A csiribiri kék dolmány még ma sem poros. Pedig évtizedek teltek el a bemutató óta, több generáció nőtt fel rajta, és ki gondolná, de ez a habkönnyű alkotás a legnézettebb magyar film. Nem csoda, legendák találkoztak benne, az operett és a prózai műfaj legjobbjai fogtak össze Keleti Márton irányításával (neki köszönhetjük A tizedes meg a többieket), hogy másfél órára elfelejtsük minden gondunkat és bajunkat, hiszen mi lehet fontosabb annál, hogy egymásra talál-e a szép grófkisasszony és a snájdig mérnök, mert a nő szívét ki ismeri ugyebár. De a történet igazi motorja Miska, a szenvedélyes és jóeszű lovászfiú, akinek pöttyet bonyolult a kapcsolata Marcsával, a tűzről pattant szolgálólánnyal. Az alkotók zsenialitását dicséri, hogy bár igencsak vonalas darabról van szó, de a politikai mázt ledobta magáról a színészek tehetsége, a fülbemászó dalok, a rengeteg poén, a magával ragadó történet. Mára már csak a széles mosoly maradt, például akkor, amikor a Latabárok Mészáros Ágival felrobbantják a filmvásznat egy fergeteges énekszámmal, vagy Gábor Miklós ifjonti hévvel ropja a csárdást az anyósjelölt Sulyok Máriával, de Gobbi Hilda kleptomániája is felejthetetlen. Az eredeti operett 1916-ban íródott, Szirmai Albert és Bakonyi Károly voltak az alkotók, a legendás Király Színházban volt a bemutató, Rátkai Márton és Fedák Sári főszereplésével. Érdekes, hogy még ugyanebben az évben elkészült az első filmváltozat, amelyet Korda Sándor rendezett, Miskát Mészáros Alajos, Marcsát Berky Lili alakította. Még érdekesebb, hogy 1942-ben is készült egy filmváltozat Jávor Pál főszereplésével, de a Pista tekintetes úr finoman szólva sem rengette meg a nézők lelkét. Aztán jött Keleti Márton és megalkotta a klasszikust a témában, Békeffy István forgatókönyve alapján, sztárszereposztással. Jómagam hatalmas operettrajongó vagyok, többször is láttam színpadon ezt a darabot, de egyik sem ért a filmváltozat nyomába, itt minden összejött, sikerült szívvel és lélekkel megtölteni az amúgy eléggé szimpla kis történetet, a dalokat még ma is dúdoljuk, a humor és a szereplőgárda pedig mindent vitt.

Rolla, a grófkisasszony (Németh Marika) családja felháborodása ellenére kiszökik a vásárba, ahol találkozik Baracs mérnökkel (Sárdy János), és természetesen egymásba szeretnek. Azonban a társadalmi különbségek igencsak komoly gondokat okoznak, ámde Miska, a lovászfiú (Gábor Miklós) és menyasszonya, Marcsa (Mészáros Ági) hathatós közreműködésével semmi sem állhat a happy end és a sírva nevetés útjába...

Az operettekben a primadonna és a bonviván szállítja a romantikát, táncoskomikus és a szubrett pedig a szenvedélyt. Ebben a filmben még nagyon fiatalon játszott Németh Marika, aki az utolsó igazi primadonna volt (nekem még volt szerencsém színpadon látni, még idős korában is fejedelmi látvány volt és gyönyörűen énekelt), aki méltó társa volt kora legnagyobb bonvivánjának, Sárdy Jánosnak, aki nem a színészi mélységeivel nyűgözött le minket, hanem a hangjával és a sármjával. De a show-t Gábor Miklós vitte el, aki simán lejátszott mindenkit a vászonról, még a Latabároknak is nagyon össze kellett kapniuk magukat, hogy ne halványuljanak el mellette. A legendás színészdinasztia legismertebb tagját, mindenki Latyiját én korom okán sajnos már nem láthattam színpadon, de gyerekkoromban a tévében szerencsére több ikonikus alakításával találkozhattam,  így tökéletesen meg tudom érteni, miért áradoztak róla annyit anno a nagyszüleim. Testvérével, Latabár Árpáddal utánozhatatlanok voltak együtt, szerencse, hogy megőrizte nekünk ez a film a kettősüket. Mészáros Ági prózai színész létére fel tudott nőni a Latabárokhoz, ami nem kis dicséret ebben a műfajban, Gobbi Hilda felszabadultan komédiázott a lopkodós nagymama szerepében. Sulyok Mária, Pécsi Sándor, Lehotay Árpád  - micsoda névsor még a mellékszereplők között is, hát hol vannak manapság ilyen kaliberű színészek.

Úgy szeretnénk boldog lenni, és ehhez az örökbecsű érzülethez néha elég a Hoppsza Sári, egy mágnássá lett lovászfiú és az ő Marcsája, némi szerelmi bonyodalom, sok nevetés és nem kevés elandalodás. Olcsó szórakozásnak tartják sokan az operettet, pedig nagyon nehéz műfaj, a habkönnyű felszín mögött rengeteg  munka van, amelyet azonban a szereplők nagyon is komolyan vettek, a nem túl erős kontúrokkal megírt karakterekbe sikerült életet lehelni, és bebizonyítani, hogy a szórakoztatást is lehet nagyon magas szinten művelni. Rolla és Baracs figurája eléggé egysíkú, de hát az ő dolguk az, hogy egymásba szeressenek és szépen énekeljenek, a prímet Gábor Miklós viszi, aki kiváló drámai színész létére (ha valaki nem látta vele a Hamletet, nagyon sürgősen nézze meg, igazi élmény!), ebben a nem túl bonyolult operettben is remekül tudott embert ábrázolni, miközben látható élvezettel merült el a komédiázásában is. Úgy volt ironikus és nagyon vicces, hogy nem lett nevetséges, és a ripacskodástól is távol tartotta magát szerencsére.

Mindenki hozta azt, amiért szerződtették, az operett és a prózai műfaj nagyágyúi remekül kiegészítették egymást, és együtt valami egészen különleges elegyet alkottak a filmvásznon, a végeredmény egy nagyon szerethető kis operett lett, aminek azért megvoltak a maga mélységei, a színészi alakítások pedig még ennyi évtized után is lenyűgözőek tudnak lenni. "Aki lovagol, az nem csutakol, aki csutakol, az nem lovagol". "Vágja szájon kérem, szájon fogom vágni őket!". Megannyi egysoros, amit máig emlegetünk, és akkor ebben még nincsenek is benne a Latabárok aranyköpései, és persze az én abszolút kedvencem: "A kleptománia egy betegség. Nem tudom kérem, engem sohasem kórházba vittek miatta". Gobbi Hilda simán zseniális minden jelenetében, de az verhetetlen, amikor úri eleganciával vonul ki a szobából, miközben ott csilingel a ruhájában az a csengő, amit pár perccel korábban emelt el Rolla apjától.

Különleges vásárfia ez a szívet melengető kis darab a magyar filmművészetben, jó elmerülni ebben a felszínesnek tűnő, mégis fájóan életszerű operettben, hiszen a szerelem, a szegény-gazdag szembenállás örök, ahogyan mindig voltak és lesznek úrhatnám és egyenes szívű emberek. Talán ez a titka ennek a végtelenül szórakoztató, mégis elgondolkodtató történetnek, keserédes a sztori, sablonos karakterekkel, amelyekből a színészek kihozták a legtöbbet. A happy end másodpercig nem kérdéses (hiszen ez mégiscsak egy operett), de miközben jókat mosolygunk, és dúdolgatjuk a jól ismert dalokat, marad bennünk egy csöpp kis szomorúság is.

8/10

A Mágnás Miska teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán