„Nem elég, hogy magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned.”
Muszatics Péter – mindamellett, hogy jogot és filmművészetit is végzett, gyakorló filmes és a Cinefest egyik életre hívója és szervezője a kezdetektől – jó ideje töretlenül bizonyítja, hogy rendkívüli írói tehetséggel is megáldotta a sors.
Muszatics Péter azon város azon kávéházából indítja könyvét, és vele nagy ívű történetét, ahol már több ízben volt alkalmam – ha csak kicsiny időre is – belecsöppenni egy nagyon jellegzetes, szinte megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan européer hangulatba. Bécsről és a Cafe Sperlről van szó, a barokk, a világszínház, s mint ahogy később kiderül, Hollywood egyik legfontosabb európai kiindulási pontjáról. Itt indul a Bécs, Budapest, Hollywood szuggesztív bevezetője, mely szinte beszippantja gyanútlan olvasóját, akár egy jó fajta európai film nyitójelenete. Szinte tapinthatóvá válik előttünk egy korszak a sorok olvasásakor. A Sperlből, Lehár egykori törzshelyéről indult útjára a szecesszió, „az e hagyományokon megszülető bécsi világszínház, az ezt létrehozó kulturális közeg és az erre fogékony amerikai civilizáció (idézet a könyvből)”.
Muszatics Péter könyve nem kevesebbre vállalkozik, mint A víg özvegy című Lehár-operett két jelentős filmadaptációjának elemzésével és keletkezéstörténetük vizsgálatával; illetve a három kulcsszerző (Lehár Ferenc, Erich von Stroheim és Ernst Lubitsch) a választott téma szempontjából fellelhető hasonlóságának és különbségének mentén igazolni a tézist, hogy Hollywood létrejötte, kezdeti fejlődése jelentős mértékben a barokkból és monarchia multikulturális muníciójából táplálkozik, illetve eredeztethető.
Az elsőre elrettentőnek tűnő történelmi és kultúr-antropológiai kifejtést ígérő állítás igazolása szerencsére nem egy dagályos tudományos munka keretein belül történik, hanem egy szubjektív, laza, esszéista stílben fogant, egy szuszra elolvasható, egységesen magas színvonalú, mégis könnyed szövegben.
A keretes szerkezettel ellátott, hármas tagolású munka fejezeteinek címében stílusosan a színpadi művek esetén használatos elnevezéseket alkalmazza (felvonás).
A finom ívű, és következetesen felépített prológusban a szerző követhetően végig viszi gondolatmenetét, miszerint a barokk élő, lüktető, folyton fejlődő művészeti hagyomány és embereszmény. A modern identitások eredője, az első irányzat, amelynek középpontjában az én áll. Az erős egó, a cselekvő hős – éppúgy, mint Hollywood meséiben. Álomgyár gyökerei – részben – tehát a barokkból erednek. Az Osztrák-Magyar Monarchia szülöttei – emigrálva az Újvilágba – magukkal vitték értékeiket, világlátásukat, szenvedéseiket, a háború rémét, és az alkalmazkodás mindennél fontosabb képességét. Mindezen sajátosságaik és a megélt kollektív tapasztalatok tették képessé őket a nagy olvasztótégelyben arra, hogy egyszerre legyenek a rendszer apró fogaskerekei és a jövő alakítói is. Stúdiómogulok, producerek (Carl Laemmle, Louis B. Mayer, Samuel Goldwyn, William Fox és Adolph Zukor és társaik), rendezők, a világot közel egy évszázada uraló filmipar megteremtői. Direkt vagy indirekt módon nekik köszönheti Ernst Lubitsch és Eric von Stroheim is, hogy ikonokká válhattak.
Muszatics Péter könyvének legnagyobb érdemei már az első néhány tíz oldalon is megmutatkoznak, jelesül: hogy úgy emlékeztet minket arra, honnan indult Hollywood, és miért nem tekinthető kizárólag sajátosan amerikainak, hogy alapvetően nem Hollywood-ról beszél, hanem Közép- és Kelet-Európa felől szemléli az eseményeket; a régióbeli országok, elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia és annak legfontosabb fellegvára, Bécs amerikai filmre gyakorolt hatását kutatja. A fentiek eredményeképpen Muszatics szerint a máig jellemző hősábrázolás nemcsak az amerikai mentalitás terméke, hanem a soknemzetiségű Monarchia népe is vágyott arra, hogy az épp szétesőben lévő Európában egy aktív hősnek köszönhetően újra rend legyen. A bécsi népszínház és az operettek szüzséi reflektáltak ezekre a vágyakra, melyek a mai szuperhősfilmekben is artikulálódnak. Innen nézve Batman vagy épp Amerika Kapitány legalább annyira európai, mint amennyire amerikai hérosz.
A három fő fejezetben Lehár, Stroheim és Lubitsch operett alakjai fognak kézen minket, és A víg özvegy című 1905-ös Lehár-operett, az 1925-ös amerikai néma -, majd 1934-es hangosfilm változatának világában merülhetünk el. A három változat cselekményének variációi és karakterváltozatai plasztikusan példázzák koruk és keletkezési helyük kulturális környezetét.
Rendkívül tanulságos (és Hollywood mai működését is tűpontosan modellezi), ahogy és amiért Erich von Stroheim - zsigeri zsenialitása ellenére – nem tudta direktorként megtalálni Hollywoodban az őt megillető helyet, és a simulékonyabb jellemű és módszereiben alkalmazkodóbb, és végső soron kompromisszumkészebb Ernst Lubitsch-nak miért sikerült szinte tökéletesen ugyanez.
Hosszan értekezik a szerző Ruritániáról, a hollywoodi filmek megfoghatatlanul egzotikus, kitalált helyéről, amely minden kelet-közép-európai „dolog” és jelenség gyűjtőfogalma. Ruritánia valójában Stroheim és Lubitsch (és számtalan emigráns társuk) közép-európai gyökereinek kitörölhetetlen nyoma, amely így, a film nyelvén, emlékezetén keresztül részévé vált a közös kánonnak.
A kötet egyik legizgalmasabb része az Epilógus azon néhány oldala, amely egészen korunkig vezet; felmerül többek között Sam Mendes, Quentin Tarantino, Stanley Kubrick, de még Wes Anderson neve is, párhuzamba állítva például Lubitsch Lenni vagy nem lennijét a Becstelen Brigantykkal.
Mindent egybevetve a Bécs, Budapest, Hollywood egy remekül megírt, nem filmértők és ismerők számára is olvasmányos, érdekfeszítő mű, amely még a mozgóképes szakembereknek is mondhat újat. A barokk művészet, a belőle eredeztetett népszínmű, és az amerikai film (h)őstípusainak létrejötte közti összefüggések feltárása rendkívül élvezetes, a kultúrtörténeti adalékok és az aprócska anekdoták, háttérsztorik mind-mind módfelett szórakoztatóak. Ahogy a köszönetnyilvánításban is olvasható, a könyv eredetije egy DLA (Doctor of Liberal Arts) dolgozatnak készült a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A nagyközönség elé bocsátott változat viszont jó néhány – főleg strukturális – változtatáson keresztül nyerte el jelen alakját. Gördülékenyen olvashatóvá, áttekinthetővé kellett tenni, sok-sok képpel kellett ellátni, hogy szinte mindenki számára élvezettel forgatható olvasmány válhassék belőle.
Jelen sorok szerzőjében hiányérzetet két dolog hagyott. Egyrészt, a kötet terjedelme: Muszatics fejtegetéseit – különösen az utolsó, korunkra kitekintő rész érezhető túl rövidnek – még sokáig szívesen olvastam volna. Másrészt, érdekes lehetett volna, ha az író nézőpontját jobban kitágítja a magyarokra, vagy magyar származásúakra: színészekre, rendezőkre, a hőskor meghatározó alakjaira. Már csak azért is, hogy a címbéli három szó közül Budapest is hasonló súllyal méressék meg.
Essen néhány szó a kötet a kiviteléről is. Pazar minőségű fotók illusztrálják a míves szedésű, áttekinthető szerkezetű munkát. A könyv kivitele impozáns, bőven az utóbbi évek filmes témájú kiadványainak átlaga felett áll ilyen tekintetben. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi évtizedben szinte minden kiadó – tartalomtól függetlenül – elment az elvtelen csicsa, a hivalkodó, arcba mászó színesség, a búcsúi harsányság irányába a könyvek külcsínyét tekintve. A Bécs, Budapest, Hollywood ezzel szemben nemcsak kényelmes, szemlélődő, tűnődő tempójával, és a részletekben rejlő finomságokkal, hanem visszafogottan szép külsejével is tüntet. A témában rejlő potenciál (számtalan magyar vagy épp osztrák származású filmes, színész, producer stb. életútja illeszthető ebbe a gondolatmenetbe, igazolhatja ragyogóan a szerző tézisét) miatt akár egy sorozat kezdő darabja is lehet(ne) a könyv, de önálló műként is kiválóan teljesít. Megérint („human touch”- emberi érintés) akár a bécsi népszínművek vagy a daljátékok és az operettek a maguk korának vigaszt és kapaszkodót kereső közönségét, vagy épp a mai kor széthajszolt emberét egy sikerültebb hollywoodi mese.
A kötetet a Kossuth Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
