Tökéletes időzítéssel érkezett a Ciceró Könyvstúdió új képregénye a borongós őszi napokra, Vera Brosgol kötete ugyanis borzongató, szellemes (minden tekintetben), igazi halloweeni olvasmány. Már ha valaki kibírta, hogy az esetleg hamarabb beszerzett példányát ne olvassa el mostanáig. Én úgy gondoltam, belelapozok, maximum kicsit beleolvasok, hát kár volt, ugyanis képtelen voltam letenni. Egy ültő helyemben olvastam el az egészet, úgy, hogy meg-megálltam élvezni a rajzok finomságait, a kulturális utalásokat, a kötet nagyon összetett mondanivalóját. Nagyon különleges élménnyel gazdagodik, aki kézbe veszi, és én tiszta szívből ajánlom azoknak is, akik egyébként nem képregényrajongók.
Vera Brosgol 1984-ben Moszkvában született, de 5 éves kora óta Amerikában él. Klasszikus animációból szerzett diplomát, és sokáig dolgozott animátorként, most viszont már minden idejét illusztrációk és képregények készítésével tölti. Az Ánya kísértete az első könyve, amely eredetileg 2011-ben jelent meg. Ezt azóta több is követte, és én nagyon, nagyon bízom benne, hogy a Ciceró azokat is el fogja hozni nekünk, mert amit a szerző honlapján látni belőlük, az alapján ugyanolyan érdekesek és egyediek lehetnek, mint az Ánya kísértete.
Ebben a kötetben az orosz származású, az iskolában kevéssé népszerű, kamasz Ányát követjük, aki egy nap véletlenül beleesik egy kiszáradt kútba. A kút mélyén egy csontvázat és a „tulajdonosát”, egy szellemlányt talál, akinek személyében szert tesz egy igazán különleges barátra. Ánya élete az új barátnővel nagy fordulatot vesz, ám mindennek ára van, és Ánya lassan rádöbben, hogy milyen keveset is tud valójában barátnője életéről (és haláláról), akivel pedig minden titkát, csalódását és vágyát megosztotta.
A kötet gyönyörű kialakítású. Klassz a mérete, könnyen fogható és lapozható, nagyon jó a lapok illata, és ez a fényes papír szépen kiemeli a rajzok feketéjét. Különleges, hogy Vera Brosgol csak néhány színt használ, a feketén és fehéren kívül csak kéket és szürkét. Ezzel nagyon egyedi atmoszférát teremt a történetnek, amely egyszerre darkos, megidézi a klasszikus fekete-fehér képregényeket, és hozzájárul, hogy ne vonja el a történésekről, a karakterekről, a mimikáról és gesztusokról színkavalkád a figyelmünket. Egyben szimbolikus is, hiszen Ánya olyan szürke kisegér, teljesen hétköznapi lány, akinek semmi szín, semmi különlegesség nincs az életében.
A történetvezetés remek, a cselekmény tele van feszültséggel és izgalommal, annak ellenére, hogy egy elég sablonos gimis sztoriról van szó. A kötet tényleg letehetetlen, és miközben visszarepít minket a középiskolás éveinkbe, az írónő belesző egy krimiszálat is, amely plusz ízt, izgalmat és parafaktort csempész a történetbe. A karakterépítés és a karakterfejlődés szinte tapintható, és amellett, hogy teljesen Ányán van a fókusz, néhány vonással a mellékszereplők is karaktert kapnak. A gimis sémán ugyan kevéssé mutatnak túl: itt a szupermenő srác, Sean, az ő gyönyörű barátnője, Elizabeth, a nagyon okos, kicsit „nyomi” Gyima és Ánya barátja, a szintén kívülálló Siobhan. Az ember unalomig ismeri ezeket a típusokat, de mégis érdekli, mi fog velük történni, hiszen otthonos érzés néha visszarepülni a gimibe, felidézni a saját élményeket.
Ebben áll valószínűleg a kötet legnagyobb ereje: aki nem bálkirály vagy bálkirálynő volt a középiskolában, annak minden bizonnyal voltak hasonló érzései, mint Ányának. Hogy elégedetlen a kinézetével, a szüleivel, a származásával, a baráti kapcsolataival, az iskolai teljesítményével. Hogy bántja, hogy nem tökéletes mindenben. Ez az az időszak, amikor nagyon nehéz elfogadni, ha valami nem sikerül, és amikor az ember folyamatosan másokhoz méregeti magát – amiben egyébként az iskola és az az oktatási rendszer is mérhetetlenül hibás, amikor például tesiórán (vagy bármely készségtárgynál) ugyanazt várja el egy magas, vékony lánytól, mint egy alacsony, molettebbtől. A tesióra szerintem amúgy is rémálom a legtöbb lánynak, aki nincs megelégedve a testével (és tinédzserkorban ki van?). Ánya tehát nagyon könnyen azonosulható főszereplő, aki szépen jut el az események során ahhoz a következtetéshez, ami a kötet talán legfontosabb mondanivalója, és amit én minden gimissel felíratnék valami jól látható helyre: „(…) ez csak a gimi. Gáz, ha csak annyi a célod az életben, hogy lenyűgözz egy rakás beképzelt tinit.”
9/10
A kötetet a Ciceró Könyvstúdió jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
