Amikor alkoholbetegekkel dolgoztam, az első pár alkalom után mindig megpróbáltam elkészíteni velük az úgynevezett „alkoholkarrierjük” vázlatát. Ebben a vázlatban életük során átélt főbb eseményeket vettem át velük, és azt, hogy ehhez hogyan társult az alkoholt. A Zsoldos Péter életműsorozat következő kötete arra ösztönzött, hogy a saját „science fiction karrieremen” is számot vessek, többek között arról, hogy hogyan jutottam el a Babylon 5-től Zsoldos Péterig. A tudományos fantasztikummal kiskamasz koromban találkoztam először, talán a Babylon 5 lehetett az első olyan sorozat, amelyet valamennyire követtem. Aztán jött a Csillagkapu, ezt a sorozatot az első résztől az utolsóig láttam, aztán nem volt megállás, beszippantott a csillagok, a robotok és az űrhajók szédítő világa. Végérvényesen sci-fi függő lettem! Az ilyen témájú könyvekkel első ízben középiskolás koromban találkoztam, hála két nagyon jó irodalom tanáromnak. Szépen lassan olyan nagy nevektől kezdtem olvasni, mint Arthur C. Clarke vagy éppen Isaac Asimov. Aztán évekkel később rátaláltam egy igazi „magyar narancsra”, Zsoldos Péterre.
Igazából nem teljesen véletlen, hogy az írott science fiction panteonjának két nagy alakját hoztam fel személyes példaként. Egy dologban bizony megegyezik az említett három szerző, mindannyian írtak robotokról. Bár kétségtelen, hogy a műfaj megteremtőjeként nyugodtan megilleti a képzeletbeli dobogó első helye Isaac Asimovot. Az alapítvány sorozat szülőatyjának robotjai az emberi anatómiát alapul véve lettek megalkotva. Ellenben Clark gépei inkább a feladatukhoz igazodva lettek elkészítve, így többször eltérnek az emberi anatómia ismert alakjától. Érdekes módon Zsoldos robotjai a kettő kombinációi, kicsit emberiek és ugyanakkor funkciójuknak megfelelően tervezett gépek is egyben. Az Ellenpontban megismert posztapokaliptikus jövő emberei inkább láttak bennük szörnyet, mint szolgalelkű segítőtársat.
A távoli Plútó bolygó robotjai egy nap különös parancsot találnak belső memóriájuk legmélyén. Meg kell találniuk az embert! A robotok nem tehetnek mást, fáradhatatlanul működtetik telepüket, rendíthetetlenül fejlesztik önmagukat, hogy követhessék az ember nyomát a Naprendszerben. Azt a mitikus lényt keresik, aki feltételezésük szerint őket is megalkotta, bár még egyikük sem látott embert, így azt sem tudják, pontosan mit is keresnek. A Naprendszer bolygóit és holdjait végig látogatva a Plútó lakói végül rátalálnak alkotóik leszármazottjaira, és megismerik az emberi civilizáció tragikus történetét.
A Metropolis Media Kiadó jelen kiadása követi a 2017-ben megkezdett sorozat stílusát. Ötödik kötetként újabb, modernebb formában adja kezünkbe Zsoldos egyik legjobb írását. Egy puhafedeles ragasztott kiadásról van szó, ami ezen tulajdonságai ellenére is tartósnak tűnik. Igaz, az én kötetem sarkai hamar felkunkorodtak, de ami igazán fontos, hogy nem esik szét, a sok kinyitástól pedig nem törik meg a könyv gerince. A betűtípus és a szöveg elrendezése kellemes a szemnek, igazi utazókönyvet várjon az, aki beszerzi ezt a könyvet, ami egy bárhol olvasható kényelmes fogású kötet lett. Ez az ötödik Zsoldos történet, amelyet volt szerencsém elolvasni. A két legkiemelkedőbb regényéről már írtam itt a blogon (A Viking visszatér, Távoli tűz), most már elmondhatom magamról, hogy szépen lassan Zsoldos rajongó lettem. A magyar sci-fi nagy alakja a tájleírások és színek nagymestere volt, és ami igazán fontos, hogy írásai majd ÖTVEN év távlatából is a mai napig megállják a helyüket az igényes, műértő rajongók előtt.
Az események főszereplői kétségtelenül a robotok. Ami igazán különleges az, hogy Zsoldos gépei az egész történet során olyanok, mint a Duracell nyuszik. Folyton tevékenykedő egységekről van szó, akiket nem pozitronagy működtett, hanem egyfajta antropomorf szerkezetként lesik az ember minden parancsát. Ez a megközelítés majdhogynem teológiai vita szintjére emeli robot és ember kapcsolatát. A Plútón szolgálatot teljesítő robotok igazán kiváltságos helyzetben vannak, saját névvel lettek megalkotva, és azzal a különleges lehetőséggel, hogy önön képmásuk megalkotásával továbbörökítsék a tudást, amelyet megszereztek. Mégis nem ez teszi igazán különlegessé őket, a Plútó robotjai vannak egyedül birtokában az olvasás képességének a Naprendszerben. Több alkalommal is találnak olyan töredékeket, amelyek információval látják el őket az emberről.
Érdekes kérdéseket feszeget Zsoldos története, a robotok saját magukat fejlesztik, ez egy igazán kísérteties vízió, ne feledjük, hogy az első kiadás 1973-ban jelent meg. Így nem túlzás azt állítani, hogy az író jóval meghaladta saját korát a robotika terén. Érdekes dolog az is, ahogyan a Plútó robotjai önmagukat definiálják. Van a történetben egy már majdhogynem viccesnek nevezhető párbeszéd a két robotegység között ezzel kapcsolatban, szigorúan a történet érdekében nem megyek bele a részletekbe, mert elvész az élmény. Az emberek definiálása egészen egyedi a robotok szemszögéből, ahogyan az egyik antropomorf egységtől halljuk:
„Az ember parancs, mozgás, cselekvés és… és…ha a rövid utat választja, gondolat.”
Az ember Zsoldos regényének jövőjében nem más, mint egy mitikus, soha sem látott teremtő lény, aki olyan lassú, hogy teremtményeinek átalakító berendezésre van szüksége, hogy a robotok megértsék az ember felgyorsított parancsát.
Az egész történetben van egy baljós sejtelem, ami végigvonul a robotokkal együtt az egész Naprendszeren. A könyv első lapjától sejthető volt, hogy valami tragikus dolog történt az emberiséggel. Az utolsó fejezetekben megjelenő posztapokaliptikus jövő, teljesen logikus felépítésű, és ami igazán fontos, ez a negyvenöt éves regény mentes minden elromlott jövőben játszódó klisétől és unalmas frázistól. Egy majdnem középkori szintre visszasüllyedt emberiséget ismerünk meg, ami már csak emléke annak a civilizációnak, amely valaha benépesítette az egész Naprendszert. Az ember által meghódított Naprendszer megjelenítése zseniális, nem szabad elfelejtenünk, hogy az első kiadás előtt két évvel volt csak az első sikeres marsi landolás, mégis hiteles képet kapunk a bolygó felszínéről Zsoldos tollából. Pont ez az, ami igazi értéke a jó sci-finek, a műfaj sajátosságaiból kifolyólag mindig túllép a jelen technológiáján, de mindenképpen merít annak ismereteiből egy érdekes arány keverékeként létrehozva a jövő technológiáját, ami inspirálóan hat a jelen tudományos felfedezéseire.
Azt azért el kell mondanom, hogy nem kifejezetten első regénynek való sci-firől van szó. Kell némi olvasói előélet ehhez a könyvhöz, de ha már esetleg ismerős Zsoldos munkássága, érdemes elolvasni ezt a remek, megújult formában ránk váró történetet. Pláne, ha az előző kötetek már a polcunkat díszítik. Egy biztos, semmiképpen sem érdemes kihagyni a szivárvány újabb színében pompázó magyar alapművet.
9/10
A könyvet a Metropolis Media Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
