Nagyon-nagyon akartam ezt a képregényt, sokáig kerestem mindenfelé, de az eredeti, 2010-es megjelenésű Lencsilány már sehol nem volt kapható. Aztán jött a hír, hogy kiadják újra, ráadásul bővítve, és a szívem ujjongott. A csodás új kiadást a Szépirodalmi Figyelő Alapítványnak köszönhetjük, én pedig annyira boldog voltam a kapott példánnyal, hogy nem bírtam ki, hogy aznap el ne olvassam az egészet. Lakatos István szárnyaló fantáziájának és morbid, de kedvesen szeretetteljes humorának eredménye a kicsit furcsa, de jószívű Lencsilány, akinek a kalandjai végre újra, igazán méltó köntösben kerültek az olvasók elé.

Egyszer volt, hol nem volt egy icipici házikó, icipici házikóban icipici ágyikó. Ottan élt, éldegélt egy icipici Lencsilány… ez a Lencsilány azonban nem habos-babos világban, szivárványszínű egyszarvúk közt tölti a napjait. Az anyukájával és Lencsibabájával (valamint a macskájukkal, aki a kicsit büdös, döglött halacskát szereti) valahol az Óperencián túl, de az Üveghegyen innen élnek, és Lencsilány mindenféle fura szerzettel találkozik kalandjai során. A kötet „(rém)meséiben” megjelenik Edgar bácsi és az elhasznált ember, Pókháló kisasszony és Csáp bácsi, a Kisgömböc, egy szomorú óriás és nem utolsósorban egy vízidisznó, akinek a fejére nőtt egy kismadár.

Ha ez a felsorolás nem győzött volna meg minket arról, hogy semmi máshoz nem hasonlítható, különleges és egyedi hangulatú történeteket olvasunk, lapozzunk bele a képregénybe, vagy csak nézzük meg alaposan a borítót. Lakatos István rajzai elképesztő vizuális élményt nyújtanak, mindezt nagyrészt a fekete és a fehér árnyalatainak segítségével. A színeknek mindig funkciójuk van, amivel a szerző nagyon tudatosan játszik, ahogy magával a színszimbolikával is; például a Fekete csönd című történetben, ahol a mindent elnyelő sötétség elől kell Lencsilánynak a vízidisznó hátán menekülnie. A rajzolás, az alkotás hatalma és felelőssége is megjelenik, A csúnya óriás című történetben.

Lencsilány alakja nagyon szerethető – a saját fantáziavilágában élő kislány, akit még nem, vagy nem úgy rémítenek meg a szörnyek, mint a felnőtteket. És persze számára teljesen más dolgok vagy alakok a szörnyek, mint a felnőttek számára. Lencsilány jószívű, segíteni akar mindenkin, aki csak bajba kerül, és végig gyermeki nézőpontból szemléli a világot (az édesanya elmosódott arca telitalálat, a Vuk Simabőrűjét juttatta eszembe, akinek a rajzfilmben szintén soha nem látjuk az arcát, ezzel is elvéve egyediségét, és általánosítva szerepét). Lencsilány kicsit Tim Burton-i figura, kicsit Coraline, de akár Alíz is eszünkbe juthat, aki szintén a saját Csodaországában igyekszik kikeveredni a szürreális helyzetekből.

A képregény öt története tele van intertextualitással, elég csak Edgar Allan Poe-t, Csáth Gézát vagy a Kisgömböcöt említenünk. Lakatos István láthatóan előszeretettel fordít ki jól ismert dolgokat, hogy megnézze, valójában mi is van belül. A Kisgömböc népmese, illetve a disznóvágásnak a disznó szemszögéből való bemutatása már sok írót megihletett (ilyen például Veres Attila novellája vagy Simon Márton verse), ez az átírás (és –rajzolás) azonban amellett, hogy a nézőponton teker egyet, a hangsúlyokat is áthelyezi, ezzel nagyon meglepővé téve a végkifejletet. A kedvencem a mesék közül egyértelműen a Pókháló kisasszony, amely egyszerre tanulságos, elgondolkodtató és szívszorító: az elengedés fontosságáról szól, arról, hogy akit szeretünk, azt el kell tudnunk engedni.

A kötet extra tartalma egyrészt a történetek utáni Képgaléria, amely szinte ugyanakkora élményt nyújt, mint a szöveges részek – az Alíz Csodaországban vigyorgó macskája Lencsilányra néz le a fa tetejéről; Lencsilány és a kis Alien a babájukat fogják; Lencsilány megismerkedik Bádogemberrel, Oroszlánnal és Madárijesztővel stb. Másrészt bepillanthatunk az alkotói folyamatba is az Eredeti oldalak segítségével, ami szintén érdekes, nem csak szakmabelieknek. A helyes rajzok és a depresszív, nagyon nem happy endes végkifejletű történetek végig kontrasztban állnak egymással, és ha nem is leszünk rajongói Lencsilánynak, azt el kell ismernünk, hogy van valami felkavaró, valami bőr-alá-mászó ezekben a történetekben.

10/10

A kötetet a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.