Gyilkosság az Orient expresszen - feldolgozások
2017. október 13. írta: FilmBaráth

Gyilkosság az Orient expresszen - feldolgozások

 orient.jpg

Nemsokára újra bezakatol az Orient expressz a mozikba, és már túl vagyunk az első sokkon, amelyet Kenneth Branagh szörnyszülött bajuszkájának látványa okozott. Nemrégiben végre összedobtak egy normális előzetest is a filmhez, vagyis lassan kezdhetünk ráhangolódni Agathe Christie könyvének legújabb feldolgozására. 1934-ben íródott a regény, ami már a sokadik volt a sorban, amelyben a zseniális belga detektív, Hercule Poirot szerepelt. A karakterrel 1920-ban találkozott először a közönség, ekkor jelent meg A titokzatos stylesi eset, amelyet még összesen 33 könyv és 54 novella követett, amelyben a nyomozó megcsillogtatta briliáns agysejtjeit. Ne várjatok tőlem dicshimnuszokat a kis belgáról, én Sherlock Holmes-fan voltam, vagyok és leszek, és egy lakatlan szigetre a Doyle-összest vinném magammal, nem a Christie-t. Filmrajongóként viszont természetesen nagyon szerettem Sidney Lumet mára már klasszikussá lett alkotását, és kíváncsian várom, hogy Branagh mit hozott ki a történetből. Addig is elevenítsük fel a régi kedvencet!

Hercule Poirot (Albert Finney) az Orient Expresszel utazik haza. Telt ház van a legendás vonaton, csak barátja, a vasúttársaság elnökének a segítségével jut fel rá. Az egyik utas, Ratchett (Richard Widmardk) attól tart, hogy meggyilkolják, ezért arra kéri, hogy legyen a személyi testőre, azonban Poirot ezt elutasítja. Másnap nagyon megbánja a döntését, mivel a nevezett férfiút holtan találják. Közben a havas idő miatt a vonat megállni kényszerül, így a zseniális detektívnek van ideje kihallgatni az utasokat, és végül döbbenetes következtetésre jut...

Sidney Lumet a szűk térben játszódó kamaradrámák nagy mestere, így nála értőbb rendező nem is dolgozhatta volna fel Agatha Christie művét. Ráadásul álomszerű szereposztással munkálkodhatott, sztárok és nem annyira ismert, de kiváló színészek tolmácsolásában elevenedtek meg az írónő által megálmodott karakterek. Nem könnyű könyvsikert filmre adaptálni, de ezúttal sikerült. Amikor felszállnak a vonatra a szereplők, a gesztusaik, a szavaik alapján sokat megtudunk róluk, és ezek az első benyomások csak erősödnek az események előrehaladása során. A hercegnő nagyon sznob, a társalkodónő hűséges, az ezredes katonás, Mary igazán szerelmes, a magyar (!) gróf kellően szenvedélyes, a felesége visszahúzódó, Greta eléggé istenhívő, Pierre tökéletesen kiszolgálja az utasokat, az inas ízig-vérig angol, míg McQueen egy zavarodott fiatalember, Mrs. Hubbard személyisége pedig mindent elsöprően erős. A karakterek kiválóan leírják a kor társadalmának szereplőit, az arisztokrácia, a felső tízezer, illetve a szolgák életéről is teljes képet kapunk.

orient2.jpg

A társadalomkritikai élen túl alapvetően mégis egy krimiről van szó, méghozzá a világhírű írónőhöz méltóan végigvitt történettel, amelynek azért megvannak a maga hibái is. Egy idő után unalmas, hogy minden egyes beszélgetés után a vasútvezető kijelenti, hogy csak az illető lehet a gyilkos, majd rögtön utána megtudjuk, hogy miért is nem lehet az. Kissé fárasztóak a látszólag összefüggés nélkül feltett kérdések, ilyenkor lankadhat a figyelem, de ahogy fogynak az utasok, akikkel Poirot elbeszélget, egyre inkább nő a feszültség. Később pedig, amikor a zseniális detektív mindenkit összehív egy helyre, és elmondja, hogyan történt a gyilkosság, ha nem is ámulunk és bámulunk (mivel szinte minden Agatha Christie történet ugyanazokon a paneleken alapul, nem igazán nehéz rájönni, hogy ki volt a gyilkos), de ismét lenyűgöz bennünket a kis belga nagy esze. Közben jól is szórakoztunk, hiszen agyalhattunk azon, hogy vajon mi lehet a megoldás, több teóriát alkottunk és dobtunk el, és ahogy a sok szál végül összefut, megnyugodva konstatálhatjuk: a krimi nagyasszonya ismét nem hagyott cserben bennünket.

Bevallom őszintén, nem szeretem Poirot alakját. A belga detektív engem halálra szokott idegesíteni, most sem sikerült megkedvelnem (nálam már gyerekkorom óta érvényes az 'I'm Sherlocked” formula), és azt is el kell mondanom, hogy nálam eddig Peter Ustinov volt az etalon a szerepben a Halál a Níluson című filmben. Albert Finney teljesen másként közelítette meg a figurát (nem olvastam annyi Agatha Christie-regényt, hogy el tudjam dönteni, melyikük volt a hitelesebb), de elismerem, hogy zseniális, ahogyan összerakja az információk alapján a mögöttes történetet, élmény nézni, ahogyan elkezdenek beindulni a fogaskerekek a csavaros agyában. A forgatókönyvön és a színészi alakításokon túl az operatőri munka és a vágások kiválóak, ahogy a zene is zseniális.

Albert Finney nagyon fiatalon játszotta el Poirot szerepét, de ettől függetlenül teljesen belakta a karaktert, meggyőző választás volt a híres nyomozó szerepére. Ingrid Bergman nem véletlenül kapott Oscar-díjat az alakításáért, kiválóan mutatta be a vallásba menekülő, zavarodott asszony belső vívódásait. Lauren Bacall szokásához híven erős jelenléttel bírt a filmvásznon, Sean Connery alakítása ezúttal nem volt átütő, ahogyan Vanessa Redgrave is volt már jobb. Jean-Pierre Cassel (Vincent Cassel édesapja) remekelt, ahogy John Gielgud is.

Sidney Lumet pompásan adaptálta filmre a közismert Agatha Christie-regényt, a mozgókép technikai eszközeit kiválóan felhasználva arra, hogy izgalmas krimivel, agyas nyomozással örvendeztesse meg a nézőket. Szórakoztat, ugyanakkor el is gondolkodtat: ez a film egy mesteri rendező minőségi műve.

Poirot alakja annyira összeforrott David Suchet-val, aki sok-sok éven keresztül játszotta a karaktert a tévében, hogy nem lehet kihagyni az adaptációk sorából a Gyilkosság az Orient Expresszen című epizódot, amely számomra meglepő módon időnként felülmúlta Lumet klasszikusát. A főszereplő sokkal mélyebbre ásott a karakterben, mint Finney, az ő nyomozója egy méltóságteljes, precíz figura, akinek már nincsenek illúziói az emberi gyengeségeket illetően. Biztos benne, hogy tudja, mi a különbség bűn és erény között, azonban amikor ezek határmezsgyéjével szembesül, mégis a szívére hallgat, nem az eszére. Tudja, hogy a gyilkosság ára mindig az, hogy meghal vele a lélek egy darabja is, amivel nem könnyű együtt élni, nagyobb teher ez, mint a börtön.

poirot3.jpg

A tévéváltozat sokkal pörgősebb, mint a film. Sűrűbb a dráma, sikeresen adaptálták a forgatókönyvet a képernyőre: úgy tudott klasszikus maradni a történet, hogy képes maradt megrázni a lelkünket. Kimagasló volt az operatőri munka és a vágás is, de David Suchet kiváló játéka nélkül az egész semmit sem ért volna. A kollégáira sem lehetett panasz, Jessica Chastain, Toby Jones, Eileen Atkins és Barbara Hershey kihozott mindent a karakteréből. Semmivel sem nyújt kevesebb élményt a tévéváltozat, mint a film, sőt összességében egy picit talán még jobb is: ezzel együtt nyilván a mozis verzió lett a klasszikus, ami nagyon magasra tette a mércét. Őszintén csodálom Kenneth Branagh és a stúdió bátorságát, hogy ismét hozzá mertek nyúlni a történethez és kíváncsian várom, hogy sikerült-e újraértelmezni azt, vagy csak egy újabb felejthető feldolgozást zúdítanak a nyakunkba az alkotók.

Csak a statisztika és teljesség kedvéért álljon még itt, hogy 2001-ben született egy tévéfilm Alfred Molina főszereplésével, valamint 2007-ben egy számítógépes játékadaptáció, illetve 2015-ben egy japán tévéváltozat is. Sőt, a rádió sem maradhatott ki: a brit BBC Radio 4 szállította a bulit 1992. december 28. és 1993. január 1. között.


Nemsokára újra felszállhatunk az Orient Expresszre, addig is olvasgassuk a könyvet, nézzük újra a filmeket, és reménykedjünk, hogy sokadjára is bele tudunk feledkezni majd a történetbe, miközben együtt törjük a fejünket Hercule Poirot-val azon, hogy ki is lehetett a gyilkos...

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9312888408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

commentes nikk 2017.10.14. 09:19:24

Lumet filmje nem jó, Poirot-ból egy idegesítő, üvöltöző majmot csinált, ami nagyon messze áll a könyvbeli karaktertől, és nem úgy változtatott rajta, hogy érdekesebb lett, hanem úgy, hogy egyszerűen béna lett, a komplett film rémesen idegesítő a maníros, Finney-től. A Suchet-verzió sokkal jobb, ez az új meg megint érdektelennek ígérkezik a sztárparádé ellenére, főleg azért, mert sajna az alapanyag is nagyon kevés, egyetlen vékonyka ötletre épül az egész történet, egy félmondatos poénra, aki pedig ezt ismeri, annak annyira felesleges végigülni az előtte lévő másfél-két órát, hogy az elmondhatatlan.

Morpheus. 2017.10.14. 10:39:00

Kíváncsi leszek arra, hogy Kenneth Branagh egyszerre rendezőként és Poirot -ként, hogyan állja meg a helyét. Nagy fának tűnik ez egy kis baltához. :-)

blaubner 2017.10.15. 09:14:44

aki ismeri a sztorit (emlékszik a végére), annak nem biztos, hogy érdekfeszítő egy újabb verzió.
de lehet, hogy branagh arra játszik, hogy felnőtt egy új generáció, akiknek teljesen új lesz.
süti beállítások módosítása