Goda Krisztina rendező és Divinyi Réka forgatókönyvíró a Csak szex és más semmit követően újra összeállt, hogy elkészítse a Teljes idegenek című olasz film magyar remake-jét, a Magyar Filmalap pedig 350 millióval támogatta a projektet. De megérte vajon, vagy újfent "elherdálták az adófizetők pénzét" 'minőségi tartalomgyártás' címszó alatt?

Az országok sorra honosítják Paolo Genovese filmjét, emiatt sejthető volt, hogy mi sem fogunk kimaradni. Hisz lássuk be, a remake-ek nemcsak Hollywoodban működnek, kedvenc magyar sorozataink többsége szintén egy már meglévő ötletén alapul. Ha magától a Teljesen idegenek magyar verziójának ötletétől még nem is ráncoljuk a homlokunkat, a marketingtől biztosan fogjuk. Az év vége vígjátékaként reklámozott mű előzetese és plakátja is egy végtelenül bugyuta, szexes poénokra épülő (rossz értelembe vett) közönségfilmre enged következtetni, így nem csoda, hogy többen katasztrófára számítottunk. Azonban a BÚÉK rácáfol saját marketingjének stigmáira. 

Szilveszter este a válófélben lévő Alíz (Szávai Viktória) meghívja barátait, Sacit és Gábort (Bata Éva és Hevér Gábor), Fannit és Márkot (Törőcsik Franciska és Lengyel Tamás), Kristófot (Mészáros Béla) és testvérét, Dömét (Elek Ferenc). Aliz ötletén felbuzdulva egy játékba kezdenek: egytől egyig kiteszik az asztal közepére a telefonjukat, hogy kihangosítva vegyék fel a hívásokat, fennhangon válaszoljanak a bejövő üzenetekre. Azonban senki sem olyan ártatlan, mint amilyennek mutatja magát, így elkezdődik a hazugságok és átverések sora.

A film egyik legnagyobb érdeme, hogy összességében a remake-ek egyik mintapéldája. Goda és Divinyi hűen másolja az eredeti koncepciót, megtartva annak komolyságát, jelentős drámai jeleneteit, amit ügyesen vegyít a humorral. Azonban senki ne ijedjen meg, vagy ne számítson egy - lassan szitokszónak számító - művészfilmre, ugyanis a BÚÉK sokkal inkább vígjáték hangvételű; minden komoly, feszült jelenet, rezdülés után van egy poén, ami lágyít az összképen és megmosolyogtatja a nézőt. Goda a szórakoztatás mellett olyan aktuális és fontos témákról beszél árnyaltan, mint az őszinteség hiánya, a játszmák mindennapjainkba való beleszövődése, a friendzone vagy az eltitkolt komplexusok. A filmben élesek a hangulatváltások, a hívások és üzenetek hatására kibontakozó dráma közben nemzeti sajátosságokból eredő poénok és helyzetkomikumok is vannak, azonban egyik sem öncélú vagy ízléstelen, a játékidő többségében pedig jól működik a humor. Az előzetesben hallható szexes poénokat természetesen megkapjuk, azonban ezek többsége funkcióját tekintve sokkal inkább segélykiáltás, vagy a másik félnek szánt apró, de a fájó pontot eltaláló, maró odaszólás. A film alapvetően egy kamaradráma, ami egy helyszínen, Alíz lakásában játszódik, így fokozott jelentőséget kap az, hogy a rendezőnőnek sikerült a tökéletes színészgárdát megtalálnia. 

Egy jó remake ismérve, hogy azon túl, hogy sikeresen átülteti az alapokat, valamilyen nóvummal is gazdagítja az így létrejövő új művet. A BÚÉK esetében ez főként a női szereplőkről mondható el: a Teljesen idegenekéhez képest sokkal összetettebb a jellemábrázolásuk, olyan apró részleteknek adva új, tágabb értelmet, mint a piros rúzs. Habár Goda rendezése a szó pejoratív értelmében véve nem, de egyébként közönségfilm: nem igazán mer kockáztatni, ugyanakkor nagy előnye, hogy a mindenki által ismert topikok, amiket boncolgat, nemcsak aktuálisak, hanem fontosak is. A legtöbb téma tabunak számít, és az egyik szemem sír, a másik nevet, amikor leírom, hogy Genoveséhez hasonlóan Goda is beleáll a homoszexualitás témájába. Hatalmas pozitívum, hogy nem finomkodik, nem fél a társadalomba beidegződött "buzizásra" és annak káros hatásara szinte megrovó hangnemben felhívni a figyelmet, ugyanakkor sajnos ez a jelenet a film legbátrabb húzása. Míg Genovese nyitva hagyta a mű végét, a nézőre bízva annak eldöntését, hogy vajon melyik kapcsolat hogyan folytatódik, addig a BÚÉK a félig hollywoodi, happy endes, félig nyitva hagyott befejezést választotta. Ezzel pedig nem csupán az a baj, hogy fogja és vezeti a néző kezét, hanem az is, hogy félig a szájába adja az üzenetet, a pozitív záróakkord végeredménye pedig sokkal inkább egy kellemes élménnyé válik. Ennek szöges ellentéteként az olasz rendező a filmvégi csavarral mélyre löki nézőjét, a tudat okozta katarzis, hogy a szereplők titkai csak számunkra világosak, igen komoly kérdéseket felvet, ezáltal gondolkodásra, akár meglévő kapcsolataink felülbírálására késztetve. A cinkosság kellemes érzése mellett a meghökkenés fontos szerepet játszik: vajon hány romlott látszatkapcsolat van körülöttünk? És ezek közül hányban lehetünk mi benne? Odaadnánk gondolkodás nélkül a telefonunkat a párunknak, barátunknak, családtagunknak? Azonban az okos csavar és a hirtelen jött, szinte ijesztő felismerés fájóan hiányzik a  BÚÉK-ból, ami kevesebb kockázatot vállalva inkább a szálak elvarrására törekszik.

Goda Krisztina új filmje kiemelkedő darabja a magyar filmgyártásnak (műfajbeli társai tekintetében pláne), ami nem fölöslegesen, csupán az anyagiakat szem előtt tartva készült el, ugyanis szélesebb közönséghez juttatja el Genovese zseniét. Ügyesen ültette át a Teljes idegeneket magyar környezetbe, megtartva annak minden markáns jellemzőjét. A karakterek, az egyes szituációk változtatása mind pozitívumként értékelhető, hozzáad az eredeti mű koncepciójához, miközben ízléses poénokkal is gazdagítja a fontos témákat feszegető filmet. Azonban míg Genovese a végén kegyetlenül ráhúzza szereplőire a vizes lepedőt, Goda kissé bátortalanul csak megcirógatja vele őket. 

8/10

A BUÉK teljes adatlapja a Magyar Filmadatbázis (MAFAB) oldalán