Horváth Ildi remek rajzairól írtam már a blogon M. Kácsor Zoltán A boszorkány seprűje című könyvének illusztrációi kapcsán (itt); Turbuly Lillának pedig pont egy, szintén Horváth Ildi által illusztrált mesekönyvét olvastam nemrég, a Locsolókannából elefántot. A szerzőpárosnak több közös könyve is megjelent, a legfrissebb a Manó Könyvek kiadásában. Ez a nagy alakú, gyönyörű mesekönyv nemcsak azt mutatja meg, hogy egy közösség hogyan képes összefogni egy gyámoltalan kisállat érdekében, hanem a mese eszköztárával többféle fontos társadalmi problémára is felhívja a figyelmet.

A mesekönyv keretes szerkezetű, és történet-a-történetben formulával dolgozik: az első osztályos kisfiú, Huba egy nyulat vesz észre a budapesti Károlyi-kertben. Kiderül, hogy ez a nyúl is árva, mint Karcsi volt, akinek a történetét Dzseni és Huba meséli el a felbukkanásától kezdve. Karcsi egy húsvét hétfő utáni kedden jelent meg a Károlyi-kertben, és egyből felfordulást okozott, hiszen sem a gyerekek, sem a park felnőtt látogatói nem vihették haza. Végül a Károlyi-kertben maradhatott, kapott egy nyúlházat is, és a parkban időzők megszerették, közelebb hozta őket egymáshoz.

Ami igazán érdekes, hogy ez a mese igaz történeten alapul: valóban élt egy Károly nevű, fekete színű belga óriásnyúl a Károlyi-kertben. Látogatók hagyhatták a parkban, és a dolgozók javaslatára a helyi önkormányzat befogadta. Éveken keresztül a kert egyik látványosságának számított; 2015. december 28-án pusztult el. A helyére új nyulat hoztak egy menhelyről, az elpusztult Károly pedig szobrot kapott a Károlyi-kertben, amely a mai napig őrzi a szeretett kisállat emlékét.

Turbuly Lilla mesekönyve ezt a történetet használja fel, azonban nagyon egyedi módon tesz hozzá és vesz el az eredetiből bizonyos mozzanatokat, így a mese már nem csak egy elhagyatott nyúl megmentéséről, hanem összefogásról, a félelmek legyőzéséről, alkalmazkodásról, kitartásról és szeretetről szól. A park törzslátogatói egymástól nagyon különböző emberek, akiknek a karaktere tipizálva (és sztereotipizálva) jelenít meg társadalmi rétegeket. Torpedóné Emőke a mindenre allergiás, modern anyuka, aki állandóan a telefonján lóg; Billege Rudolf Ármin a barátságos hajléktalan, aki hordozható kertjében paradicsomot nevel; Sass néni a keresztrejtvényt fejtő nyugdíjas, aki mindig morog valami miatt; Piroska, a kert őre pedig szabálymániás és katonás, pedig valójában vajból van a szíve.

Amellett, hogy a történet szórakoztató és kedves, felhívja a figyelmet a felelős állattartásra, illetve aktuálisan arra is, hogy húsvét után sok nyulat a sorsára hagynak. Ezen kívül azt is megmutatja a gyerekeknek, hogy egy közös cél összefogásra serkenthet egymástól teljesen eltérő társadalmi helyzetű, habitusú vagy gondolkodásmódú embereket is. A történet olvasmányos és helyes, nyitottságra, toleranciára és felelősségvállalásra biztat, Horváth Ildi rajzai pedig csodás, élettel teli hangulatot varázsolnak a lapokra. A kiadói ajánlás szerint a kötet öt éven felülieknek szól, de én bátran ajánlanám akár fiatalabbaknak vagy idősebbeknek is, akik szeretik a nyuszikat, vagy csak egy bájos és tanulságos mesére vágynak.

10/10

A kötetet a Manó Könyvek Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.