Tovább dübörög a középkori rock and roll. Ezúttal a megszokottnál kicsit csendesebben, jóval kisebb csatazajjal, halkabb drámai felhanggal, mégsem múló szenvedéllyel. Bíró Szabolcsnak már nincs szüksége véres hadakozásra ahhoz, hogy mindvégig fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését, mert időközben olyan jól megtanult írni, hogy nem a könnyebb utat választva az érzelmekre hat, hanem a karakterek és történet finomhangolásával jut el az olvasó lelkéig. Így értünk el odáig néhány év alatt, hogy az übermacsó és ultramenő templomos lovagok véres és romantikus kalandjai helyett egyre inkább arra figyelünk, hogyan építi ki a hatalmát Károly Róbert, milyen politikai manipulációk kellős közepén kell lavíroznia, és hogyan készíti fel fiát az uralkodásra. A királydráma már megvolt az előző részben (Zách Felícián, merénylet a királyi család ellen, stb), most inkább azon van a hangsúly, hogy az új generáció színre lépéséig megőrzésre kerüljenek az eddig elért eredmények. De azért nem kell aggódni, az író nem arról híres, hogy lazán, megúszósan odakeni nekünk Károly Róbert uralkodásának utolsó éveit, némi szilaj Bátor kalanddal keverve, dehogyis, inkább felhívja a figyelmünket a legendás visegrádi királytalálkozóra, amelyet általában el szoktak intézni néhány sorban a tankönyvekben. Pedig az 1335-ben lezajlott korabeli V4 – csúcs (ami akkoriban V3 volt, hiszen a magyar, a lengyel és a cseh uralkodó vett részt rajta nem kisszámú sleppjével) nagyon is fontos volt az adott korban, az igazi jelentősége az volt, hogy békét kötöttek egymással az addig egymással sokat háborúzgató felek, dinasztikus házasságok köttettek meg, és támogatták egymást közös ellenfeleikkel  (Habsburgok, német császár, ilyesmi, nem kispályáztak, az tuti) szemben. Egyáltalán nem üres történelmi tablót kapunk (Bíró Szabolcstól ez esélytelen, nála szenvedélyesebben senki sem tud írni a középkorról), van itt ármány, szerelem, kalandok, ifjonti hév és megfontolt politika, kellő arányban keverve. így mindvégig olyan sodró tud lenni a történet, hogy én együltő helyemben végigolvastam a több, mint 400 oldalt. Számolom a perceket a következő rész megjelenéséig.

1333-ban járunk, a családi birtokon a lelke békéjét kereső Bátor Szilárdot magához hívatja a király, és lehetőséget kap rá, hogy elkísérje Nápolyba. A fiatalember bele is veti magát a bulizgatásba rendesen, hogy aztán jól megundorodjon a léha életmódtól, és megfogadja, hogy végre valahára rendbe teszi az életét. Addig azonban még hosszú az út és a király sem könnyíti meg a dolgát…

El sem tudom mondani, mennyire örülök annak, hogy végre megint a Bátorok a főszereplők, mert nincs baj a Lackfiakkal sem (a fehér sárkány kalandjain sem lehetett unatkozni, pláne amikor a kedves anyósával és a feleségével csatázott a derék vitéz), de azért az utolsó templomos lovag nemzetsége mégiscsak vérforralóbb és érdekesebb, lássuk be, minden tragédiájuk ellenére. Szilárdnak nincs könnyű dolga, hiszen árva, és bár mellette van apja egykori legjobb barátja, mégiscsak egyedül kell szembenéznie a sorsával és megtalálni a helyét a világban. Ami nem is annyira könnyű, hiszen hiába nincs nála jobb harcos (hát igen, a gének nem hazudnak, és persze jó kiképzője volt Péter személyében), de egyelőre hétéves próbaidejét tölti, és meg kell küzdenie Zách Klára emlékével is. A király azonban egyáltalán nem feledkezett meg róla, így az otthoni csendes munka és elmélkedés helyett hamarosan Nápolyban találja magát ifjúkori barátai és nem kevés kísértés közepette, amelyeknek természetesen nem tud és nem is akar ellenállni. Aztán jön a perc, amikor ráébred, hogy a léha élvezetek hosszú távon nem neki valók, inkább marad a nehezebb, de erkölcsösebb úton. A királyhoz való viszonya meglehetősen összetett, hiszen miközben uralkodója iránt egyetlen percre sem inog meg hűségében, emberként annál inkább vannak vele problémái. A meglehetősen szenvedélyes ifjú mellett azonban szerencsére ott vannak barátai és bölcs mesterei, akik féken tudják tartani, így végzetes hibák nélkül evickélünk a végkifejlet felé, amely természetesen egy új kezdet lesz.

Miközben ifjú hősünk saját magát keresgéli, a királynak szembe kell néznie az idő múlásával és elő kell készítenie a fiai jövőjét. A hatalma immár szilárd, akárcsak a pénzügyei, ideje elkezdenie felkészítenie Lajos fiát az uralkodásra, illetve mindent megtennie azért, hogy András fia néhány év múlva Nápoly királya legyen. Az előbbi érdekében kiváló tanítókat kap a fia, az utóbbi érdekében saját maga utazik szülővárosába fiával, hogy biztosíts a jogait, hiszen nála jobban senki sem tudja, mekkora viperafészek kellős közepébe kerül a gyermek, ahol majd később meg kell állnia a helyét nélküle is (a történelemből sajnos tudjuk, hogy nem fogja, de ez már nyilván a következő könyv témája lesz). Ennek a résznek a legmeghatóbb részei, amikor apa és fia Nápolyban együtt töltik az idejüket, és az idősödő király visszatekint családja múltjára, arra, hogy ő honnan indult és mi lett belőle. Közben a királynénak, Piast Erzsébetnek meggyűlik a baja a lázongókkal, akik azonnal kihasználják, hogy a király nincs az országban, azonban a királyné egyáltalán nem fél erőt mutatni, és rendet tesz. A sors iróniája, hogy ezek után mindenki természetesnek veszi, hogy miután Károly Róbert hazatért, ő visszamegy a hímzéséhez, merthogy ő csak egy nő (ez a kor nem kedvezett a feminizmusnak, lássuk be). Viszont a fia, Lajos rengeteget tanult tőle ebben a rövid időszakban arról, hogyan kell erős kézzel irányítani az országot.

Számomra teljesen érhetetlen, hogy miért nem vette meg még egyetlen tévé sem a jogokat, hiszen ez a sorozat üvölt a megfilmesítés után. Ha rajtam múlna, én az előzményrészekkel (Non nobis, Domine 1-2) kezdeném, aztán belecsapnék az Anjou-krónikákba, amelyek simán elmennek a magyar Trónok harcának. De addig is, amíg ez megtörténik, csendben gyűjtögetem a sorozat részeit, és nagyon-nagyon szurkolok a Bátoroknak (és persze minden olyan karaktereknek, akik mellettük állnak), illetve kíváncsian várom, milyen érdekes dolgokat tudhatok meg az Anjouk következő generációjáról. De minden kalanddal és politikai keveréssel együtt a legjobb az, hogy miközben az ember lánya Bíró Szabolcs sorait olvassa, úgy érzi, ő is az események részese, együtt lélegez a főszereplőkkel, miközben hihetetlen mennyiségű információra tesz szert a korszakról. Ez a rész is remekül sikerül, mikor jön már a következő?

10/10

A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.