Hiába tudtam, hogy csalódni fogok, egyszerűen képtelen voltam ellenállni a késztetésnek, hogy megnézzem a The Monster Project című nevenincs kézikamerás horrorfilmet. A rövidfilmjeiről és sorozatepizódjairól méltán nem ismert Victor Mathieu forgatókönyvíró-rendező ezen eleve zsé kategóriásnak tűnő alkotása az alapötletével vonzotta be a lelkemben lakó horrorrajongó gyermeket. A film alapfelállása ugyanis az, hogy mi lenne ha egy elhagyott kúriába összezárnánk egy amatőr stábbal egy démon által megszállt lányt, egy farkasembert és egy vámpírnőt - és az egész műveletet found footage eszközökkel rögzítenénk.
A produkció meglepően jól indul. A szereplők persze en bloc hiteltelenül játszanak, plusz a kézikamerás megoldások már három éve is unalmasak és fárasztóak voltak, de a sablon ijesztgetések, és a sejtelmesnek szánt klisék felvázolása legalább lendületesen történik, és ami a legfontosabb: hamar színre lépnek a szörnyek. Akik egyébként egészen tűrhetően mutatkoznak be. A démon eltorzult arca ugyan a Grave Encounters leggázabb pillanatait idézi, de a megjelenésekor legalább mindig következetesen roncsolódik a felvétel is, plusz a farkasember feketeségbe burkolódzó alakja meg az ultraextrovertált vámpírnő figurája - minden trash jelleg ellenére - hangulatos és leköti a nézői figyelmet.
Egy darabig reménykedtem abban, hogy az alkotók egy-két üdítő csavart helyeznek el a történetben, elsősorban a szörnyek kapcsán. Ezt az elvárásomat alátámasztotta, hogy a rémségekkel készült interjúk a film keretein belül meglepően érdekesnek, mondhatni ígéretesnek minősíthetőek... aztán amikor a vérengzés menetrendszerűen beindul, már semmi olyan nem történik, mi kicsit is felkavarná a szörnyklisék állóvizét. Tehát a vérfarkas az átváltozása után tankként lerohan mindenkit, a vámpír vért akar szívni és a harapásával másokat is vámpírrá változtat, a démonnak meg persze hogy egy rögtönzött ördögűzést kell kiprovokálnia. Azt az ötletet, hogy esetleg egyik-másik szörny nem "valódi"(ez az Yvonne Zima által alakított vámpírnőnek állt volna jól, lsd. lenti képünkön), a forgatókönyvíró hamar elvetette, plusz a rémségek látványosan nem bántják egymást, csak a főszereplő stábot akarják elkapni. Pedig szerintem ez utóbbiban is lett volna potenciál rendesen.
Akik esetleg - hozzám hasonlóan - a fináléban is reménykednek egy minőségbeli kiugrás vonatkozásában, azok keservesen csalódni fognak. A végjáték ugyanis egy kicsit sem fogja meglepni a horrorfilmekben jártasabb nézőket, a kapkodós "csavar" csak még jobban ráerősít a mozi klisékből építkező jellegére. A sáblista előtti fantáziátlan jumpscare meg teljesen felesleges, már-már szegyellnivalóan buta megoldás.
A film mondanivalóval nem igazán bír - mondjuk ezt a szinopszis ismeretében nem is vártam el - , és markáns hősei sincsenek, pusztán egyetlen szereplője akad, akinek az esetében valamiféle jellemről, személyes tragédiáról vagy egyéniségféléről beszélhetnénk. Ő a Toby Hemingway által alakított Bryan karaktere, aki gyengéd érzelmeket táplál az egyik stábtag iránt, ráadásul a függőségeivel, saját démonaival is küzd, és ehhez a vallást használja eszközként. Bryan alakjához kapcsolódik egyébként egy emlékezetes jelenet is, egy rémálom-szekvencia, ami kicsit megidézi a Gonosz Halott démonait - csak a fostos CGI ront a jelent élvezeti értékén. Egyébként Bryannel sem tudtak igazán mit kezdeni a forgatókönyvírók, a karakterében rejlő lehetőségeknek csupán egy szeletét sikerült kiaknázni. Mondjuk a többi szereplő meg annyira sablonos és egydimenziós figura, hogy hozzájuk képest Bryan maga a megtestesült jellemépítési mesterkurzus.
Amikben esetleg jeleskedhetne az alkotás, azok a küldőségek és a zsigeri megoldások lennének. Ezeken a frontokon is csupán részeredményeket könyvelhetünk el. A kézikamerás megközelítés ebben az alkotásban puszta stíluseszköz, a found footage logika már az első pillanatokban megbicsaklik, helyette hangsúlyosan csak egy gimmick marad. Ezzel nagy baj nincs, láttunk már ilyen, pl. az Afflicted esetében. A mozi viszonylag erős oldala (merhogy van ilyen is) a vágás: a különféle akciókamerák felvételeit korrektül sikerült összevágni, pl. a farkasemberre rögzített felvevő jó pillanatokat eredményez, amelyek dinamikusan kapcsolódnak az áldozatoknál lévő kamerák felvételeihez. A produkció sok esetben felidézi a hasonszőrű first person shooter nézetű túlélőhorror játékok pillanatait - ez nem probléma, nem is kiugróan jó, csak jelzem, hogy így van.
Az ijesztgetés elsősorban olcsó jumpscare-eken alapul, a feszültségépítés kb. a szörnyekkel folytatott interjúkig zajlik, utána már az akciódús, azonnal ható jelenetek dominálnak. A látványt erősen kigáncsolják a gyakran alkalmazott, de többnyire elég rossz minőségű számítógépes trükkök. Leggyengébben nálam a démon eltorzult arca szerepelt, az már kínos volt, a többi esetben (pl. a farkasmeber átváltozásánál) a közepes szintet alulról súroló megoldásokat láthatunk.
Az audió oldal az ehhez hasonló filmeknél megszokott minimalista, elsősorban hirtelen, torz hanghatásokkal operáló produktumot jelent, tehát semmi különöset nem nyújt.
Összességében tehát kaptunk egy, a B-vonalon ígéretesnek tűnő, szörnyfanok számára nyálcsorgaróan izgalmas alapötletet, amit csupán egyészen kicsi részben sikerült kihasználniuk a készítőknek. A vágás korrekt, minden egyéb fronton azonban gyenge közepes teljesítményt nyújt a mű: már-már fájdalmasan művi CGI, unalmas jumpscare-ek, semmilyen szereplők (kivéve Bryan), és klisés megoldások. Csak azért adok nagy jóindulattal 5 pontot a The Monster Projectnek, mert a produkció végig jó pörgős, van benne egy pofás farkasember, és a vámpírnő is viszonylag dekoratív benne.
5/10
