Ennek a könyvnek a legnagyobbak mellett a helye. Főleg, ha az Overtoun-trilógia következő kötetei is tartják ezt a színvonalat – igen, rég drukkoltam ennyire sorozatnak. R. J. Hendon (Juhász Roland) könyve elképesztően izgalmas, mesterien bonyolítja és fogja össze a cselekményszálakat, a szereplők hihetetlenül szerethetőek, és a legfontosabb, hogy az egész könyvet átjárja az a hatalmas mesélőkedv, ami az ikonikus, legvarázslatosabb történetek jellemzője.

Kétezer évvel a világot majdnem teljesen elpusztító atomháború után egy Overtoun nevű városban járunk, melynek lakosai már csak nyomokban emlékeztetnek a régi korok embereire. Ezen a szinte teljesen steril, természettől elzárt helyen nem csak növények nincsenek, az állatokat is üldözik, a beszökő kutyákat (korcsokat) például fegyverekkel irtják. A tízéves Rany valahogy sosem érezte azt, hogy ide tartozik, mindig más volt, mint a többiek. A történések pedig úgy hozzák, hogy sorsa összekapcsolódik egy korcséval, és miközben közelebb jut saját életének, múltjának megértéséhez, a várost övező megrázó titkokra is fény derül.

A kötet felépítése, cselekményvezetése elképesztő feszes – már a nyitójelenettel beránt, és végig annyira izgalmas, hogy az ember szinte le sem tudja tenni. Végig tűkön ülünk, és nem csak a főszereplő Rany miatt; izgulunk a mellékszereplőkért, a kutyákért, a Kráter lakóiért, sőt, én képes voltam a (szó szerint) rosszarcú Baidnek is drukkolni: annyira okosan felépített, összetett, motivált gonosztevő, hogy vétek lenne elveszíteni. A karakterek filmszerűek, Rany egyszerre rendelkezik egy tízéves kislány naivitásával és egy öregember bölcsességével, mesés, csodálatos személyiség. A mellékszereplők is mind végtelenül emberiek, hibákkal, álmokkal, vágyakkal, és azzal a meggyőződéssel, hogy a tetteik egy jobb világot eredményeznek.

Fontos kérdése a könyvnek, hogy mi történik, ha megszakad a kultúra folytonossága, ha a világ elfelejt szinte mindent – milyen rácsodálkozni például egy angyalszoborra. Emberek maradunk-e kultúra nélkül, és egyáltalán mi az, ami emberré tesz minket? Megvalósulhat-e az emberfeletti ember? Emellett a természettől való eltávolodás is nagyon aktuális téma, lehet, hogy nincs már messze az overtouni világ, ahol az emberek undorodnak a tehéntejtől, mert az egy állatból jön ki. A regény ezenkívül igen kemény társadalomkritikát is megfogalmaz: Overtounban már nem a „hagyományos” módon születnek a polgárok, annak viszont beláthatatlan következményei vannak, ha valaki Istent játszik…

A történet olvasása közben rengeteg kérdés merül fel bennünk (Rany álmainak, bevillanó emlékképeinek rejtélyétől a városvezető Mentmore-ok titkaiig), amelyekre Ranyvel és Lorensszel együtt lassan megkapjuk a válaszokat, ám ezek a legtöbbször nem túl megnyugtatóak. Juhász Roland olyan lenyűgözően építi fel ezt a világot, hogy a végére a legapróbb részlet is a helyére kerül, minden logikus lesz valakinek a szemszögéből. A regény végig váltogatja a nézőpontokat; Rany mellett Lorens, Soya, Baid, Coldstone és a nagy fekete kutya gondolataiba is bepillanthatunk, minden szereplő motivációja világos és érthető.

Amellett pedig, hogy a könyv mennyire klassz történetet mesél el, az egyik legfontosabb tanulsága, hogy a bosszúvágy és a gyűlölet borzalmas tanácsadó. Ijesztően ki lehet ilyenkor használni az embert, és Rany jellemének fejlődésével az olvasó is megtapasztalja, hogy a tetteknek következményei vannak, és hogy embernek lenni nem csak a biológiai szempontot jelenti – nem csak a kutyák lehetnek korcsok. Nagyon-nagyon várom a folytatást.

10/10

A kötetet a Főnix Könyvműhely jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.