Péterfy-Novák Éva ismét bátran nyúlt olyan témához, amely napjainkban is itt hever az orrunk előtt, mégsem kezdeményezünk róla olyan erős, hangos párbeszédet, hogy az ország legelzártabb zugaiban is meghallják. A gyermekek nevelőotthoni vagy kollégiumi bántalmazása saját kortársaik által még a mai napon is sajtóhír. Az elmúlt évek, évtizedek világot megrázó rokontémái között is bőven találunk torz lelkű apákat, érett férfiakat, akik kiskorú lányokat zártak be előre eltervelten pincékbe, külön erre a célra épített bunkerekbe. Bár tudom, hogy a példák extrém esetek, de a kiskorúakkal, fiatal korúakkal való szexuális együttlét józan, normális ember számára még fogság nélkül, puszta lelki kényszer hatására sem opció - aki ilyet tesz, az a bűncselekmény elkövetése mellett már csupán a cselekedete által bizonyítottan is sérült lelkületű, abnormális vágyakkal rendelkezős személy. Róluk szól ez a kivételesen őszinte, szókimondó, de mégsem trágár történet. 

A szerző témaérzékenységét az is kiválóan példázza, hogy az aktusok nem szexkönyvbe illőek. Minden úgy történik meg, áll ott a papíron, hogy nem obszcén, csupán lejátszódik a fejünkben. A szereplők önálló hangokkal rendelkeznek, és annak ellenére, hogy az összes narrátor egyes szám első személyben beszél, jól elkülöníthetőek egymástól. Nincs előzetes bemutatás, nincs mankó, segédeszköz ahhoz, hogy rákészüljünk, kitől és milyen emléket fogunk olvasni. Elég néhány fejezet ahhoz. hogy egyértelművé váljon: ezek az élettörténetek bizony összefüggnek, aki az egyik oldalon még szexuálisan bántalmazott kisfiú, az a másikon már nagyapakorú elkövető, bántalmazó. Az időben való ugrálás miatt mozaikdarabkákat kapunk, de minél több részlet kerül a helyére, annál inkább egyértelmű, hogy a nagy egész egy többszörösen terhelt család generációinak életútját adja ki, ahol a bűn és a szenvedés úgy öröklődik, mint máshol egy családi fényképalbum. 

Ez a fajta sérült lelki körforgás felvet egy tucatnyi kérdést, amelyekre nincs írói válasz, az olvasóra van bízva, miről mit gondol, ő miként cselekedett volna az adott karakter helyében. Bűnös vagy áldozat? Akit gyermekkorában bántalmaztak, mindenképp perverz bántalmazóvá válik? Hogyan gerjedhet rá a saját lányára egy olyan férfi, aki korábban az évtizedekkel idősebb nevelőanyjával elégítette ki vágyait? Hogyan hiheti egy joghallgató ifjú hölgy, hogy amit a nagypapája tett, az titkos szerelem volt? Miért ilyen vakok, felvilágosulatlanok ezek a személyek? 

Annyi súlyos kérdés merül fel az olvasóban, hogy a regény befejezése után kedve támad pszichológiai szakcikkeket olvasni, személyes történeteket, vallomásokat felkutatni az internet bugyraiban, és ez így is van jól! Az Apád előtt ne vetkőzz egy gondolatébresztő írás, a probléma felszínét épp csak megkapargató mű, aminek nem az a célja, hogy megválaszolja a megválaszolhatatlant, hanem hogy a társadalom figyelmét egy ma is létező problémára irányítva szélesebb körben ismertesse azt, amiről az elmúlt évtizedekben (de itt írhatnék évszázadokat is akár) nem beszéltünk. Sem az 1920-as, sem az 1960-as, de még az 1980-as években sem volt ildomos nyilvánosan bevallani, hogy valakit molesztált az idősebb férfirokona, hiszen az áldozat hibáztatása sokkal egyszerűbb és kényelmesebb volt, mint a bűnös megbüntetése. Hol a prűdség, hol a vallásosság, hol pedig a szocialista társadalom tisztasága nem engedte, hogy nyílt kampány induljon a gyermekmolesztálás felszámolásáért. (Összehasonlításképp emlékezzünk csak rá, hogy a propagandagépezet szerint a Szovjetunióban nincsenek és soha nem is voltak sorozatgyilkosok, mert ez ellenkezne a szocialista társadalmi morállal, amihez minden jó elvtársnak tartania kell magát. Aztán mégiscsak elkaptak egy férfit, aki úgy vonult be a történelembe, mint a Rosztovi Rém.)

A tényleges, célravezető prevenciós megoldás egyik kulcsa lenne, ha ez a regény bekerülhetne a középiskolák 11. vagy 12. évfolyamának kötelező vagy ajánlott olvasmányai közé. Ha a magyar oktatásügy merne egy nagyot előre lépni, és felszámolva a még mindig sok iskolában előforduló oktatói prűdséget ill. szemérmeskedést, elkezdene nyíltan beszélni arról, hogy mi a különbség homoszexualitás és pedofília, szerelem és testi vágy között. Hogy miért nem lehet kifogás a bántalmazó gyermekkori traumája, és miért nem elég intelem az, hogy fiatal lányoknak nem illik sem apjuk, sem nagyapjuk előtt vetkőzni, mert a férfiak eredendően rosszak, a nagylányoknak pedig tudniuk kell, miként kerüljék el, hogy szégyenbe hozzák őket. 

10/10

A kötetet a Libri Könyvkiadó jóvoltából olvashattam el.