Már a trailer miatt is óvatosan közeledtem a filmhez: „A LEGSÖTÉTEBB ÓRA PRODUCEREITŐL”, hirdeti büszkén. Hirtelen nem is ugrik be hasonló pozitív visszacsatolás, mert ha rendező, vagy forgatókönyvíró miatt még megérteném a dolgot, no de hogy a producerek személyével eszközöljenek termékösszekapcsolást, mintha a két színésznőóriás, Saoirse Ronan és Margot Robbie nem lenne elég nézőcsalogató, az nekem merőben új. Mégis úgy hiszem, hogy ennél találóbb összehasonlítást keresve sem találhattak volna, de erről később.
Stuart (Skóciai) Mária, vagy I. (Tudor) Erzsébet történetét feldolgozni ma már olyan bátor dolognak tartom, mint előhozakodni egy Robin Hood-filmmel. Közszájon forog a történetük, számtalan iterációját ismerjük: ebből érdemes megemlíteni az 1971-es, Vanessa Redgrave és Glenda Jackson főszereplésével készült változatot, a két Erzsébet-filmet Cate Blanchettel a főszerepben, de még 2013-ban is készült egy verzió Máriáról – és akkor a számtalan minisorozatot, tévéfilmet, vagy színházi darabot már tényleg ne is említsük. Meg a tényt se, hogy ha Máriáról vagy Erzsébetről is szól az aktuális történet, a másik minimum említés szintjén szerepel. Végeredményben nem elég bemutatni egyik vagy másik szempontot, hanem érdemes újdonságot csempészni a filmbe, vagy valamivel meglepni a nézőket, ami a Két királynőnek felemásan sikerül.
A magyar cím félrevezető, ugyanis hiába szerepel benne Erzsébet (Margot Robbie) is, ez elsősorban Mária (Saoirse Ronan) története: a fiatal, Franciaországban nevelkedett királyné 18 évesen megözvegyül, miután a sokat betegeskedő II. Ferenc a fűbe harap. Mária hazatér eredeti hazájába királynőként uralkodni, ahol azonban rengeteg ellenséget talál: nem elég, hogy nő, de katolikus hite a többnyire már protestáns országban sem könnyíti meg helyzetét, ezért minden ravaszságát latba veti, és bátran küzd, hogy a trón az övé maradjon.
A film nem szolgál sok meglepetéssel, és a meglévőek sem olyanok, amik a filmet, vagy a hozzá kapcsolódó marketinget elvinnék a hátukon – ma már egy kevés menstruációs vér ne legyen akkora hűha, és teljesen rendjén való, hogy normálisan kezelik a filmben a dolgot. Margot Robbie-t pedig megint megpróbálták elcsúfítani, frizura és smink helyett ezúttal himlővel, majd a sebhelyes arcával próbálkoznak, de ezt leszámítva még egy-két homoszexuális utaláson, rossz szövegen, meg az áthallásos enyhe feminizmuson kívül semmi, de tényleg semmi meglepő nincs benne. Még azon is nehéz felháborodnia bárkinek, hogy pár kisebb szerepet fekete és ázsiai színészek kaptak meg, vagy nekem azon, hogy minden skót férfi szakállas a filmben.
Szerencsére még az sem lepett meg, hogy Saoirse Ronan megint fantasztikus alakítást nyújt, de ezúttal a tőle megszokott visszafogottság a visszájára sült el: talán jót tett volna a két órás filmnek néhány dinamikusabb jelenet tőle – mondom ezt úgy, hogy cunnilingusba és szexuális aktusba is keveredik, de még szül is a filmben. Margot Robbie is remek Erzsébetként, de mivel a történet Máriáról szól, ezért Margot-ra már kevés idő jutott. A közös jelenetük ennek ellenére tényleg emlékezetesre sikerült, kár, hogy mindössze ezek az abszolút pozitívumok – ha nem számítjuk a mindig kiváló, korhű, vagy annak tűnő öltözékeket, sminkeket és frizurákat (amik ebben az esetben két Oscar-jelölést jelentenek megérdemelten), belső tereket, a két királynőt összekapcsoló szimbolizmusokat. Sajnos nagyon érezhető, hogy az eredetileg színházi rendezőnő Josie Rourke-nak ez a filmes debütálása, néhány külső- és tömegjelenetet leszámítva egy színházi előadásnak is elmenne a Két királynő.
És hogy miért is találó A legsötétebb órával való összehasonlítás a producereken kívül? Mert a két királynő, és Gary Oldman Churchill-alakításán kívül nincs semmi olyan, amit az eddigi verziókban ne láthattunk volna, és emlékezetes lenne. Kosztümös filmek, és a két színésznő rajongóinak érdemes megnéznie a moziban.
7/10
A Két királynő teljes adatlapja megtekinthető a Mafab oldalán.
