Képregénykritika: Brian K. Vaughan-Fiona Staples: Saga - 1. kötet (2018)
2019. január 02. írta: FilmBaráth

Képregénykritika: Brian K. Vaughan-Fiona Staples: Saga - 1. kötet (2018)

Űrbéli Rómeó és Júlia, sok szexszel, trágársággal, látványos akciókkal, tabudöntögetésekkel, jöhet?

saga.jpg

Űrbéli Rómeó és Júlia, sok szexszel, trágársággal, látványos akciókkal, tabudöntögetésekkel, jöhet? Megveszekedett anti-geek-ként lövésem sem volt arról, hogy mi is az a Saga-sorozat, egyszerűen csak megláttam a borítóját, amelyen egy szárnyas nő egy gyereket szoptat, miközben egy szarvas férfi öleli át, akinek az oldalán egy bazi nagy szamurájkard fityeg. Ez elég nagy őrültségnek nézett ki ahhoz, hogy kíváncsi legyek rá, és már az első oldalon tudtam, hogy imádni fogom ezt az agyament sztorit. Merthogy itt aztán nincs semmi cicózás, mindjárt belecsöppenünk egy szülés kellős közepébe, elég naturális módon, de nincs idő beleandalodni az új család születésének fájdalmasan szép pillanatába, azonnal rátörnek a szülőkre az ellenségeik, vagyis mindenki, aki él és mozog. Tömény vizuális orgia vár ránk a legőrültebb kalandokkal, egy hihetetlenül egyedi univerzumot ismerhetünk meg - és ez még csak az első rész, vajon mi jöhet a későbbiekben? Ez egy igazi badass képregény, amelyben nincs finomkodás, még Samuel L. Jackson is elpirulna időnként a szövegtől, de legalább végre kapunk egy igazi hús-vér történetet, amelyben nemcsak a testnedvekben tobzódunk, hanem az akcióban és a fantáziában is. Ötletben nincs hiány, itt minden képkockában újabb meglepetés vár, ugyanakkor szigorúan felnőtteknek ajánlott bűnös élvezetről van szó, egy űrbéli kupleráj ugyanis nem igazán gyerekeknek való, ahogyan egy csomó minden más dolog sem, ami ebben az őrült világban hőseinkre vár. Ugyanakkor minden vulgaritása ellenére mégiscsak egy romantikus történetről van szó alapvetően, hiszen egymásba szeret két ősellenség faj katonája, gyerekük születik, ők pedig két halálos küzdelem és három új, nem igazán barátságos teremtménnyel való találkozás közben megpróbálnak családdá kovácsolódni. Letaglózó élmény, végre egy jó kis képregény, ami felrúg minden tabut, és hatásvadász, ámde nagyon is emlékezetes képeket éget be az olvasó retinájába. Vigyázat, függőséget okoz!

Alana népe a  Csillagpart bolygón él, a férje pedig olyan fajhoz tartozik, aki a hozzá tartozó Holdon él, és alapjáraton folyamatos harcban állnak egymással, de mivel az egyik golyóbis pusztulása kilökné a pályáról a másikat is, ezért kiszervezték a csatákat idegen földekre. Ámde a fiatal katonalány beleszeretett a rá bízott fogolyra, az érzés kölcsönös volt, összeházasodtak, és most megszületett a kislányuk, Hazel is. Azonban romantikára nincs idő, folyamatosan menekülniük kell, mert mindenki őket üldözi, miközben ők csak egy csendes zugot keresnek maguknak, illetve meg akarják mutatni gyermeküknek az univerzumot. Nem biztos, hogy pontosan így gondolták...

Star Wars-léptékű űroperáról van szó, amelyben tényleg nincsenek tabuk, és olyan teremtményekkel találkozunk, amelyek rémálmainkban se jöjjenek elő. Vagyis dehogynem, mert kinek van kedve lemaradni egy igazán nagy buliról, nem igaz? Szokni kell ezt a különös univerzumot, ahol tévéfejű robotok éppen úgy előfordulnak, mint egy sokszemű, kéz nélküli, rovarszerű valami, aki ha jól tudtam követni az eseményeket, akkor egy szabadúszó fejvadász, aki a lehető legrosszabb helyen és időben fut össze egy robotherceggel, aki naná, hogy a lehető legrosszabb döntést hozza ebben a helyzetben. Szóval van itt keveredés bőven, és ez még csak az első rész, egyelőre csak az univerzum alapjainak megismeréséhez volt elegendő az idő, az infók pedig eléggé gyéren szálldosnak a hullahegyek közepette, de azért az alapkonfliktust sikerült felvázolni, és a politikai viszonyok is nagyjából körvonalazódnak. Amúgy meg teljes káosz van, a kis családot mindenhol ellenségek veszik körül, a segítség a legváratlanabb helyről érzik, és a végére is marad egy olyan csavar, hogy az űrhajó adja a másikat.

Az eredeti sorozat 2012-ben jelent meg, és Vaughn kikötötte, hogy nem készülhet film vagy filmsorozat a képregényből. Így aztán tényleg tobzódhatnak az ötletekben a szerzők, nem szab nekik határt semmi a saját fantáziájukon kívül. Abból pedig nincs hiány, itt aztán tényleg elszabadul az alkotói pokol, minden oldalon újabb meglepetés várja a szereplőket és szegény olvasót, aki csak kapkodja a fejét, hogy aztán egy ponton elengedje az egészet, és hagyja, hogy átáramoljon rajta ez a fura sztori, amely az egyediségével és a szabadszájúságával tud kiemelkedni a szerencsére egyre nívósabb képregénykínálatból. Erősebb idegzetű olvasóknak ajánlanám ezt a különleges darabot, mert itt aztán tényleg nem fogják magukat vissza a szereplők, káromkodás és szex van itt a köbön, és akkor még egyetlen szót sem ejtettem a különlegesebbnél különlegesebb teremtményekről, akikkel hőseink összefutnak. És ne higgyünk a szemünknek, akármikor kiderülhet, hogy amit látunk, az csak káprázat, szóval unalom kizárt, itt nagyon figyelni kell, hogy éppen mi történik, mert nagyon könnyen el lehet veszíteni a fonalat.

Egy őrült utazásra indulunk ezzel a képregénnyel, amellyel fogalmunk sem lehet, hová jutunk, de éppen ez az izgalmas az egészben. Teljesen kiszámíthatatlan a történet, amikor úgy érezzük, kezdjük érteni, mibe csöppentünk, jön egy újabb csavar és máris a feje tetejére áll minden. A főszereplők nagyon messze állnak a tökéletes családi idilltől, teljesen eltérő egyéniségek, a vagány katonalányt jól kiegészíti filozófus lelkületű férje, aki annyira belecsömörlött már a háborúba, hogy nem akar harcolni, de természetesen abban a pillanatban felülvizsgálja ezt az álláspontját, amikor kis családját életveszély fenyegeti, ami elég gyakran megesik a történet során. Ebben az erőszakos világban még nem igazán derült ki, hogy ki áll a jó és a rossz oldalon, illetve létezik-e ilyen kategória, az azonban biztos, hogy Alana és férje, valamint szerelmük gyümölcse mindenki szemében szálka, és kábé sehol sincsenek biztonságban. A Szabadúszok finoman szólva sem szimpatikus népség, mégis annyira menők, hogy nem lehet őket utálni, és mint kiderül, ők is emberből vannak, és a közéjük tartozó Erély most nagyon dühös lett, és amint magához tér, fogni fogja a hazugság macskáját, és valakinek nagyon szét fogja rúgni a hátsó felét, akinek nagyon nem kéne. Közben főhőseink is elindultak felfedezni az univerzumot, úgyhogy lesz itt még galiba elég...Könyörgöm, jöjjön már a következő rész, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra!

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5514517384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása