Az első ember / First Man (2018)
2018. október 21. írta: FilmBaráth

Az első ember / First Man (2018)

Egy keserédes űrszimfónia, amelyben életre kel a történelem

A jó hír az, hogy sikerült a Holdra szállás, a rossz az, hogy nem sokon múlt. Neil Armstrong ugyanis nemcsak abban volt jó, hogy emlékezetes egysoros kíséretében rátegye a lábát az emberiség nevében a Holdra, hanem mérnökként és pilótaként is kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy ez a történelmi…

Könyvkritika: Zsoldos Péter: Ellenpont (1973)
2018. október 20. írta: P.A. Doorman

Könyvkritika: Zsoldos Péter: Ellenpont (1973)

Mi lesz a Naprendszerrel az ember után?

Amikor alkoholbetegekkel dolgoztam, az első pár alkalom után mindig megpróbáltam elkészíteni velük az úgynevezett „alkoholkarrierjük” vázlatát. Ebben a vázlatban életük során átélt főbb eseményeket vettem át velük, és azt, hogy ehhez hogyan társult az alkoholt. A Zsoldos…

Könyvkritika: Roger Crowley: 1453 – Konstantinápoly utolsó nagy ostroma (2016)
2018. október 19. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Roger Crowley: 1453 – Konstantinápoly utolsó nagy ostroma (2016)

A szerző eszméletlenül jól tud írni, a szemünk előtt elevenedik meg a történelem, szurkolunk a bizánciaknak, és ámulunk Mehmed kifogyhatatlan ötletein, amellyel megújította a kor hadászatát.

1453-ban egy régi birodalom lépett le a történelem színpadáról, és megjelent egy új. Konstantinápoly török kézre kerülésével végképp sírba szállt a Római Birodalom önmagát régen túlélt utódállama, Bizánc, Mehmed szultán pedig bejelentkezett a nagyhatalmi státuszra.…

Könyvkritika: Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood (2018)
2018. október 18. írta: Szabó Zsolt Szilveszter

Könyvkritika: Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood (2018)

Kivándorló(k) blues, avagy egy megkésett könyv dicséret

„Nem elég, hogy magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned.” Muszatics Péter – mindamellett, hogy jogot és filmművészetit is végzett, gyakorló filmes és a Cinefest egyik életre hívója és szervezője a kezdetektől – jó ideje töretlenül bizonyítja, hogy rendkívüli írói…

Könyvkritika: Lars Joachim Grimstad: Napkirály (2018)
2018. október 16. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Lars Joachim Grimstad: Napkirály (2018)

Izgalmas és fontos kérdéseket vet fel Grimstad, miközben egy újabb teljesen elborult kalanddal ajándékoz meg bennünket

Mit tennél, ha eddig jólétben élő országod elszegényedne, az édesapád Neander-völgyivé válna, és egy heted van megszerezni az ellenmérget, ehhez azonban túl kell járnod annak a furmányos diktátornak az eszén, akinek ez az egész kalamajka köszönhető? Grimstad könyve…

süti beállítások módosítása