Amikor az ember lánya megcsömörlik a látványfilmektől, hihetetlenül át tudja mosni a lelkét egy jó kis Jókai. Várkonyi Zoltán filmjét rengetegszer láttam gyerekkoromban, hogy aztán jól megunjam, most pedig legalább 15 év kihagyás után újra rácsodálkozzak arra, hogy milyen kiváló alkotás, a zseniális színészekre pedig, akik játszottak benne, nincsenek is szavaim, hiszen még a mellékszereplők között is olyan nevek tűnnek fel, mint Agárdy Gábor, Benkő Gyula, Sulyok Mária vagy Básti Lajos, és persze a rendező, is - szokásához híven - feltűnt néhány röpke jelenetben a filmben. Na de ahol Bessenyei Ferenc megjelenik a színen, ott nem rúg labdába mellette senki, pláne, ha szabadon engedi legendás dúvadságát (én már csak nagyon idős korában láttam már őt színpadon, de még akkor is sugárzott belőle az őserő), ezt a filmet is elvitte a hátán, még egy Darvas Iván vagy Latinovits Zoltán is csak másodhegedűs lehetett mellette. Az urak kedvéért mesélem el, hogy abban a korban hatalmas szenzáció volt, hogy a fénykorában lévő Medveczky Ilona félmeztelenül jelent meg a színen, és a kor másik szexszimbóluma, Tordai Teri is előadott egy akkoriban vérforralónak minősülő tűztáncot (bár barna hajjal kicsit nehéz felismerni a művésznőt). Habár már annyiszor láttam a filmet, hogy kívülről tudtam, mégis magával tudott ragadni - Jókai nagy mesélő volt, Várkonyi pedig jó rendező, a színészek pedig zseniálisak -, és 42 éves fejjel a romantika mellett már észrevettem a remekül megírt karaktereket, a gyilkos társadalomkritikát és az emberi tragédiákat, valamint a karakterek fejlődését is. Egy izgalmas korszakba, a reformkori Magyarországra látogatunk el, a kiválóan vezetett történeten túl igazi időutazásban lehet részünk, a romantikus máz alatt meglepően vitriolos képet kapunk a nemességről, aki eszik, iszik, murizik, költi a vagyonát, nem gondol a holnappal. Aztán jönnek az ennél távolabbra látó fiatalok, akik külföldről hazatérve megpróbálják kirángatni a sárból és az elmaradottságból hazánkat, de azért nem moralizáljuk túl a dolgokat, az érzelmeken van a hangsúly, törnek a szívek, dúl a szerelem, miközben Pozsonyban az országos ügyeket tárgyalják az urak, a két utolsó Kárpáthy pedig tragikus csatát vív egymással. Igazi tőrőlmetszett magyarosch kalandfilm, amelybe még sok évtizeddel a forgatás után is simán bele lehet feledkezni.
Kárpáthy János (Bessenyei Ferenc) gazdag magyar nemes, aki éppen egy csárdában múlatja az időt, ahová hirtelen betoppan unokaöccse, Abellino (Darvas Iván), aki eredetileg az ő temetésére érkezett, hogy átvegye az örökségét. Ehhez képest az idős rokonnak esze ágában sincs elhalálozni, sőt, ráébred arra, hogy a céltalan mulatozásnál többet ér, ha az ország fejlődésért dolgozik, és még nem késő családot alapítani, hogy ne az ősi névre méltatlan, léha unokaöccsre szálljon a vagyona...
Mindjárt nyitásnak szembesülhetünk azzal, hogyan mulat egy igazi magyar úr, Bessenyei jön, vigad, majd utánozhatatlan eleganciával felgyújtja a csárdát (természetesen szigorúan csak az után, hogy a kocsmárossal megbeszélte, hogy másnap kifizeti az árát), Darvas Ivánnak pedig marad a sár és a találkozás a magyar rögvalóval. A két színészlegenda közös jelenetei élményszámba mennek, de ezen túl azonnal megkapjuk a konfliktust, amely keretbe foglalja az egész történetet - és majd a következő részben is meghatározó lesz -, és ezredjére is megjön a kedvünk a filmhez. Habár mostanában sok szó esik arról, hogy Jókai elavult, a digitális kor ifjúsága már nem érti a nagy mesélőt, én azért azt javasolnám, hogy néhány Várkonyi - filmet azért mutassunk meg a gyerekeknek kezdetnek, mert lehet, hogy az író stílusa ma már kicsit dagályosnak tűnik, de nála jobban nem nagyon tud senki ilyen jól megírni egy jó kis kalandregényt, Várkonyi pedig nagyon jól vissza tudta adni a könyv hangulatát (mondjuk ilyen színészgárdával nem volt nehéz), emlékszem, amikor anno a könyvet olvastam, ott pergett a szemem előtt a film is.
Színészlegendák találkoztak ebben az alkotásban, Bessenyi a rá jellemző mindent szétfeszítő energiával mutatta meg nekünk Kárpáthy János szenvedélyes figuráját, aki élete végére megtalálja a csendes boldogságot, hogy aztán mindent elveszítsen. Darvas Ivánnál elegánsabban senki sem tudja könnyelműen eltékozolni az életét, Latinovits Zoltán ezúttal feleségével, Ruttkai Évával játszhatott együtt. Bitskey Tiborból szokás szerint áradt az életerő, Básti Lajosnak sajnos csak villanások jutottak, ahogyan Benkő Gyulának, Makláry Zoltánnak vagy Márkus Lászlónak is. A hölgyeknek itt sajnos csak mellékszerep jutott, Pap Éva jól megírt szerepében is kissé háttérbe szorult Ruttkai Éva vagy Sulyok Mária mögött, Tordai Teri és Medveczky Ilona inkább csak a szépségével hódított.
A girl power még odébb volt Jókai korában, ezért a hölgyeknek vagy a femme fatale vagy a tisztességes feleség szerepe jutott, Mayer Fanny volt a kivétel, aki erősítette a szabályt, ő ott tudta hagyni az úri nyilvánosházként működő családi otthont, és boldog feleség lett belőle, de az igazi szerelemre nem volt esélye, és a sorsa tragikusan alakult. Ez a világ a férfiaké volt akkoriban, akik szerették a szép táncosnőket és a könnyűvérű hölgyeket, de feleségül csak rangjukbéli, erényes hölgyet vettek el. Szentirmay Rudolf és Fanny "szerelme" különleges volt, ki tudja, mi történt volna, ha akkor találkoznak, amikor még mindketten szabadok voltak, de ez a történet így volt kerek a maga reménytelenségében. Szentirmay felesége, Flóra nemcsak igazi társa volt a férjének, aki ráirányította a figyelmét arra, hogy a hazája fellendülésével foglalkozzon inkább, mint a léha szórakozással, és mindenben mellette állt, hanem jó barátnő is, akit nem zavart Fanny polgári származása, az embert nézte, nem a rangot. A két Kárpáthy-nál jobban senki sem különbözhetett volna egymástól, ám amíg az idősebbnek sikerült túllépnie céltalan életén, az ifjabbik megállíthatatlanul elindult a lezüllés útján, megmérgezve a család jövőjét a soha véget nem érő adósságaival. A sok történetszál természetesen a végén ért össze, hogy aztán a folytatásban majd tovább bonyolódjanak az érzelmi és történeti gubancok.
Mai szemmel nézve egy kicsit lassúdadan folydogálnak az események, és néha-néha leül a történet, de összességében remek szórakozást tud nyújtani még ma is, ha szeretjük a romantikus kalandfilmeket, amelyeknek azért megvannak a maga mélységei is. Remekül megidézi a film a reformkor időszakát, a sok szerelmi szálon túl megismerkedhetünk a nemesség korabeli életével, kiváló korrajzot kapunk, miközben szurkolunk a szereplőknek, és hagyjuk a feminizmust a sarokban szipogni, mert ez a történet így jó és hiteles, hiszen Jókai saját emlékeiből idézte meg - nyilván jól felturbózva és olvasóbarát módon - ezt az időszakot, sőt, Kárpáthy János bárót is élő személyről mintázta, nevezetesen Wenckheim József Antalról, a nyitó jelenetben megjelenő sártenger is saját élmény, feleségével egy utazásuk során szembesültek a jelenséggel. Habár Várkonyi nem mostanában készült filmje látványban nem tud versenyre kelni a mostanában divatos alkotásokkal, mégis tud valamit, amit ezek a CGI-orgiák nem: szíve van, és át tudja mosni az a sok üres vizuális élmény után igazi emberi érzésekre és karakterekre vágyó néző lelkét.
8/10
Az Egy magyar nábob teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.