Bojti Anna könyvei fantasztikusak. Nem tudom, miért nem talált meg engem tavaly az Éjszaka az állatkertben, de most bepótoltam a friss Lidércerdővel együtt, és rajongó lettem. A kötetek a Pagony Kiadó Abszolút Könyvek sorozatában jelentek meg, amelyek a 9–12 éves korosztálynak szólnak, maiak, könnyedek, elgondolkodtatók, és műfajtól függetlenül izgalmasak és jól olvashatók. Az Éjszaka az állatkertben „abszolút éjszaka, abszolút nyomozás és abszolút interaktív”, a Lidércerdő pedig „abszolút rejtvény, abszolút erdő és abszolút interaktív”. Mindkét kötetet a Kaland-játék-kockázat könyvek inspirálták (itt Kaland, játék és fantázia a címke), vagyis a történet főhőse az olvasó: ő dönti el, hogy merre halad, kivel beszélget, melyik lehetőséget választja egy-egy szituációban. Emellett azonban a könyvek irodalmi értéke is jelentős: mind nyelvileg, mind stílusban, mind humorukban kiemelkednek a mezőnyből.
Az Éjszaka az állatkertben volt az első találkozásom Bojti Anna világával, és mondhatni szerelem volt első látásra. Lerajzoltam a térképet, megcsináltam a kalandlapot (mivel tudtam, hogy írni fogok róla, minden lépésemet is vezettem), és belemerültem ebbe a csodás kalandba. Nagyon gyorsan végigjátszottam, alig tudtam letenni, annyira vitt magával a történet, 117 lépésből fejeztem be végül. Igyekeztem mindenhol a legkalandosabb, legizgalmasabbnak ígérkező lehetőséget választani, minél több szereplővel beszélgetni, és egyszer voltam csak ugyanazon a helyen (a Faloda tisztásán, ami egyébként is központi rész).
Rengeteg különleges állattal találkoztam, és maga az ötlet is zseniális, hogy éjszaka mesebeli teremtmények népesítik be a Fővárosi Állatkertet. Tele van a kötet nagyszerű megoldásokkal, elképesztően fantáziadús, miközben maga a szöveg is humoros, ötletes és igen, jó olvasni. Fülöp-Ferth Tímea rajzai szuperek, Töhötöm, a plüss víziló ölelnivaló. A történet szerint az olvasó testvére, Dodó éjszaka eltűnik, és az olvasónak kell megkeresnie. Ebben Gombóc, a kandúr (imádtam), és a hátizsákjába gyűjtött tárgyak vannak a segítségére. Be kell járnia az állatkertet, hogy a testvére nyomára akadjon, közben pedig sok-sok kalandban részt venni és segíteni különféle lényeken. A kötet felnőttként is elképesztő élvezetes, tele van irodalmi utalásokkal, mitológiai átértelmezésekkel, én bármikor újrajátszanám, és mindenkit erre buzdítok. Nagyszerű könyv.
Az idén megjelent, friss A Lidércerdő mélyén már nem szolgál a meglepetés varázsával, hiszen ugyanazt a sémát követi, ennek ellenére ugyanolyan élvezetes, kalandos és fantáziadús, mint állatkertes elődje. A történet szerint az olvasó a barátnőjénél, Lénánál alszik, amikor vele és a kisöccsével, Oszival a padláson megtalálja a nagypapájuk elrejtett ládáját, amiből furcsa dolgok kerülnek elő. A nyomok alapján a csapat a rejtélyes Lidércerdőbe kerül, onnan pedig a föld alatti Marmor birodalmába. El kell juttatniuk egy alkatrészt Makkalának, a nagyapa barátjának, közben pedig rengeteg kaland, élmény és rejtvény várja az olvasót.
Ezen a köteten én kicsit döcögősebben jutottam keresztül, végül 160 lépésből értem a végére, és egyetlen helyen voltam kétszer, a Feketevíz megállóban (de szerintem ott kétszer is kell). Magával a kalandommal kevésbé voltam megelégedve, mint az állatkertesnél, aminek több oka is van. Egyrészt ebből a játékból ki lehet esni, amit az állatkertesnél nem tapasztaltam, és ez szerintem a gyerekeknek annyira nem motiváló. Ráadásul elég könnyen ki lehet esni (például ha másik irányba forgat az ember egy szobrot), ami sokszor a szerencsén múlik, nem azon, hogy valaki mennyire figyelt vagy mennyire leleményes. Néhány logikai következetlenség is bosszantott, például ha én nem voltam a toronyban, honnan kéne tudnom, hogy van ott egy létra? És ha nem voltam a Nagyfa kilátónál, esélyem sincs megfejteni a rejtvény szövegét… Szerintem ezek a dolgok a gyerekeknek is nagyon frusztrálóak lehetnek, hiszen hiába figyelnek, hiába okosak, egyszerűen esélyük sincsen. Emellett nekem nagyon kötött volt a föld alatti utam, mivel Iggivel és Móggal mentem, így viszont szinte semmit nem láttam Marmorból, semmilyen rejtvényt nem tudtam megfejteni, tök fölöslegesen írtam fel mindent. Ez persze nem a kötet hibája, és valószínűleg egy másik úton izgalmasabb lett volna.
A szöveg színvonala ugyanolyan magas, mint az Éjszaka esetében volt, bár én kicsit most hiányoltam a humort. Több volt a rejtvény, a gondolkozós (logikai) feladat, és jóval több a választási lehetőség is. Itt viszonylag lineáris úton haladunk, szerintem sokkal több a kötött pont is, hiszen el kell jutni az erdőbe, onnan pedig Marmorba. Én a madaras úton mentem, ahol a térképes feladat nagyon érdekes és fantáziadús volt. Fantáziából egyébként sincs hiány, és a szeretett irodalmi és popkulturális utalásokra is jó ráismerni (pl. Monty Python). Valamikor szerintem újra fogom játszani, mert ahogy máshova is lapozgattam, úgy láttam, hogy nagyon sok mindenből kimaradtam. Az ilyen típusú könyvek lényege a felfedezés és a játék izgalma, ami maradéktalanul megvolt ebben a kötetben is – remélem, hogy lesz következő.
10/10; 9/10
A köteteket a Pagony Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
