A 2000-es évek elején még hallatlanul újszerű volt, de mára már teljesen bevett gyakorlattá vált, hogy felnőtteknek szóló rajzfilmek is készülnek mind televízióra, mind pedig mozivászonra. És most nem az olyan Pixar mesékre kell gondolni, melyekből egy gyerek és egy felnőtt mást-mást szűr le a kora, illetve élettapasztalata miatt, hanem olyan animációkra, amik szándékosan a fiatal felnőtt / felnőtt közönséget kívánják megcélozni, nem burkolt üzenettel. Az első fecskék közül példaként eszünkbe juthat akár a szókimondó, társadalom kritikus South Park is, de a korhatáros rajzfilmek népszerűsége igazán csak az utóbbi években vált nyílvánvalóvá. Ott van a Bojack Horseman, ami presztízs-drámákat megszégyenítő módon hozza le az embert az életről, vagy a szintén finomkodástól mentes, igencsak filozofikus Rick and Morty is a maga elvetemült kalandjaival. A műfaj sikerét tekintve manapság egyre több ilyen és ezekhez hasonló projekt lát napvilágot, a trend pedig a kisebb csatornákat is elérte. Ilyen előélettel tűzte műsorra idén februárban a TBS a Final Space című sorozatát, ami akármennyire is igyekezett felzárkózni az előbb említett űttörőkhez, ez csak részben sikerült neki és emiatt kisebb-nagyobb hiányérzetünk is lehet.
A Final Space alapötlete egy amerikai YouTuberben fogant meg először, aki még 2016-ban tette közzé csatornáján az azonos című, mindössze 7 perces videóját és mint láthatjuk, nem sokkal később egy egész évadnyit rendeltek be ennek láttán egy kábelcsatorna fejesei. A sci-fi széria középpontjában Gary Godspeed áll, egy kisstílű bűnöző, akit büntetésként egy űrhajóra küldenek dolgozni. Gary hosszú ideig kvázi komplett magányban tengeti életét az űrben, hiszen a hajón csak néhány robot és mesterséges életforma veszi körül, akik még csak kártyázni sem kártyáznak vele. Főhősünket jóformán csak az élteti, hogy napi videóüzeneteket küld szerelmének, de választ sosem kap. Egy műhold karbantartásakor azonban olyan történik, ami mindent megváltoztat: Gary megismerkedik egy földönkívülivel, aki egykori kisállatára (és barátjára) emlékezteti őt, így elhatározza, hogy titokban becsempészi a hajóra társaság gyanánt. Csakhogy a Mooncake névre keresztelt űrlény nem más, mint egy gonosz, intergalaktikus hadúr tömegpusztító fegyvere, amit természetesen szeretne mihamarabb visszakapni, kerül amibe kerül. Így kezdődik meg a hajsza Garyék ártatlan kis hajója ellen, amely később idővel egy sokkal nagyobb, egész emberiséget veszélyeztető incidenssé fajul.
Ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy kezdjük egyre jobban elveszíteni a magány tematikáját, köszönhetően annak is, hogy Garyhez folyamatosan csatlakoznak társak. Először Mooncake, majd az ellenfél garmadájából egy képzett harcos, később pedig Gary szerelme is feltűnik az oldalán, aki nem mellesleg a földi hadi parancsnokságban tölt be vezető szerepet. Egy mély, egyedüléttel kikövezett karakterdráma ígéretét gyorsan felváltják a kalandfilmekre és a haver-komédiákra jellemző stílusjegyek, ami önmagában még nem lenne baj, csakhogy a karaktereket nem sikerült annyira érdekesre írni, hogy a hátukon elvigyenek mindent. Bár mindenkiben van valami olyan összetevő, olyan vonás, ami alapján egyedinek is bélyegezhetjük őket, mégis, ha nagyon szeretnénk, akkor könnyedén rá tudunk mutatni azokra a karakterekre, akikről kisebb-nagyobb volumenben másolva lettek a Final Space figurái.
Papíron az animáció is egy jó műfaj arra, hogy a kreativitás ne ütközzön határokba - köszönhetően annak ugye, hogy olyan is megvalósítható vele, ami a való életben nincs is - és az írók is változatos, sok helyszínes megvalósításban gondolkodtak, ám valahogy egyik ötlet sem volt annyira kirívó vagy jól kivitelezett, mint amennyire lehetett volna. Az egyik epizódban például hőseink egy olyan csapdába kerültek, ahol a gondolataik életre kelnek, fizikai formát öltenek, hogy aztán szinte pont semmit ne kezdjenek ezzel a helyzettel. Ha összehasonlítgatásokba akarunk kezdeni, akkor például a Rick and Morty világaihoz mérve a Final Space még jóindulattal is csak 30-40%-ban engedi szabadjára az őrültebbnél őrültebb szituációkat. Érthető persze, hogy más egy kicsit a fókusz, de ha van egy jó elgondolásod ebben a közegben, amihez minden adott, akkor miért nem akarod kihasználni azt?
Ennek köszönhetően a 10 epizódos évad akkor éri el igazán csúsát, amikor direktebben a nagy, mindent átszövő sztorira helyezi a hangsúlyt. Ekkor csavarnak a készítők eggyel feljebb a cselekmény tempóját illetően, ekkor válik feszesebbé az írás, és ekkor sikerül a karaktereket is kellően elmélyíteni, a közelgő tragédia viszonylatában. Hirtelen kézzel foghatóvá válik, hogy ki milyen háttérel veti bele magát a veszélyes küldetésbe, kit milyen célok motiválnak az út során és kinek milyen vesztenivalója van akkor, ha az egész bolygót elnyeli egy fekete lyuk. Nem csak a hőseinket sikerül megfelelően árnyalni, de a gonosz oldalt is, ami mindig is egy fokmérője volt annak, hogy mennyire tud jól működni egy ilyen "jó-rossz" harca típusú történet, és ha csak ezt nézzük, akkor a Final Space-nek egy koherens, következetés évadot sikerült lehoznia, amire nem is igazán lehetünk panaszunk.
A sorozatnak a legnagyobb gondjai azonban az egyensúlyozással akadtak, ami már abban is megnyilvánul, hogy a készítők mintha azt sem tudták volna eldönteni, hogy most akkor tényleg kinek szóljon ez az egész. Egyszerű, ártatlan szórakozásként azért nem tudunk rá tekinteni, mert lépten-nyomon fröcsög belőle a vér, a kendőzetlen erőszak, holott nyeleveztében mégsem, vagy csak nagyon minimálisan mer durva lenni. Humorát tekintve inkább az intrika, az egy csattanóra épülő párbeszédek és a nyelvi játékok dominálnak, míg a cselekménybe előszerettel szőnek a széria alapvető hangulatához képest sokkal bonyolultabb, sokkal lehangolóbb elemeket is akár. Ez az a kettősség, ahol a leginkább tetten érhető az, hogy a Final Space koránt sem eredeti alapötletekből próbál meg építkezni, hanem az elődök stílusára reflektálva: nincs egy jól azonosítható vezérfonal, sorozatot egyben tartó atmoszféra. Ehelyett azt látjuk, hogy "áh igen, ez hasonló, mint ez", "ilyet már láttom ott is", stb... Sok mindent próbál terítékre rakni a sorozat, de akkor működik minden a legjobban, amikor leszűkül a fókusz kisebb egységekre (mint ahogy említettem is, ilyen az a 2-3 epizód, amikor ténylegesen a világ megmentéséről szól minden.)
Összhatásban viszont a Final Space sokkal jobbra vizsgázik, mint ahogy az talán ebből az írásból kiolvasható. Mert bár a negatívumok tagadhatatlanok, ezekkel együtt is kellemes szórakozást nyújt maga a sorozat. Nem olyat, ami sokáig velünk marad az emlékezetessége miatt, nem olyat, ami magvas gondolatokat ébreszt bennünk és nem is olyat, amit sokszor elő lehet venni újra is újra, de 10-szer 20-30 percben teljesen jól el tudjuk vele ütni az időt, jobb pillanataiban pedig még átadni is könnyű magunkat az események sodrásának. Mindössze csak azt kell látni, hogy amíg a South Park, a Bojack Horseman vagy a Rick and Morty valami újat adtak a műfajhoz a saját korukban, addig a Final Space esetében ilyenről nem igazán beszélhetünk. Igaz, az ismerős elemeket többnyire sikerül jól összeillesztenie. Sőt, ott vannak az alapkövek is ahhoz, hogy több legyen, mint ami jelenleg, de a folytatásban egy kicsit nagyobb hőfokon kéne égnie lényegében mindennek. Szerencsére a már berendelt 2. évadnak lesz is lehetősége bizonyítani.
7/10
