A fantasztikus közeg nemcsak szórakoztató témákat adhat kikapcsolódni vágyó olvasók kezébe, hanem komoly társadalmi kérdések elemzésében, feldolgozásában is segédletet nyújthat, erre pedig újabb példa a nemrég magyarul is olvasható Kegyetlen szellemek (An Unkindness of Ghosts) cmű sci-fi regény. A történet röviden egy színesbőrű lányról szól, aki a Matilda nevű űrhajó saját társadalmi és kulturális felosztásában az alsó réteghez tartozik, de kiváló orvosi képességei és barátja, a Sebész, valamint néhai édesanyja jegyzetei segítségével továbbfejleszti tudását, mígnem rájön, hogy a hajó császárának elnyomó rendszeréből van kiút. 

Az alapkoncepció remek, annak ellenére, hogy ma már toposszá vált díszletek között zajlik minden cselekmény. A többgenerációs, zárt rendszert alkotó űrhajó képe a zsáner egyik közkedvelt díszlete, ahhoz, hogy bármely történet működjön, ebben el kell helyezni a túléléshez szükséges összes feltételnek erőforrást biztosító eszközt. Solomon ezt egészen nagy méretekben oldja meg, ültetvényeket, aratásra váró földeket vizionál egy mesterséges nap köré, amelyet a hajóban külön irányítóteremből vezérelnek, akárcsak a földparcellák mozgatását. Ám a művelést, betakarítást már nem gépekre bízza, hanem emberi munkaerőre, akiket a hajó katonai személyzete felügyel. Ebből a gyakran nyomasztó, csökevényes világból próbál kitörni a főhősnő, több-kevesebb sikerrel. 

Dramaturgiai szempontból a szöveg sajnos erősen csúszkál. Hangsúlyt kap a történetben egy évtizedekre szóló, erőteljes ellentét a főhős és a Matilda új császára között, ám ennek kiváltó okairól alig tudunk meg valamit, csak a zsigeri gyűlöletet érezzük a szövegen át, amely magával vonzza az erőszak különböző megjelenési formáit. Az erőszakos cselekmények, indokolatlan méretű büntetések, lelki- és testi fenyítés egyébként is minden fejezetben jelen van, a rabszolgaként dolgoztatott, felügyelet alatt tartott színesbőrű, alsó fedélzeti lakosság hányattatásai a szöveg előrehaladtával egyre kevésbé illenek egy csillagközi meneküléstörténethez. A szereplők megalkotásánál talán szempont volt, hogy képzetlenek legyenek érzelmi, (saját) történelmi, jogi szempontból, viszont azok a részek, ahol a főhős gyerekkori barátnője előbb piromán, majd suicid, végül istentagadó jellemét domborítja, kifejezetten kellemetlenek, akárcsak azok a bizonyos szellemek. Maga a fő alak, Aster természettudományos ismeretei kiválóak arra, hogy érdekes, tudományos-kalandos útját végigkövessük, de illúziórombolók, amikor egy (elméletileg) feudális társadalomban magyarázatra szorul számára a "koronázás" fogalma. 

A regénynek sajnos nem ez az egyetlen hibája. Solomon kezdetben a nemi szerepeket, magát a nemiséget is megpróbálta új szemszögből bemutatni, más alapokra helyezni. Az első néhány fejezetben még azt olvashatjuk, hogy az alsó fedélzet fekete- és színesbőrű lakossága alapvetően nőnek tartja magát, saját nyelvükben is eképpen utalnak egymásra, a gyermekeket pedig kislányként becézik akkor is, ha azok fiúnak születtek. Gyakoriak a leszbikus párkapcsolatok, az anya-lánya, vagy a nőnemű nevelőnő-gyermek viszonyokról is elég széles képet kapunk, de például egyáltalán nem beszél a szerző az apákról, az alsó fedélzeteken dolgozó férfiakról. A regény végére viszont Astert férfiruhába öltöztetik, külsejét férfiasra torzítják, hogy cselekménytörténeti okokból a felső fedélzetekre látogathasson. Mintha Solomon elfelejtette volna, hogy ha a nemiség ennyire átjárható és egyáltalán nem fontos, mi szükség van mégis minderre, a klasszikus férfiszerepek férfiak általi betöltéséről nem is beszélve, úgy, mint munkafelügyelők, őrök, vagy akár maga a császár és a vezető katonaorvos. 

A Kegyetlen szellemek egy sok lehetőséget felvető, de ezekből feleannyit megvalósító, érdekes, ám gyakran széteső történet arról, hogyan szabaduljunk meg a minket üldöző lelkiismereti démonokról, és miként törjünk ki az elnyomásból. Bár az erre adott végső válasz nem oldja meg a tömegek problémáját, és valódi csattanót sem ígér.

6/10

A könyvet a Főnix Könyvműhely jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.