Legelőször a magyar változat kivitelezése fogott meg ebben a könyvben. Nagyalakú, keménytáblás, a tartósság jegyében vastag papírra nyomtatták. Rég volt a kezemben ennyire gyönyörű és igényes kötet. Öröm volt minden perc, amikor a kezembe foghattam. A másik dolog a cím által beígért témája. Az olvasás szeretetét hirdeti, és ez az egész könyvet áthatja.

A történet főszereplője Anna, aki, mikor megtudja, hogy a senki által nem kölcsönzött könyveket a könyvtár megsemmisíti, mentőakcióba kezd. Elhatározza, hogy annyi elhanyagolt kötetet olvas el, amennyit tud. Mikor elhatározza, hogy szünetet tart, a könyvtáros egy különleges könyvet ajánl neki, ami megváltoztatja az életét. Azonban a kislány története nem ilyen egyszerű, mert van egy hatalmas félelme. Retteg az öregedéstől, visszatérő rémálmában, mindig arról álmodik, hogy teste elporlad, és elfújja a szél. A gondok elől ezért a könyvek világába menekül, ahol új barátokra tehet szert.

A mese meglepő módon a kislány rémálmával indul, legalábbis engem megdöbbentett ez a komor nyitány. A szerzőnek talán pont ez, a figyelem felkeltése volt a célja. Az biztos, hogy engem ez a nyitás rögtön megnyert magának. Ezzel Hagerup kezdésből megadta a történet alaphangulatát, mert később sem lesz vidám, inkább elgondolkodtatóan szép és komoran bizakodó.

Ehhez igazodnak Lisa Aisato gyönyörű illusztrációi is, amik egyedi stílusban álmodták képre Hagerup történetét. Leginkább az emberi arcok ábrázolása különleges. Részletgazdagon jeleníti meg rajtuk mind a ráncokat és a mimikát, mind az érzelmeket. Tökéletes összhangban vannak a szerző által írt szöveg minden rezdülésével. Látszik, hogy a két alkotó tökéletesen megértette egymást. A képeknek azonban van egy másik funkciójuk is. Sok helyen kiegészítik a szöveget, mintegy hozzátesznek a leírtakhoz.

Ez a gondolatmenet pedig át is vezet a történet összetettségéhez. A mese ugyanis könyvmentőakcióként indul, de a végére sokkal több lesz ennél. Mert miközben Anna a könyvtárostól kapott különleges könyvet olvassa, önmagát is jobban megismeri, és rádöbben, hogy nem szabad félnie olyan dolgoktól, amiket még nem tapasztalt, mert még nem történtek meg. Az elvarázsolt erdő története ráébreszti, hogy bármit szánhat neki a sors, de az élet pont ezért izgalmas. Emellett a mese sokrétűségéhez az is hozzátesz, hogy tulajdonképpen egy történet a történetben, ami a végén tökéletes, Aha-élményt okoz. Ez az elegy nagyon szerethetővé teszi a cselekményt, mert az emberi problémák szintjén mozog, és nem akar megoldani világméretű katasztrófákat. Emiatt nagyon emberközeli, és az olvasó hamar megkedvelheti a karaktereket. Én főleg Anna és Monsen néni, a könyvtáros esetében éreztem így, mert számomra a könyvszeretet és az elhatározásuk iránti kitartás tökéletes példái.

Hagerup stílusa sajnos egy kicsit mégis rontotta az összképet. Főleg az elején zavartak az egysoros tőmondatai. Széttöredezetnek éreztem a szöveget. Ahogy utánaolvastam a szerzőnek ez nem véletlen, mert forgatókönyvíróként is dolgozik. A szöveg elején ez érződött is, de aztán feledtette, amikor belejött a meseszövésbe, és eltűntek a tőmondatok, mert ettől a kis szépséghibától eltekintve gördülékeny és egyenletes szöveget kapunk.

Összességében A kislány, aki meg akarta menteni a könyveket egy elgondolkodtatóan szép és összetett mese a könyvek szeretetéről és az ismeretlen elfogadásáról. Valamint arról, hogy az élet egy nagy kaland, amin végig kell menni, még úgy is, hogy nem tudjuk, mi vár ránk útközben.

Ajánlom minden könyvmolynak és könyvtárosnak, mert számukra ez egy tökéletes kikapcsolódás. Emellett azon olvasóknak is, akik szeretik az elgondolkodtató, szép történeteket. Gyerekeknek nyolc éves kortól ajánlom.

9/10

A könyvet a Scolar Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.