Bakker, ki gondolta volna, hogy kedvenc Pokolfajzatunk sztorija ilyen jó kis képregényen alapul? Mindig is nagy kedvencem Piros (akit egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne Ron Perlman személyesítsen meg, de nemsokára jön a folytatás, immár nélküle, hát, adjunk egy esélyt a projektnek, aztán meglátjuk), a kemény öklével, a ballonkabátjával, a pisztolyával és az eszméletlen dumájával. Eddig még csak filmen láttam Hellboyt (az első rész szerintem hatalmas, a második már nem annyira, de mégiscsak a miénk, hiszen nálunk forgatták, ez volt az első nagy filmje az etyeki Korda filmstúdiónak, akkor nagy esemény volt ez, nem rohangáltak még nálunk minden sarkon világsztárok akkoriban), ezért kíváncsian vettem a kezembe a vaskos képregényt, amelynek azonnal rabul ejtett a hangulata, a képei, együltő helyemben olvastam végig az egészet. Mike Mignola fantasztikusan rajzol, és bár jól meglepődtem azon, hogy Hellboy egy rövidnaciban osztja az észt és a pokolian nagy pofonokat, nagyon tetszett az a noiros-horroros feeling, amit olyan kiválóan adott vissza az első film. Emberünk azonban sokat fejlődött az 1994-ben megjelent első Hellboy-képregény óta, ma már nemcsak rajzolja, hanem írja is a történeteket, amelyek köré egész kis univerzum épült az évek során. Valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy idáig fajul egy képregény-találkozó programfüzetébe készült rajz, amelyet megcsodálhatunk ebben a képregényben, és azt is nyomon követhetjük, hogyan született meg ebből az eléggé visszataszító lényből az a Hellboy, akit annyira kedvelünk, a szövegén túl azért, mert annak ellenére mindig a jók oldalán áll, hogy igazából a rosszból vétetett. Egy vérgőzös drámai eredettörténetet tartunk a kezünkben, amely akciódús, jól építi fel a karaktereket, és adagolja nekünk az infókat a pokolbéli teremtmény létrejöttéről, izgalmas története van és természetesen a humor sem marad ki belőle. Az egyetlen problémám az volt, hogy a végére több kisebb sztori is beszúrásra került, amelyek csak amolyan skiccnek tűnnek a tényleges történet után. inkább csak kis színeseknek néznek ki, holott ezek is magas szinten megrajzolt sztorik, csak éppen az ütősebb tartalom hiányzik belőlük (kivéve A leláncolt koporsót, amelyből  eléggé letaglózó módon tudhatjuk meg, ki volt Hellboy apja és anyja). Ettől eltekintve azonban egy igazi csemege ez a képregény, amit egyszerűen nem lehet letenni, annyira jól sikerült.

1944-ben East Bromwichban egy kísérteties éjszakán egyszer csak megjelent a semmiből egy nagyon fura lény, akit magához vesz Bruttenholm professzor és felneveli. 35 évvel később Hellboynak végig kell néznie, hogy az általa apjaként tisztelt embert megöli egy hatalmas béka, és barátaival elindul megkeresni a gyilkosát. Azonban ennél sokkal többre bukkan a vészjósló Cavendish-házban: megtudja, ki ő, és hogyan került  a földi síkra. Viszont esze ágában sincs az őt megidéző gonosz Raszputyint szolgálni, inkább szembeszáll vele és a végzetével..

Óhatatlan az öszehasonlítás a filmekkel, és örömmel jelentem, hogy van olyan jó a képregény, mint Del Toro alkotásai, látványban nyilván nem tudja felvenni a versenyt vele, de kidolgozottságban és coolságfaktorban simán túl is tesz rajta. Egy kőkemény horror és akcióelegy, amelyből nem hiányzik a misztika és persze a jellegzetes Hellboy-féle szájkarate sem. Abe és Liz karaktere nem annyira hangsúlyos, mint a filmvásznon, ami valahol érthető, hiszen mégiscsak a pokolfajzatról szól a történet, de azért ők is fontos szerpet játszanak a főgonosz Raszputyinnal való leszámolás során. A félelmetes varázslótól tényleg elkezd rettegni az ember lánya olvasás közben, hiába tudja, hogy ez a sötét figura veszíteni fog, azért addig egyszer-kétszer jól halálra rémiszti ez az okkultista förmedvény. A békák sem utolsó rosszfiúk, mégis valahol sajnáltam azokat a szörnyszülötteket, akik Raszputyin parancsára kénytelenek voltak megölni a saját édesanyjukat, amin aztán olyannyira felhúzta magát az ősapjuk, hogy... De ezt már nem mesélem el, tessék elolvasni ezt az izgalmas képregényt, amely a film után nekem még rengeteg meglepetést tudott okozni.

Mike Mignola A pusztítás magját még "csak" rajzolta, a történetet John Byrne találta ki, azonban megismerkedhetünk az első olyan Hellboy-sztorival, amit már ő maga írt.  A Szent Auguszt farkasain érződik még a kezdeti bizonytalanság, azonban a képregényt záró A leláncolt koporsó már sokkal kiforrottabb (és félelmetesebb) alkotás, és olyan információkat tudunk meg belőle a főszereplőről, amelyről én antigeek-ként a filmek alapján nem rendelkeztem, tehát jól ledöbbentem rajtuk. Kíváncsian várom a következő Hellboy-képregényt, gondolom, azokban majd szépen nyomon lehet követni, hogyan fejlődött Mignola nem csak rajzban, hanem univerzumépítésben és karakterfejlődésben is. Őszintén szólva nem tudtam, hogy ilyen sok Hellboy-képregény jelent már meg, ezek megfelelő muníciót szolgáltatnak a következő filmhez, amit annak ellenére nagyon kíváncsian várok, hogy már nem Perlman lesz benne Hellboy, pedig ő aztán tényleg összeforrott ezzel a szereppel (amit megjegyzem, nagypapakorban abszolvált teljesen hitelesen).

Összefoglalva, a Hellboy - A pusztítás magja egy kiváló képregény (ami természetesen az árában is tükröződik, de a minőséget meg kell fizetni ugyebár), amelyet kár lenne kihagyni az életünkből, a látványvilága teljesen egyedi, utánozhatatlanul keveredik benne a horror, az akció, a humor és a misztika, Mike Mignola valószínűleg maga sem gondolta volna, hogy több, mint 20 évvel a megjelenése után ilyen népszerű és sokszínű lesz a franchise, amit ő maga teremtett. Hellboy egy igazi badass figura, egy jó rosszfiú, aki bűn és erény mezsgyéjén jár, vonzza a pokoli sötét, de a szívében olyan angyali világosság van, hogy a belé nevelt becsületesség (óvjuk a jókat a rosszaktól) minden kalamajkából kivezeti. Azért persze az ökle és a pisztolya is kell ehhez, de egyáltalán nem egydimenziós akcióhősről van szó, az ő karakterében ennél sokkal több van, nagyon szerethető figura, nem véletlen, hogy még mindig nem unt rá a kalandjaira a rajongótábor.

9/10

A képregényt a Vad Virágok Könyvműhely jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.