gondolatiságában: humoros, elgondolkodtató, érzékenyítő, és ami a legfontosabb: azt mutatja meg, hogy van megoldás.
A történet két szálon fut, amelyek össze-összekapcsolódnak. Az eseményeket két szemszögből látjuk E/1-es nézőponttal: az egyik főszereplő Parker, a másik pedig Sven. Ez az első napjuk a gimnáziumban, most kezdik a hetedik osztályt, és mindketten kilógnak kicsit az osztálytársaik közül, bár más-más oknál fogva. Parkerrel a nyáron szörnyű dolog történt, amit azóta sem hevert ki, és a következményei minden napját háborús készültséggé teszik. Ráadásul meg kellett válnia szeretett kutyájától, egyetlen támaszától és barátjáról, Alaskától. Sven epilepsziás, és tudja, hogy emiatt ő lesz a furcsa, sajnálnivaló fiú az iskolában, amit mindenképpen el akar kerülni, így gonoszkodni kezd másokkal. Parker délután meglátja Alaskát az iskola udvarán, követni kezdi, és éjszakánként belopózik új gazdájához, akivel lassan bízni kezdenek egymásban.
A regény alcíme Nem vagy egyedül, és valójában ez a történet legfontosabb üzenete. Parker és Sven is teljesen befordulnak a saját világukba, megszállottjává válnak a problémájuknak, és nagyon nehezen kérnek bárkitől segítséget. Amikor viszont ez megtörténik, kiderül, hogy nincsenek egyedül, és sokkal több támogatásra számíthatnak, mint gondolták. Anna Woltz remekül ír, a cselekmény pörög, nem lehet letenni a könyvet. Emellett nagyon jól eltalálja a kamaszokra jellemző gondolkodás- és kifejezésmódot is (és a fordítás is nagyszerű), én rég olvastam olyan modern, kamaszoknak szánt könyvet, amely ennyire stíluson belül maradt. Nincsenek soha nem használt szlengek vagy túlságosan felnőtt megoldások, nyelvileg a kötet nagyon élvezetes, és a problémák megoldása sem életidegen vagy túl giccses. Az ember egy ilyen történetnél persze nagyon vágyik a happy endre, ami az életben azért nem mindig érkezik meg.
Nagyon nem szeretem, amikor egy történetnek a kimondott célja az érzékenyítés, és ebben a regényben ez szerencsére nem cél, hanem velejáró: nagyon szépen belesimul a történetbe, nem túl didaktikus és szájbarágós. Egyszerűen ahogy haladunk előre, és megkedveljük a szereplőket, úgy tudunk egyre jobban azonosulni velük és a problémáikkal. Bevallom, én Svent jobban szerettem, mint Parkert, nagyon bírtam a humorát és a személyiségét: „A lányok mindig túloznak, vékony a hangjuk, szeretik a lovakat meg a csillámos dolgokat, és fura a viszonyuk a melltartókhoz.”
Kicsit naivnak éreztem azt a megoldást, ahogyan az osztály kiáll Svenért, és igyekeznek elsimítani a róla készült videó feltöltésének következményeit; sajnos szerintem azok, akik gonoszságból feltöltenek a másikról valami kínosat az internetre, nem igazán szoktak utána magukba nézni és elszégyellni magukat. De ne legyen igazam – sokkal jobban szeretnék olyan világban élni, ahol minden jóra fordul, és a rosszak megjavulnak. Ez a kötet egyszerre fordulatos, érzelmes és gondolatgazdag, én nagyon ajánlom minden kamasznak (és a szüleiknek is). Megmutatja, hogy úrrá lehet lenni a szorongáson és a félelmen, és hogy segítséget kérni és elfogadni nem gyávaság. Sőt. Néha ehhez kell a legnagyobb bátorság.
10/10
A kötetet a Tilos az Á Könyvek jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
