Ed McDonald első könyve, A holló jele-sorozat kezdő kötete kissé ingadozó színvonalú és lendületű, néhány ponton viszont kifejezetten erős fantasy, amit a világépítés hívei nagyon, a kalandregény felől közelítők talán kicsit kevésbé fognak élvezni. Történetmesélésben nem annyira, karakterépítésben, harcjelenetekben, mítosz- és világteremtésben viszont ötletes és bátor könyv, sötét, véres és baljós, néhol a lélek legfeketébb mélységeibe hatoló gondolatokkal.
A Kárhozatban járunk, a Mély Királyai ellen vívott háború után, amit a Birodalom a Nall-gépezettel nyert meg; ez a gépezet őrzi azóta is a törékeny békét, és tartja távol a halhatatlan ellenséget, akik csak a megfelelő alkalomra várnak. Amikor Ryhalt Galharrow tetoválása életre kel a Kárhozatban, és közli Szarkaláb üzenetét, a férfi útnak indul csapatával, az Éjszárnyakkal, hogy teljesítse a parancsot. Lehet, hogy a Mély Királyai már nem félnek a gépezettől? Képes még rá a gépezet, hogy megvédje a Birodalmat? Galharrow a helyi politika és az isteni erők ütközőzónájában próbál rájönni, melyik oldalra is álljon, kit szolgáljon, és hogyan számoljon el a lelkiismeretével.
Az Éjszárny stílusa nagyon egyedi, egyszerre humoros és durva, végig Galharrow szemén keresztül látjuk ezt a világot, ezért is lehet ennyire sötét és fekete humorral teli. („A tűzhalál csúnya vég, de az együttérzésemet csakis árvákra és kiskutyákra tartogattam, a gyújtogatók és a faszfejek a sereghajtók között voltak.”) Galharrow belső monológjai, vívódása és Ezabethtel való ambivalens kapcsolata egyszerre tragikus és komikus: „Holmi bálnaolajtól bűzlő cella nem méltó az úrnőmhöz! Az úrnőhöz. Szedd már össze magad, Galharrow, de kurva hirtelen!” Vagy az esőben a tetőn: „Hát kérjen. Akármit. Szeretlek. Nem, rávettél, hogy szeresselek. Gyűlöllek. Kérj, és visszautasítom. Ha kérnél, se köpnélek le. Kérj, és megkapod tőlem a világot.” Galharrow múltja pedig folyamatosan fel-felvillan, belejátszik az események alakulásába, és érdekes gondolat, hogy a múltunknak mekkora hatása is lehet a jelenre, a jelenbeli személyiségünkre, döntéseinkre. Galharrow gyilkos, alkoholista, kiüresedett, könyörtelen, mogorva katona, miközben alapvetően jó ember, aki a barátaiért és a közösségért próbál helyesen cselekedni.
Ed McDonald filmszerűen ír, szinte vetített jelenteket látunk, főleg a csatáknál, az ostromnál, harcjeleneteknél. A fájdalmat végig nagyon realistán ábrázolja, nincs finomkodás, elkenés, igenis rohadtul fájhat, ha az ember karjából előbújik egy madár, reped a bőr, szétszakadnak az izomkötegek, vér és húscafatok mindenhol. A könyv saját mitológiát teremt a Mély Királyaival, a Névtelenekkel, a helótákkal, Csemetékkel és Mátkákkal és a Kárhozatban élő egyéb szörnyekkel. Valengrad ostromának leírásánál nagyon találó metafora az erőviszonyokra, hogy „A hangyabolyba lépő gyerek se ellenőrzi, hányan lakják a fészket, mielőtt bemocskolja a bakancsát.” Az ember itt halhatatlan lények játszóterén küzd az életben maradásért.
Sajnos a történet helyenként elég kiszámítható (a gyermekmondóka szerepe, Gleck Maldon felbukkanása stb.), ráadásul a kötet dinamikája sem az igazi, és a szereplők is elég sematikusak. Mindenkinek vannak démonai, de Galharrow-n kívül nem sokat tudunk meg róluk. Néhol eléggé túl van írva, de alapvetően ez azért egy elég jó kis első könyv, aminek a fő erőssége a világépítés és a különleges, egyéni hangulata. A kiadás is remek, a borító gyönyörű, sötét és csodás, a fordítás (Benkő Ferenc munkája) pedig elképesztő, valószínűleg sokat hozzáad az eredetihez, és hozzájárul a zsigeri, mégis lélekkel teli élményhez.
8/10
A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
