Még a #metoo mozgalom kirobbanása előtt megfigyelhettük, hogyan nőtt a női rendezők, pontosabban alkotásaik száma. Először Patty Jenkins bizonyította, hogy egy nő is képes elsöprő sikert arató szuperhősös blockbustert készíteni, majd Greta Gerwig a legjobb rendezőnek járó Oscar-szoborért kelt versenyre. Mi határozza meg, hogy milyen nemű ember ül a direktori székben, és számít-e egyáltalán? 

Ha megnézzük az elmúlt évtizedek nyerteseit, hiába hisszük azt, hogy a fent említett sikerek miatt átszakadt az üvegplafon, ugyanis egyelőre csak repedezik. Az 1970-es évektől napjainkig az Akadémia egyetlen nőnek adott rendezői Oscart: 2009-ben Kathryn Bigelow-nak A bombák földjén című alkotásáért. Ugyanakkor a Golden Globe-ot sem osztogatják gyakran női rendezőknek: 1984-ben Barbara Streisand Yenti című filmje miatt hozhatta el a díjat. Habár a Cannes-i Filmfesztivál listáját elnézve a legjobb direktorok nemzetiségüket tekintve nagyon sokszínűek, nemükről ez nem mondható el; a fent említett időintervallumban csak egy nőnek sikerült felkerülnie, 2017-ben Sofia Coppolának Csábítás című drámájával. Jane Campion 1993-as győzelme miatt a történelemben először nőnemű rendező vehette át az Arany Pálmát a Zongoralecke című művének köszönhetően. 

A probléma több sebből is vérzik, ugyanis Kathleen Kennedy 2016-os nyilatkozata a legjobb példa arra, hogy Hollywoodban a nők (is) diszkriminálják egymást. Eszerint egy nő akkor ülhet egy Star Wars-film rendezői székébe, ha előtte valamilyen szuperprodukcióval bizonyította tehetségét. Ennek ellenére máig nem szerződtették sem Jenkins-t, sem Bigelow-t, ahogy Andra Arnoldot, Jodie Fostert és még sokan másokat sem. A lista igencsak hosszú, sokan több díjjal és elismerésre méltóbb szakmai múlttal rendelkeznek, mint néhány eddigi SW rendező; azonban a férfiaknál nem számít a Kennedy által emlegetett tapasztalatlanság, ahogy blockbuster vagy jelentősebb díj megléte sem elvárás esetükben. Utóbbit tökéletesen alátámasztja az a tény is, hogy a Han Solo útját igazgató Phil Lord és Chris Miller helyét átvevő Ron Howard az első Oscar-díjas direktor a franchise háza táján. 

Az eddigieket sajnos csak még inkább igazolja egy, a Dél- Kaliforniai Egyetem által készített tanulmány. Az Inclusion in the Director’s Chair? 2007 és 2017 között vizsgálta, hogy a legnagyobb bevételt hozó 1100 film rendezői között hogyan oszlott el a nemek, és azon beül az etnikumok aránya. Az adatok alapján pedig a 11 évet átfogó filmgyártás során a 1223 direktor 95,7 %-a férfi, és csupán 4,3 %-a nő. A Wonder Woman kasszarobbantása után sokan bíztak abban, hogy megoldhatja a filmgyártás terén jelentkező nemek közti különbség problémakörét, illetve magasabbá teszi majd a nők által készült szuperprodukciók számát, mivel Jenkins bebizonyította, hogy a "gyengébbik" nem tagjaként képes 2017 3. legnagyobb bevételt hozó produkcióját abszolválni.

Azonban a jelölések, a szakmai díjak és a bevételek mellett Hollywood nem mehet el szó nélkül; kérdés, hogy meddig kell várnunk. A változás valóban elkezdődött, de a filmgyártásban még mindig nem olyan mértékű a nők jelenléte, mint a televíziós produkciók terén. A műfaj is nagyban meghatározza, hogy milyen nemű direktor keze alatt fog elkészülni: a sci-fi, a western, a horror, az akciófilmek levezénylésére még mindig nagyrészt férfiakat kérnek fel, hiába bizonyította többek között Lynn Ramsay vagy Marry Harron, hogy nem a romantikus komédiák között van a helye. Emellett nemcsak a főszereplő, de a rendező neme is előre felcímkézi a készülő művet: ha nő nővel hoz létre egy filmet, akkor az gyakran "feminista", a nők gondjaival foglalkozó alkotás lehet csak; sokan meg sem adják az esélyt annak, hogy mindkét nemre vonatkozó, univerzális üzenetet közvetíthessen a film, ellenben egy férfiak dominálta művel. Pedig - sokak meggyőződésével ellentétben -  a női rendezők nem egy mozgalom részei, a fent említett két alkotó műveire nehezen lehet ráhúzni bármilyen feminista vonást.

A nők tavalyi nagy filmes sikerei láttán talán mégis elmondhatjuk, hogy egy átmeneti időszak elején vagyunk. Egy nőt még mindig nehezen hallanak meg, belevágnak a szavába, nem hallgatnak az utasításaira, azonban egyre több az ez alóli kivétel. A genderproblémát meg kell oldani (ugyanakkor az erre irányuló figyelemfelkeltés nem nyilvánulhat meg a díjkiosztókra tartogatott epés megjegyzésekben), hagyni kell mindkét nemet kiteljesedni, megadva egyúttal a mindenre kiterjedő szabad választás jogát is. Mivel a színészek nagy része szívesen dolgozna valamelyik női rendezővel, remélhetőleg a stúdiók végre lerázzák magukról az évtizedek alatt leülepedett szexista hozzáállást, és belátják, hogy nem a rendező neme, hanem az ember és annak munkássága alapján kell választaniuk. És ha így lesz, talán láthatunk majd egy nő által készített Jurassic Park folytatást, és egy férfi által dirigált Wonder Woman-filmet is.