A St. Mary-krónikák negyedik kötete meglehetősen különbözik a korábbiaktól, és ez mind felépítésben, mind színvonalban egyaránt értendő. Talán nem is lehet problémának, vagy rendhagyónak titulálni a történetfolyam ezen epizódját, de azért érdemes beszélni róla, hogy a megoldások,melyeket alkalmazni volt kénytelen a szerző annak érdekében, hogy megmentse főhőseit a szerelmi csalódástól és a gyásztól, mennyire lettek hihetőek még abban a fantasztikus környezetben is vizsgálva, amelyet nagyfokú előrelátással a korábbi kötetekben olyan jól megalapozott és felépített.
Az Ösvény az időben kakukktojás, hiszen a St. Mary múltjárói eddig csupán az időfolyamot, az ismert (és néha az ismeretlen) történelem korszakait vizsgálták, miközben személyes problémáik és szerelmi ügyeik alaposan bekavartak a munkavégzés módszereibe és menetébe. Az előző kötetek ellenségei most parkolópályára kerültek, csupán a nagyon egysíkúan ellenszenves, bosszúálló és gonosz karakterként ábrázolt egykori munkatársnő jelenik meg ismerős és bosszantó antihősként. Kapunk viszont néhány teljesen új szempontot, egy ellenséges szervezetet, és éppen ez az, ami miatt laposnak vagy unalmasnak semmiképp sem lehet nevezni a sorban negyedik kötetet, viszont a cselekmény egyben tartása és logikai felépítése bőven hagy kérdéseket még a tapasztalt fantasztikus irodalmat olvasók fejében is.
Minden időutazással foglalkozó könyv egyik alapelve, hogy múltbeli eseményeket csupán úgy szabad megváltoztatni, hogy annak ne legyen jelentősebb hatása az időutazó, jelen esetben múltjáró jelenére. Ehhez képest Jodi Taylor már a legelső kötetben felrúgta ezt az álláspontot, hiszen a múltjárók intézetét két jövőből érkezett férfi alapította meg. Az azóta "eltelt" kötetekben történő utazások, az idővonalon való fel-alá mászkálás (már amennyiben az időt egy függőleges grafikonként képzeljük el, ahol a múlt van lenn, a jövő pedig fent) teljesen összekuszálja az olvasót. A korábbi kötetek 2-3, általában jól kidolgozott múltbeli mozzanata itt most elmarad, cserébe kapunk 4-5 rövid bepillantást egy-egy korszakba, hiszen a fő cselekmény ezúttal a jelenben játszódik.
A "jelen" fogalma azonban alaposan megváltozik ebben a kötetben, hiszen a szerző lépett egy merészet, és az időutazás mellé behozta a párhuzamos dimenziókat is, mint cselekménybonyolító és főleg cselekménymagyarázó elemet! Mindez valószínűleg több, mint szükséges volt, hiszen vétett egy óriási hibát: az előző kötetben megölte előbb a férfi, majd a női főhőst, az idővonal két különböző pontján. Hogy e probléma feloldásának igénye előbb benne, vagy rajongóiban fogalmazódott-e meg korábban, valószínűleg nem fog kiderülni, mindenesetre olyan helyzetet eredményezett, hogy a már papírra vetett halál visszavonásához kénytelen volt a szereplőket egy titokzatos szereplő segítségével egy másik valóságba helyezni, ahonnan aztán nem tér vissza senki, viszont aggodalomra semmi ok, mert ez a valóság szinte tökéletes mása az eredetinek, így mehet minden tovább anélkül, hogy érdemi változtatásokat kellene eszközölni a már megszokott díszletben, társadalmi háttérben.
Olvasói véleményem szerint a szériának nem tett jót ez a szerzői döntés. Az eddigi is inkább szórakoztató, mintsem tudományos szöveg most még inkább hihetetlenné vált, ahogy az időutazás legalább elméleti megoldására, úgy a párhuzamos univerzumok közös problémájának egyöntetű megoldására sem kapunk komolyan vehető magyarázatot, ezért a St. Mary-krónikákat már nem időutazással foglalkozó sci-fiként, hanem fantasztikus elemeket alkalmazó, szórakoztató kalandregény-sorozatként kell a jövőben nyilvántartani. Ennek viszont tényleg remek, még mindig vicces, néhol még mindig drámai, és két komoly olvasmány közötti kikapcsolódásnak még mindig nagyszerű, hibái és logikai bakijai ellenére is. Még nem kell lemondani a szériáról.
6,5/10
A kötetet a Metropolis Media jóvoltából olvashattam el.
