A negyedik részre a Dűne árnyéka már csak alig borul az Incalra, ez már egy teljesen más univerzum, és bár ezúttal az előző rész katarzisát nem sikerült megismételni, ismét lenyűgözőre sikeredtek a kalandok. Difool-ék már megint szintet léptek, most éppen azon vannak, hogy rendet tegyenek a világukban, amelyhez egy másik világot kell bevonniuk, fondorlatos - és meglepően vicces - módon, és ezzel nagy nehezen elérték, hogy az igazi ellenségük megmutassa az arcát, vagy valami hasonlót. Vagyis a következő részre is akadtak nyitott kérdések és izgalmak rendesen, miközben főhősünk már nagyon messzire jutott egykori önmagától, az R-osztályú detektív immár nemcsak apa lett (bár eléggé egyedien), hanem az Incal ereje nélkül is bátran szembeszáll az ellennel, amihez azért szükségeltetik a számára némi baráti segítség, mert nem mindig áll a helyzet magaslatán. Viszont még mindig szereti a szép nőket, a bulizásra azonban már nem nagyon van ideje, mert éppen meg kell mentenie a világot (hogy melyiket, az még nem teljesen tiszta, de remélem, majd a következő részben kiderül), nem éppen a leghagyományosabb módon. Mondanám, hogy közben szépen halad a románc Animah-val, de mostanában sajnos egyikük sem ér rá romantikázni, meg aztán még azt is ki kell hevernie főhősünknek, hogy feltámadt halottaiból. Szóval nem unatkozunk most sem, viharsebesen a végére értem a csupán 60 oldalas képregénynek, amelynek még mindig borsos ára van (4.990 Ft), de a minőséget meg kell fizetni. A történet remek, a rajzok továbbra is zseniálisak, csak egyetlen árnyalattal lett gyengébb ez a rész, mint az előző, de hát akkor nagyon látványosan került át egy másik dimenzióba a sztori, valamikor a karaktereket és a történetet is építeni kell, nem igaz? Nem okoz csalódást ez a darab sem.
Raimóék azt gondolják, itt a vég, azonban a menekülés meglepő módon egy medúza belsejéből érkezik, és kiderül, hogy a császárnőnek csak a klónja halt meg, ő nagyon is él, és arra készül, hogy leszámol az ellenségeivel. Difool-ék is ezen fáradoznak, és természetesen a két történetszál előbb-utóbb összetalálkozik, azonban messze még a boldog vég, mert most sikerült igazán magukra haragítani a sötétséget...
Miközben Difool barátunk szépen jellemfejlődik, elkezdtem megkedvelni a Metabárót, akinek meglepő módon még humora is van, miközben koránt sem olyan labilis egyéniség, mint főhősünk, ezért többen nem értik a csapatból, hogy miért nem őt választotta az Incal a világ megmentőjének, de ettől függetlenül mindent megtesznek a küldetés sikere érdekében. Animah jó ideig harcol az érzelmei ellen, aztán persze annyi minden történik, hogy végül csak beleszeret Difool-ba, aki ezért jó nagy árat fizet. Hőseinek finoman szólva is egyedi módszert választanak arra, hogy megszelídítsék a bergeket, miközben a Földön kezd elszabadulni a pokol, a technók sem tétlenkednek, nem kis feladat semlegesíteni az árnytojásokat, vagyis van miért küzdeni, nincs hiány akcióban, de azért az érzelmekre és a humorra is marad kapacitás. Egyre elborultabb a történet, de legalább már nem lepődünk meg semmin, ennek ellenére mégis mindig tudnak rátenni egy lapáttal az alkotók.
A világ továbbra sem lett szebb hely, de most már legalább van remény, hogy lehet ezen változtatni, aztán majd meglátjuk, mi lesz a végkifejlet, mert itt semmi sem biztos, és akármelyik szereplővel történhet valami akármikor, csak Difool látszik halhatatlannak, de mivel én nem hiszem, hogy a happy end felé tartanánk, ezért valószínűleg a történet végén nem fog boldogan ellovagolni a naplementébe, mert ez nem egy habos-babos sztori, hanem egy kőkemény sci-fi, amelyben időnként túlteng a fantasy. Zakkant a sztori, de egyre jobban kezd összeállni a kép, és miközben kiválóan szórakozunk, és ájulunk elfelé a látványon, van mit gondolkodnunk azon, hogy milyen rút jövő vár ránk, ha továbbra is lázas iramban pusztítjuk önmagunkat és a Földünket, és van mit filozofálunk azon is, hogy igazából mi is ez az Incal, és hogyan ad reményt akkor, amikor már mindenki azt hiszi, hogy a sötétség elnyel mindent, szóval nem kell még temetni az emberiség jövőjét.
Az izgalmas kalandokon és a jól felépített karaktereken túl a látványvilág is teljesen egyedi, ahogyan egyre több világot fedezünk fel, annál sokrétűbb lesz a külcsíny is, a képek szinte életre kelnek, és ismét egy másik helyszínen zajlanak a fő események, ezúttal a víz alatt, ami azonban csak egy dimenzió a sok közül. Tényleg csak azt tudom hibául felróni az alkotóknak, hogy az előző rész hangyányival emlékezetesebb lett, azonban ettől még mindvégig fenn tudja tartani a figyelmet ez a rész is, a végére pedig szokás szerint maradt egy olyan fordulat, amely miatt szegény olvasó számolja a perceket a folytatásig. Ha nagyon akarnám, bele tudnék kötni abba, hogy túl sok a meztelen nő és a tesztoszteron, de mivel ez az alkotás nem mostanában készült, és úgy jó, ahogy van, bánja a kánya, hagyjuk a feminizmust, ez most nem az a sorozat. Nagy mázli, hogy a képregényfilmek hatására fellendült a képregénypiac, és ma már ilyen klasszikusokhoz is hozzá lehet férni, ha valaki már unja a Marvel színes, de nem kicsit egy kaptafára készülő kiadványait, és egy kis jó értelemben vett őrületre vágyik, nyugodtan tegyen egy próbát az Incal-sorozattal, nem fog mellélőni vele.
9/10
