Ha megütlek, megborulsz! Kedvenc idézetem ebből az örökbecsű alkotásból körülbelül le is írja a lényeget. A művészfilmrajongók nem fognak elalélni ettől a nem mostanában készült mozitól, az akciófilmek szerelmesei viszont nem fognak csalódni benne, még ma is megállja a helyét a műfajban. B film, de annak nagyon jó, nem véletlenül emlékeztem rá még ennyi év után is, rongyosra néztem ifjabb éveimben, a VHS korszak egyik nagyon szép emléke számomra. Dolph Lundgren szoborteste felejthetetlen, akárcsak Brandon Lee-val folytatott szócsatái, de mégis, a korszakra abszolút jellemző hangulata az, ami a legnagyobb erénye. Bizony, a 90-es évek elején a macsó akciófilmek mentek, az igazi férfi nem sokat beszélt, viszont tökéletes harcos volt, és igen, én lány létemre a mai napig imádom az ebből az időből származó mozikat. Régen láttam már, ezért újra sikerült rácsodálkoznom, milyen jó kis film ez, 

Chris Kenner (Dolph Lundgren) Japánban nőtt fel, a szüleit pedig egy jakuza gyilkolta meg, amikor ő még kisfiú volt. Zsaru lett belőle, nem éppen könnyű eset, sorozatban fogyasztja a társakat, ezért nincs oda a boldogságtól, amikor Johnny Murata (Brandon Lee) személyében megérkezik a következő partnere. Azonban a sima nyomozásnak induló ügy elfajul, ugyanis kiderül, hogy a gyanúsított, Yoshida (Cary- Hiroyuki Tagawa) a szülei gyilkosa...

Nem vitték túlzásba a forgatókönyvet az alkotók, de gondolom, ezzel senkit sem lepek meg, hiszen itt az akció volt a lényeg, és a két főszereplő zsaru közötti szájkarate. A tragikusan fiatalon elhunyt Brandon Lee (aki A hollóval írta be magát a filmtörténelembe) igencsak másodhegedűs szerepre lett kárhoztatva Dolph Lundgren mellett, de ez láthatóan egyáltalán nem zavarta, és tolta ő is az akciót rendesen. Nemcsak a film legzavarbaejtőbb mondata jutott neki (az övé volt a megtiszteltetés, hogy egy igencsak dicsérő jelzőt eresszen meg a szőke óriás férfiasságára), azért a számára rendelkezésére álló játékidőben megmutatta, méltó a papája nevére. Kőkemény akciók sorozata várja a nézőt, egy ritka jó főgonosszal, és nem kevés meztelenség (nemcsak Tia Carrere dobta le a textilt, hanem Lundgren is, ami nem túl megszokott tőle, vagyis nemcsak az uraknak volt min legeltetnie a szemét, hanem nekünk lányoknak is).

Rendkívül jó húzás volt, hogy csavartak egy kicsit karaktereken az alkotók, nem Brandon Lee volt teljesen képben a japán szokásokban és harcművészetekben, hanem a svéd titán, aki természetesen kapott egy megmenteni és ágyba dönteni való lányt is maga mellé. Alapjáraton most egy feminista szózatnak kellene következnie, hogy a nőket akkoriban csak szexuális tárgyként kezelték a filmekben, de az az igazság, hogy engem ez ebben az alkotásban egyáltalán nem zavart. A jakuzák vezére brutális, kegyetlen, és rendkívül jól bánik a karddal is, a műfajban kiemelkedően emlékezetesre sikeredett a karaktere. Mivel egysorosokon túl nem tengett túl a szöveg a filmben, bőségesen maradt idők a dögös akciókra, tisztességesen aprította a rosszfiúkat a zsarupáros. Az erotika sem maradt ki a filmből, bár az ágyjelenetbe Lundgren annyi érzelmet és arcjátékot vitt bele, mint amennyit mindenbe szokott, tehát nem zavarta meg az események sodrát..

A 80-as évek akciófilmjeinek volt egy sajátos hangulata, amelyet ez a 90-es évek legelején készült alkotás tökéletesen tudott hozni. Nem véletlenül mondják, hogy ez volt a műfaj aranykora, a manapság készült közepes alkotások a nyomába nem tudnak lépni az akkoriban készült daraboknak. A titok az volt, hogy akkoriban még nem voltak olyan technikai lehetőségek, mint mostanában, tehát nem a látványon volt a hangsúly, hanem a karaktereken és szövegen. Ez a film abszolút B-kategória, vagyis igazi bűnös élvezet, művészeti érték zéró, viszont akcióorgia a köbön, tesztoszteron az egekben, mindenki boldog, miközben nem váltjuk meg a világot, ellenben istenien szórakozunk. Elteltek az évek, de ez nem igazán látszik a filmen, még a nem éppen első osztályú szinkron sem tudott rontani rajta. 

Dolph Lundgren soha nem lett igazán A-listás akciósztár, hiába volt meg hozzá minden külső adottsága, a karizma hiányzott belőle, ennek ellenére nem okoz csalódást, ha tudjuk, hogy mit várhatunk tőle. Most is hozta a kötelezőt, hiteles volt a főszerepben, és ennyi ebben az esetben elégnek bizonyult. Brandon Lee telitalálat volt a partnereként, kellőképpen lazára vette a figurát. Tia Carrere szép volt, Tagawa emlékezetes alakítást nyújtott.

Messze van ez az alkotás attól, hogy remekmű legyen, mégis kár lenne kihagyni az életünkből. Nem kapunk mást, mint egy jó kis akciófilmet, de ennél több nem is kell. Nem kell mindig a szívet-lelket rázó dráma, időnként szükségünk van arra, hogy kikapcsoljuk az agyunkat, és csak hagyjuk, hogy átáramoljon rajtunk egy dögös B-film, nos, ilyenkor tökéletes választás ez a már nem éppen hamvasan fiatal mozi.

6/10

A Leszámolás Kis-Tokióban teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.