Az űrbéli Rómeó és Júlia történet végre folytatódik, és egyre jobb lesz.  Pedig az első rész sem volt semmi, de a második simán túltett rajta. Az alkotók fantáziája kimeríthetetlen, a szöveg továbbra is eszméletlen és mocskos, és ezúttal jobban megismerkedhetünk a nem éppen hétköznapi család tagjaival. A kis Hazel szülei és nagyszülei első találkozása nem sikerül éppen bensőségesre, már csak azért sem, mert szokás szerint mindenki őket akarja elpusztítani és viharsebesen cselekedni kell ezügyben, A dráma ezúttal sem marad el, ahogyan a látványos akciók, a meghökkentő karakterek, a döbbenetes fordulatok és a szexjelenetek sem. Ez a képregény ugyanis kizárólag felnőtteknek készült, tabudöntögető és eléggé szabados darab, amolyan édes bűn kategória, amelynek minden kockája élmény, és egy idő után még egy hozzám hasonló racionális közgazdász is azon kapja magát, hogy jókat nevet a sikamlós mondatokon és már meg sem lepődik a finoman szólva is erotikus és erőszakos jeleneteken, és dobja elfelé az agyát a hihetetlenül sokféle teremtményen, amely a szeme elé kerül. Ez a képregény annyira eszement. hogy tényleg csak szeretni lehet, mert teljesen szembemegy a mostanában divatos, színes, harsány és egy kaptafára készülő Marvel-képregényekkel, itt semmi sem kiszámítható és még mindig lövésem sincs, hogy kik a jók és kik a rosszak, pedig már a második résznél tartunk. Az biztos, hogy van nekünk egy kis családunk, aki éppen olyan hétköznapi problémákkal küzd, mint bárki más, csak éppen meglehetősen extrém körülmények között. Az még hagyján, hogy nagyjából mindenki rájuk vadászik, aki él és mozog - igazából még nem derült ki, hogy miért, de valószínűleg sokkal nagyobb a tét annál, mint hogy két egymással harcban álló faj katonája összeházasodott és gyermekük született - , de hirtelen megjelentek a nagyszülők is és a családi konfliktusokat is rendezniük kell a nem létező szabadidejükben. Vagyis pontosan azt kaptam ettől a képregénytől, amit vártam: egy őrült kalandot, amelyben dübörögnek az érzelmek és csúcsra jár a coolságfaktor.

Alanának még arra sincs ideje, hogy meglepődjön, amikor feltűnnek férje szülei az űrhajón, anyósa máris lelép Markóval, hogy előkerítsék Izabelt, a halott bébiszittert, ő pedig kettesben marad az apósával. Az új rokon nem laca-facázik, azonnal közli az amúgy is sokkban lévő lánnyal, hogy haldoklik, és erről nem beszélhet a többieknek. Miközben az újdonsült nagypapa azzal foglalatoskodik, hogy védőruhát készítsen menyének és unokájának, a család másik fele bizarr kalandokba keveredik...

Nem vagyok prűd, de az egyik jelenetben látható szó szerint óriás meztelen férfi (?) látványa egy ideig még biztosan kísérteni fog rémálmaimban. De hát pont ez a jó ebben a képregényben, az ember lányának halvány lila gőze sincs, hogy milyen elborult dolog várja a következő oldalon, ezért természetesen az első adandó alkalommal nekiáll elolvasni, amint elhozta a könyvesboltból a már jó előre gondosan megrendelt képregényt. Adunk a romantikának is, amolyan Saga módra, ugyanis kiderül, hogy amikor a szerelmespár először találkoztak, Alana nemes egyszerűséggel arcon vágta egy bazi nagy puskával leendő férjurát, hogy aztán egy kedélyes kőtörés közepette (merthogy Markó rab volt, Alana pedig a börtönőre) elkezdtek beszélgetni egy könyvről, amelyet mindketten nagyon kedveltek. Aztán az események gyorsan követték egymást, miután szemtanúi lehettünk annak, hogyan fogant meg a kis Hazel és milyen "bájosan" reagált erre a leendő anyuka (nem lövöm le a poént nyilván, de azon a párbeszéden, ami a szülők között akkor lezajlott, percekig nevettem).

Többször ugrálunk az időben, így nemcsak azt tudhatjuk meg, milyen "romantikus" körülmények közepette ismerkedtek meg ifjú szerelmeseink, hanem Markó szüleiről is sok mindent megtudhatunk. Többek között azt, hogy az apja halálosan gyűlöli Alana fajtáját, ehhez képest meglepően gyorsan a szívébe zárja unokája édesanyját, pedig Markó egyáltalán nem alaptalanul félt egyedül hagyni egymással őket. Neki közben az édesanyjával gyűlik meg a baja, aki nincs túlságosan oda a boldogságtól, hogy a fia elvette Alanát, de nem sok idejük van lelkizni, miközben próbálják megmenteni Izabel -t, ami sikerül ugyan, de természetesen eközben még nagyobb bajba keverik saját magukat. Szerencséjükre arról nincs fogalmuk, hogy Markó exe és a legjobb fejvadász, Erély (elmaradhatatlan hazugságmacskájával) a nyomukban van, egy számukra meglehetősen veszélyes képességekkel rendelkező kiszabadított rabszolgalánnyal együtt.

El ne feledkezzünk a Robothercegről, aki a változatosság kedvéért szintén a kis család nyomában jár, de ő egy teljesen más szálat követ, nevezetesen annak a könyvnek az íróját keresi fel, akinek a műve mindkettőjüket lenyűgözte. Vajon tényleg csak egy Zs kategóriás kalandregényről van szó, ahogyan azt az kedvesen antipatikus írója állítja saját művéről, vagy ennél jóval több, és arra buzdít, hogy be kellene fejezni a háborút és a két fajnak egyesülnie kellene, hogy végre béke legyen? Ezt már sajnos nem ebből a részből fogjuk megtudni, remélem, minél gyorsabban jön a következő felvonás, mert már megint egy akkora cliffhanger-t hagytak a végére, hogy a falat fogom kaparni, amíg megjelenik a folytatás. Ezúttal igazából nem nagyon haladtak előbbre az események, viszont tovább tágult a történet univerzuma, mélyültek a karakterek, miközben tökéletesen szórakoztató az összhatás, nagyon menő a cucc. Azt mondjuk nem értem, hogy miért éppen ezt a borítót választották, mert zéró köze van a történethez, de ennél nagyobb bajom ne legyen.

10/10