A mitológia komoly dolog, vagy mégsem? Miért ne lehetne laza stílusban előadni azt a sok-sok történetet, amit illik ugyan ismerni, mert a műveltség része, de lássuk be, dögunalom a sok isten meg titán, meg halandó hős, hát még azt megjegyezni, hogy ki kinek a kije. Történelemrajongóként nekem óriási szerencsém volt, még anno a suliban volt egy kiváló tanárom, aki olyan viccesen vezette elő a sztorikat, hogy nekünk, kisdiákoknak örökre megmaradtak a nem kicsit bonyolult antik összefüggések. Talán ezért volt elég egyetlen pillantást vetnem erre a könyvre, és már tettem is félre minden mást, és vesztem bele azonnal a mai ifjúság szóhasználatára hangolt mítoszokba. Nem állítom, hogy mindent értettem belőle (hiába, 42 éves vagyok, és nincs gyerekem, nem vagyok teljesen képben a szlengben, ez van), de ez nem akadályozott meg abban, hogy néha csendesen somolyogva, többször hangosan kacagva, és nem kevésszer sírva nevetve olvassam a jobbnál jobb átiratokat. Habár jó néhány kedvencem kimaradt a felsorolásból (pedig de jó lett volna Hádészról, az alvilág uráról nosztalgiázni egy kicsit, és tudnám még sorolni a példákat, de hát a mondakör témaköre hatalmas, ez a könyv csak ízelítőt adhat belőle), de összességében istenien szórakoztam ezen a kedves kis könyvön, amelyből teljesen hiányzik a komolyság, mégis át tudja adni a célcsoportnak azt az ismeretanyagot, amelyet amúgy véres verítékkel tanulnának meg az iskolában. Szerintem első osztályú kapudrog lehet ez a vicces alkotás a görög mitológiához, és nem mellesleg a történelemhez is, hiszen az is kiderül belőle pl., hogy miért nevezték el Európának a kontinensünket és honnan ered sok más földrajzi helyszín neve. Azt is megtudhatjuk, hogy az istenek korántsem voltak tökéletesek, Zeusz a legnagyobb hóhányó, ha nőkről van szó (akiket rendkívül kreatív módon tud elcsábítani, hogy megpróbálja kicselezni felesége, a féltékeny Héra éberségét), Aphrodité, a szerelem istennője sem éppen a hűség szobra, Hermész, az istenek hírnöke már egynapos korában is aktívan kereste a bajt, a bölcs Athéné is nagyon gonosz tud lenni, ha a büszkeségről van szó, és sorolhatnám még az istenek és titánok gyengéit, de pont ezektől lesznek szerethetően emberiek. Halandók is helyet kaptak a könyvben az Olümposz lakóin túl, Odüsszeuszon keresztül Perszeuszon át Daidaloszig széles a skála, és természetesen a hölgyek is képviseltették magukat Didótól Medeiáig. Nekem nagyon tetszett az újratöltött mitológia, kár, hogy egy kicsit eklektikusra sikeredett a szerkesztés és picit több infót is be lehetett volna csempészni a szereplőkről, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Héraklész, a szuperhős, Démétér, a bioistennő, Aphrodithé, a szépségkirálynő, Ariadné, a bőgőmasina, Artemisz, a vadállatok úrnője, Daidalosz, a zseni, Dionüszosz, a bulikirály, Helené, az antik világ topmodellje, Héraklész, a szuperhős, és megannyi más ókori ismerős, akiket újra eszünkbe juttat a szerző....

Ma már a Marvel-szuperhősökről szól a világ, nincs nekem semmi bajom a képregények jobbnál jobb karaktereivel, sőt, egyre jobban kedvelem őket, de történelemrajongóként azért fáj egy kicsit a szívem, hogy a mítoszok hőseiről ilyen kevés szó esik. Pedig az Olümposz sem kevésbé izgalmas hely, hiszen az istenek és istennők nem éppen békés családi életet élnek, arról nem is beszélve, hogy eléggé zajlik a magánéletük, Zeusz pedig verhetetlen a követhetetlen nőügyekben (Léda, Európé, stb, stb), ráadásul a halandók vérébe is gyakran került isteni vér akkoriban, a szappanoperák elbújhatnak ezek mellett a szerelemi viszonyok mellett. Miközben próbáljuk követni a rendkívül bonyolult érzelmi ügyeket, észre sem vesszük, hogy olyan klasszikusokat ismétlünk át, mint pl az Iliász vagy az Odüsszeia, na és persze a görög mitológia jó része. Ariadné fonala, Europé és a bika, Prométheusz és a tűz, Médeia és az aranygyapjú, Héphaisztosz, az istenek sánta kovácsa mind-mind érdekes sztori, jólesik feleleveníteni ezeket a klasszikus történeteket a mostanában divatos hősök mellett.

Tudod, hogy mi az a líra, és ki találta fel? Tudtad, hogy Odüsszeusz milyen körülmények között érkezett vissza 20 év után Ithakába, ahol a hűséges Pénelopé várta vissza? Tudtad, hogy Hádész milyen körmönfont módon kerített maga mellé asszonyt az alvilág trónjára? Tudtad, hogy Orpheusz zenéje még Kharont, az alvilág révészét is megríkatta? Tudtad, hogy Perszeusz a Gorgó fejjel még magát Atlaszt is kővé változtatta? Tudtad, hogy Prométheusz teremtette az embereket? Tudtad, hogy 11 évig tartott, amíg az istenek laposra verték a titánokat és Zeusz nem kicsit csalt, hogy ő lehessen a világ ura testvéreivel, Hadésszel és Posszeidónnal szemben? Tudtad, hogy Nauszikaa, a phaiák királylány csak 17 éves volt, amikor találkozott az akkor már erősen középkorú Odüsszeusszal? Rengeteg ilyen kis izgalmas titok vár az olvasóra ebben a kötetben.

A jó szöveg mellett fantáziadús és vicces illusztrációk sokasága található a kötetben, amelynek még az oldalszámozása is olyan antikosra van hangolva, hogy öröm nézni. Engem már az előszó is megvett magának kilóra, annyira vicces volt, és mindvégig sikerült fenntartani az érdeklődésemet, annak ellenére, hogy a sztorikat már ismertem. Néha egy picit komolytalan lett a stílus, de lehet, hogy ezt csak azért éreztem így, mert öregszem, de hát nem is én vagyok a célcsoport, nem nekem kell, hogy tetszen, hanem nekik. Szerintem ez egy minőségi kiadvány, amely alkalmas arra, hogy a gyerekeket rávegyük arra, hogy foglalkozzanak a mitológiával, mert az antik hősök nem avíttak, hanem nagyon is élők, jó buli megismerkedni velük. Habkönnyű olvasmány, amely igazi klasszikusokat rejt magában, érdemes adni neki egy esélyt felnőtt fejjel is.

8/10

A könyvet a Kolibri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.