Valamikor kamaszkoromban láttam először A sárkány éve – Az elveszett birodalom című filmet. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy nem éppen az a kimondott felsőbb kategóriába tartozó filmművészeti alkotás, mégis megfogott a hangulata, a mondanivalója és egyes szereplők esetében, a színészi játék is igazi élmény volt. Ezt a filmet számos olyan alkotás követte, mely az ázsiai kultúrkört jeleníti meg. Előkerültek olyan örökbecsű emlékként megmaradó filmek, mint a Karate kölyök, A három nindzsa, Leszámolás Kis-Tokióban, Nagy zűr kis Kínában és természetesen szépen lassan az összes Bruce Lee film is sorra került. Így a Karate kölyök második részére már menthetetlenül Kína/Ázsia bolond lettem. De természetesen nem álltam meg a filmek világánál, elkezdtem olvasni mindent, ami szóba jöhet. Történelmi könyvek, Su-la-ce Lin Csi apátról szóló könyvei, a Dalai Láma életrajza, Konfuciusz bölcsességei, és nem volt megállás. Első éves egyetemistaként találkoztam Szun-ce könyvével. Hamar eldőlt, hogy kötelező darabja lesz a már, amúgy is rogyadozó kollégista könyvespolcomnak. Nagy örömmel fogadtam, amikor találkoztam a hírrel, hogy A háború művészete képregényformában is megszületik, ráadásul magyar nyelven is kiadják. Kevés olyan kiadvány van, amit előrendelek, ez a kötet ezek közé tartozott. Mondanom sem kell, igazi nagy elánnal fogtam az olvasáshoz, hiszen ebben a képregényben úgy éreztem, benne van minden, amit szeretek.
A fiatal Liu első napján érkezik a környék leghíresebb mesteréhez. A egykori katona, a helyiek szerint a hadviselés egyik legjobbja. Az ifjú tanítvány ennek ellenére csalódottan tér haza otthonába az első lecke végeztével. Ahelyett, hogy vívni tanultak volna, a mester egy régi bölcsességekkel teli írás magyarázatába kezdett. A napok múlásával Liut egyre jobban kezdte foglalkoztatni a rég halott bölcs tanítása. S belátta, hogy a kardvívás elsajátítása előtt mindenképpen meg kell ismernie a háború művészetét.
Az eredetileg 2018-ban megjelent kötet igazán mutatós darab. Keménytáblás varrott szépség, amelyet biztosan szájtátva fognak lapozgatni leendő gyermekeim. Pete Jatz rajzai valahonnan mélyről, igazi gyermeki emlékeket volt képes előcsalni. Ahogy belelapoztam a gyönyörű színekkel dolgozó kötetbe, gyermekkorom egyik kedvenc képes bibliája jutott eszembe. Ezzel a hatással önmagában semmi baj sincs, hiszen az emberek többsége nosztalgikus örömmel gondolt a boldog gyermekkorra, amikor minden egy kicsit könnyebb volt. Felhívom a kedves, leendő olvasó figyelmét, hogy biztosan ne érje meglepetés. A fentebb említett hatásért részben felelős a rajzokból áradó gyermekiesség. Kétségtelen, hogy van egy gyermeki bája a kötetnek, de valahogy hiába szól komoly témáról, egy pillanatra sem engedett el az az érzés, hogy tulajdonképpen egy mesét olvasok. A kötet erőssége, hogy a kissé már infantilis ábrázolás nem megy át gagyiba. Érzékenyen, mondhatni mesterien egyensúlyoz a két véglet között.
Ennek ellenére az első pár oldal után csalódnom kellett. Abban reménykedtem, hogy olyan történetet kapok, mint anno a David Carradine féle Kung fu: A legenda folytatódik című sorozatban. A mindennapi élet jeleneteit vártam benne, jó pár tanítással az öreg Szun-ce mester művéből. Sajnálatos módon pont a fordítottját kaptam. Töménytelen mennyiségű bölcseletet és pár oldal kínai hétköznapot a Han-dinasztia korából. Íronikus módon, pont azokat a rövid epizódokat élveztem igazán. Itt volt alkalmunk igazán kapcsolatba lépni a tanítások mögött megbúvó történet szereplőivel. Sajnos mindegyik karakterről elmondható, hogy súlytalan bábok, akik csak úgy vannak a sok életbölcsesség és haditanács közben. Értéktelen, semmire való figurák, komolyan még a „főszereplő” kisfiú nevét sem tudtam megjegyezni. Pedig pont Liu-hoz kellene valamiféle kötődéssel lennie az olvasónak. Hiszen az ő szemén át látjuk a tanítás folyamatát. Igazából nem meglepő, hogy semmiféle érzelmi kapcsolat nem alakul ki a karakterek és az olvasó között. Hiszen a fentebb említett felosztás miatt nincs is időnk arra, hogy megismerjük, pláne hogy megszeressünk egy - egy alakot. A kötet közepe táján volt egy banditáktól, falut megvédős akciójelent, amely kifejezetten tetszett. Ez a rövid epizód csak megerősített abban, hogy több ilyen kellett volna bele. Valahogy túl sok volt a bölcselet és kevés a tényleges történés. Erre mondta azt egy középiskolás tanárom, hogy a kevesebb néha több.
Egyetlen dolog miatt küzdöttem végig magam mind a 128 oldalon. Az pedig, a látvány és az a fajta, kissé meseszerű ábrázolás, amiről már írtam. Vicces, hogy a kötet egy kicsit hasonlít a mai semmitmondó CGI orgiával felturbózott fantasy történetekre. (Game of Thrones 8. évad) Annak ellenére, hogy az eredeti mű és elképzelés sokkal többet adhat, ha az ember fia a megfelelő közegben találkozik vele. Az olvasás végére rá kellett jönnöm, hogy valahogy nekem nem illik össze Szun-Ce életbölcsessége és a képregényes forma. Vérzik a szívem, mert az alapötlet nagyon tetszett és rengeteg lehetőséggel bírt, de amely végül megszületett, meg sem közelíti egy Kínamániás kocka elvárását, aki kívülről fújja az összes Kung-Fu Panda részt.
6/10
