Aki nem hallott még Berg Judit Rumini-sorozatáról, az valószínűleg nem ezen a bolygón él, vagy legalábbis minden könyvesbolt vagy könyves esemény mellett csukott szemmel szokott elmenni. Rumini életre kelése az egyik legjobb dolog, ami valaha történt a magyar gyermekirodalomban, sőt, a magyar kalandregény-irodalomban, ha már itt tartunk. Most kezünkben tarthatjuk a regényciklus legfrissebb, kilencedik részét, amely nemcsak hogy felér az eddigi kötetek színvonalához, de bátrabb, kísérletezőbb is elődeinél. Aki az eddigi részeket szerette, annak ez a rész sem fog csalódást okozni, aki pedig most ismerkedik a kisegér és barátai kalandos életével, az villámgyorsan el fog jutni eddig a kötetig, és ezt is imádni fogja.

A Szélkirálynő hazafelé veszi útját, a legénysége pedig tényleg úgy érzi, hogy egy időre elég volt a kalandokból. A Gyöngy-lagúnában állnak meg pihenni egy kicsit, hogy békésen élvezzék a gyönyörű tengerpartot, fagyizzanak, ússzanak és napozzanak. A nyugalom azonban ismét rövid életűnek bizonyul: Rozit a vízben megcsípi egy higanyhidra, amelynek a mérgétől egyrészt képes lesz mások gondolataiban olvasni, másrészt tükörezüstté kezd válni a teste… A fertőzés megállításának ellenszere Tükör-szigeten található, ám mindenki óva inti a tengerészeket: nemcsak hogy odajutni nem egyszerű, de két egyforma sziget áll egymás mellett, amelyek egymás tükörképei. Nem tudni, melyiken milyen veszély leselkedik az utazókra, és azt sem, melyik rejti a gyógyszert. Rumini és barátai mégis felkerekednek, hogy megszerezzék Rozinak az ellenmérget, miközben a kalandok során arra is fény derül, mi rejtőzik a tükör mélyén.

Én már bőven felnőtt voltam, amikor megismerkedtem Rumini kalandjaival, ezzel az elképesztő, varázslatos univerzummal, amelyet Berg Judit megálmodott, és amely folyamatosan bővül újabb és újabb helyszínekkel és szereplőkkel. Olyan komplex világ ez, amely felnőttként is éppúgy élvezhető, mint gyerekként, hiszen megvan benne minden, ami miatt az ember szeret olvasni: a karakterek összetettek, emberiek (antropomorfok) és szerethetőek; a cselekmény fordulatos, kalandos és izgalmas; a regények dinamikája remek, ráadásul a gondolatiságuk, az üzenetük is szép és egyértelmű – a jó győz, a rossz megjavul, vagy elnyeri méltó büntetését.

Eddig nekem a nyolcadik rész (Rumini kapitány) volt a kedvencem, de ez a rész felkerült mellé a dobogóra. Ugyanúgy letehetetlen, mint az eddigiek, ráadásul amellett, hogy a kedves szereplőink újabb kalandjait olvassuk, a tükör-tematika következtében kicsit mélyebbre is ásunk a lélek és a személyiség rejtelmeiben. Tükör-sziget lakói, a foncsorok csak annak láthatóak, aki még nem ismeri a világot, tehát aki még elhiszi, hogy létezhetnek különös lények (és a vörös karmú sárkánygyík üzenetét is csak az hallja). Szóval hinni kell a varázslatban, meg kell őrizni a gyermeki szemléletmód legalább egy apró részét, különben a világ csodáinak egy része rejtve marad előttünk. Emellett nagyon tanulságos Vanita úrnő és Rombó, a higanyvarangy története, amely egy kifordított békekirály-mese, kis Dorian Gray-jel megspékelve. Zseniális.

A tükör-metafora, Rumini tükörképének megelevenedése és egyéb tükör-jelenségek mellett a könyv legfontosabb üzenete a gondolatolvasással, a mások fejébe látással kapcsolatos. A foncsorok ősei boldogtalanná váltak és elszakadtak egymástól, amiért mindig ismerték egymás minden gondolatát. Érdekes végiggondolni a folyamatot, amely végül a könyvbeli állapothoz vezetett, amikor tilos a gondolatolvasás, és az önálló gondolatok is veszélyesek. Egyben igen fontos tudatosítani, hogy nem a gondolatink, hanem a tetteink határoznak meg minket, és talán ez a legfőbb mondanivalója a regénynek. Én gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt nagyon ajánlom, mert egy elképesztően felépített, összetett és varázslatos világba jutunk Rumini és barátai kalandjai során.

10/10

A kötetet a Pagony Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.