A közelmúlt jelentős íróinak munkássága mindig izgalmas felfedezés azon olvasóknak, amelyek köréhez én is tartozom. Mivel a 20., pláne a 21. század irodalma rendkívül sokszínű és zsánereit (sőt, azok alzsánereit) tekintve kimondottan szerteágazó, bizony előfordul, hogy nagy nevű szerzők regényei csak késve kerülnek olvasói kézbe. Így jártam én is Philip Roth életművével - egy ismeretlen, új hang szólított meg az irodalom egy homályos szegmenséből, és behívott magához egy csevejre. És egy kis lelki hányattatásra. 

A Nemezis ugyanis egy nem túl hosszú, de annál tömörebb regény arról, hogy mennyit bírhat el az emberi lelkiismeret. Meglepő módon ez a kérdés ezúttal nem gyilkosság, hazugság, vagy bármely egyéb bűnelkövetés kapcsán merül fel, Roth sokkal váratlanabb, de erőteljesebb eszközt használ ahhoz, hogy felszabdalja az emberi lelket: egy betegség rövid krónikáját. 

A titokzatos gyermekbénulás rettegett járványa 1944-ben lecsap egy amerikai kisvárosra, és áldozatokat szed. Vajon mit tehet ebben a helyzetben egy fiatal testnevelő tanár, akire a napok nagyobb részében számtalan környékbeli gyerek van bízva az év legforróbb napjain? Már az alaphelyzet olyan etikai kérdéseket vet fel, amelyek kényelmetlen döntéshelyzet elé állítják az illetékeseket: be kell-e zárni a szabadtéri sportpályát? El kell-e különíteni egymástól ily módon a város gyermekeit? Ki lesz azért a felelős, ha ezekbe a nyári sportcsoportokba valaki behordozza a rettegett vírust? És mit tehet ilyenkor egy katonai szolgálatra alkalmatlan testnevelő? Utóbbi többszörösen is önostorozó felvetés, hiszen maga a szolgálati alkalmatlanság olyan lelki vívódásokat okoz a főhősben, Cantor tanár úrban, amelyek sem az egészséges önbecsülésnek, sem a vélt társadalmi elismerésnek nem tesznek jót, noha a közösség véleménye megegyezik abban, hogy Bucky Cantort mindenki kedveli. Egészen addig, amíg az első tragikus megbetegedések és halálok nyomán a fájdalmaikkal küzdő szülők bűnbakokat nem keresnek. 

Bevallom, a gyermekbénulással és vastüdővel először Krusovszky Dénes regényében találkoztam, egészen addig nem tudtam, mi is az a vastüdő.Így hát kifejezetten érdekelt, ezt a témát hogyan dolgozta fel korábban egy külföldi szerző. A főhős lelki és egzisztenciális stabilitását alapjaiban rengeti meg a betegség terjedése, mikrovilága szétesik, miközben a romlás és az önmarcangolás útjára lép. Egy reményteljes emberi élet sorsdöntő, negatív irányú fordulatát írta meg Roth a Nemezisben, viszont a regény értelmezése nem ennyire nyilvánvaló, még akkor sem, ha már önmagában is ez elegendő lenne cselekményként. Hiszen valójában nem erről akart Philip Roth írni, hanem a sorsról, végzetről, a boldogságból átívelő boldogtalanságról, és végső soron (de leginkább) Istenről akart elmélkedni. Az isteni munkáról, természetről, a hitről. Hogy higgyünk-e egy olyan felsőbbrendűben, aki magához veszi a gyerekeket? Hogy ha mindent isten teremtett, akkor a betegséget is, tehát valójában nem jóságos, hanem egy aberrált lény. 

Szabad-e boldognak érezni magunkat, miközben tombol a halál? Érdekes, rövid, egyszerű nyelvezetű regény a Nemezis.. Nagyon amerikai, tele baseball- és softball játszmával, indián táborral, amerikaias gesztusokkal. Érintőlegesen megjelenik benne a II. világháború, tetézve a veszteségérzetet. Nagyon realista írás, nincs túlszínezve, átitatva nagy tanulságokkal, csodás egymásra találásokkal. Ez az élet, a maga kemény, arcul csapó módján.

8/10

A kötetet a 21. század Kiadó jóvoltából olvashattam el.