Mégis, mi lehet olyan érdekes egy rabszolgaságról szóló regényben, hogy az írója megkapja érte a Pulitzer - díjat? Az időtlensége. Az, hogy az út a fontos, nem a cél, a közben megismert emberek, helyek, helyzetek, amelyek megváltoztatják az embert, a rengeteg tragédia, amely megedzi a lelkét, és erősebbé teszi, mint valaha hitte volna magáról. A könyv egy rabszolgalány útját mutatja meséli el egy ültetvénytől a föld alatti vasút végállomásáig, olvasmányosan, mégis dermesztő erővel, társalgási tónusban emlékeztet bennünket arra, hogy milyen borzalmakat kellett átélniük ezeknek a szegény páráknak, mennyire vagyontárgynak tekintették őket a gazdáik, és milyen sok jó ember áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy legyen esélyük a szabad életre azoknak, akik rabnak születtek. Kár, hogy a vége nagyon hollywoodira sikeredett, de ennél több hibát nem nagyon tudok felróni ennek a remek könyvnek, amelytől abszolút nem az kapja az olvasó, amelyre eredetileg számított volna a fülszöveg alapján. Történelmi regény ugyan, amelyben az akció sem hiánycikk, megismerhetjük a korszak Amerikáját, a titokzatos föld alatti vasútra is felszállhatunk Corával együtt, amely a legkülönbözőbb helyekre szállítja utasát, és pont, amikor már úgy érzi, végre révbe ért, darabokra hullik az élete, és mindent előről kell kezdenie. De nem adja fel sem ő, sem a föld alatti vasút személyzete, mindig fel tud állni az éppen akutális tragédia után, és indul tovább a szabadság felé. Gördülékeny a stílus, azonban a rövid kis novellák, amelyekből összetevődik a regény, mint abban a bizonyos vasútban az állomások, rengeteg kitérővel, zsákutcával, mégis ott sír bennük azoknak a szerencsétlen embereknek a sorsa, akiknek az őseit Afrikából hozták Amerikába, ők pedig azért születtek, hogy gazdáik vagyonát gyarapítsák, és olyan rémes életük volt (még akkor is, ha nem voltak kegyetlenek a tulajdonosaik, és "csak" lelkileg nyomorították meg őket, nem testileg), hogy tömény horror szembesülni vele a könyv oldalain. A látszólagos könnyedséggel elmesélt történet igazi sorsdráma, amely iszonyatosan meg tudja rázni az olvasó lelkét.

Cora édesanyja volt az egyetlen rabszolga, aki meg tudott szökni az ültetvényről, magára hagyva akkor még nagyon kicsi lányát. Aztán a fiatal nő egy nap úgy dönt, hogy ő is megpróbálja a lehetetlennek látszót, és elindul a legsötétebb Délről a szabadságot jelentő Észak felé a föld alatti vasúton. Az út hosszú, és nagyon sok minden történik vele, amíg az alagút végére ér...

Annak ellenére, hogy nem tocsog a vérben a regény (ami nem jelenti azt, hogy nincs benne fizikai erőszak, nemcsak az ostor csap le az engedelten rabszolgákra, a kegyetlen fehérek még saját társaikat is felakasztják, ha azon kapják őket, hogy segítik a feketéket), mégis tele van horrorisztikus elemekkel. A legmegdöbbentőbb momentum számomra az volt, hogy az államokat átszelő út első állomásán, Dél-Kaliforniában, ahol látszólag mindent megtesznek a szökött rabszolgák sorsának jobbra fordulásáért, valójában orvosi kísérleteket végeznek rajtuk (sterilizálják a nőket), és csak a szabadság illúziójával áltatják őket, miközben nem védik meg őket a rabszolgavadászaktól. Azonban nem ez a legrosszabb hely, ahová Cora elvetődik, hanem Észak-Kalifornia, ahol szó szerint népirtás folyik, a Szabadság útjának csúfolt több kilométer hosszú úton rabszolgák ezreinek a holttestét láthatják az arra járók. És ez még mindig nem minden, sajátos ünnepekein szökött rabszolgákat kötnek fel, továbbá folyamatosan átkutatják a fehér emberek házait, és akiről kiderül, hogy feketét rejteget, az is kötélen végzi. Észak felé haladva erősödik a remény, hogy Cora hányatott sorsa végre jóra fordul, azonban erre esélye sincs, a boldogságot jelentő kis farmot a fehérek elpusztítják sok barátjával együtt, neki pedig egyedül kell szembenéznie legfőbb ellenségével. És itt ér véget a varázs, egy bántóan gyenge lezárással ér véget a történet, amelyet nagyon fáj olvasni, mégis kár lenne kihagyni az életünkből.

Cora félelmetes ellenfelet kapott Ridgeway, a rabszolgavadász személyében, aki eddig egyetlen megbízást nem tudott teljesíteni, a lány édesanyját, Mabelt sohasem sikerült kézre kerítenie, ezért határtalanul gyűlöli a fiatal nőt, és mindent megtesz, hogy megkeserítse az életét. A történet során a megfelelő dramaturgiai pillanatban megtudjuk, mi lett Mabel sorsa, de addigra már olyan mélységében ismerjük meg a rabszolgatartó Dél pokolian embertelen hétköznapjait, hogy már nem számít, hiszen Cora életéről van szó, nem az övéről. Ahhoz képest, hogy milyen érzelmmentesen meséli el a szerző az eseményeket, szinte minimalistán tárja elénk azt a rengeteg borzalmat, amelyet a fiatal lánynak át kell élnie hosszú útja során, mégis nagyon erős érzelmeket tud kiváltani az olvasójából ezzel a stílussal. Miközben teljes gőzzel szorítunk Corának, hogy végre szabad legyen, igazi időutazáson vehetünk részt, a szerencsére már régen letűnt rabszolgatartó Amerika lakóinak életébe nyerhetünk bepillantást, kiválóan megírt karakterek segítségével. Miközben azt is átérezhetjük, hogy az ültetvény mennyire megnyomorítja a rabszolgák testét és lelkét, a rabszolgavadászok és a fehérek szempontjából is megismerhetjük a hétköznapokat, és így teljes képet kapunk arról, hogy miért működött olyan sokáig ez az embertelen rendszer, milyen okok vezették a jobb érzésű fehéreket arra, hogy sokszor saját életüket is kockára téve megpróbáljanak segíteni a reménytelen helyzetben tengődő feketéken.

Rohanó világunkban annyira alapvető dolog a szabadság (amely nyilván viszonylagos, hiszen az egy nagyon összetett kérdés, mindenki mást ért alatta attól függően, hogy milyen életszakaszban van, és arról még nem is beszéltünk, hogy mennyire nem lehetünk függetlenek attól a világtól, amelyben a mindennapjainkat éljük), hogy egy ilyen könyv, amelyben szembesülnünk kell azzal, hogy nem is olyan régen milyen elnyomásban éltek Amerikában a rabszolgák, nagyon földhöz tud vágni bennünket. Félelmetes, hogy mennyire nem változott az emberi természet azóta sem, és hogy modern korunkban ugyanolyan bonyolult utat kell bejárnia mindenkinek, amíg megtalálja a saját személyes szabadságát, amelynek eredményeként jól tudja érezni magát saját kis világában, mint az a vasútvonal, amely ennek a szép kivitelű könyvnek az elején látható. Tanulságos és felkavaró alkotás, amelynek többrétegű mondanivalóján még napok múlva is lehet gondolkodni, emlékezetes olvasmányélmény.

9/10