Ma, a XXI. században, amikor azt hinnénk, hogy a rendelkezésünkre álló technikával, tudománnyal és módszerekkel már mindenről tudunk, folyamatosan bukkannak fel a múltnak olyan részei, amelyek évszázadokig porosodtak, várva arra, hogy valaki felfedezze őket. Ilyen Viktória királynő és Abdul története is, amelyre a film alapjául szolgáló könyv írója, Shrabani Basu 2001-ben egy véletlen folytán talált rá. Basu anyaggyűjtése során fedezte fel, hogy Viktória igencsak kedvelte a curry-s ételeket, ezért ellátogatott a Wright - szigeteki királyi rezidenciára, ahol több kép és szobor egy ismeretlen indiai férfit ábrázol. Basu kutatásainak eredményeként megszületett az eddig ismeretlen valós történet, egy különleges, igazi, mély barátságról.
A filmet Stephen Frears dirigálta, aki a Veszedelmes viszonyok vagy A királynő című alkotásai révén bizonyította, hogy nagyon jól ért a kosztümös filmekhez; ismeri az arisztokrácia világát, és az uralkodók lelki gondjait is tökéletesen meg tudja jeleníteni. Viktória királynőt 20 év után újra a csodás Judi Dench testesíti meg, míg Abdult a népszerű bollywoodi aktor, Ali Fazal. Az alapanyag és a stáb tökéletes, van okunk mégis félni?
A történet szerint az idősödő királynő (Judi Dench) udvarába két indiai küldött érkezik, hogy az India császárnője címet is birtokló Viktóriának egy protokolleseményen egy érmet adjanak át. Hiába tilos az uralkodó szemébe nézni, egyikőjük mégis megteszi, aminek hatására a királynő újra meghívja a két indiait magához, Abdul Karim (Ali Fazal) pedig olyan hatást gyakorol rá, hogy továbbra is az udvarában tartja és egyre magasabb pozícióhoz jut, emellett bizalmasa, és tanítója is lesz Viktóriának. A magányos és besavanyodott királynő, aki vacsora közben is képes elaludni, új barátja hatására újra életvidámmá válik, urduul tanul, és ismét nyitottá válik a világ dolgaira. Roppantul konzervatív udvartartása, élükön a fiával, Edwarddal (Eddie Izzard) egyáltalán nem nézi jó szemmel az új barátságot, ez pedig beárnyékolja a királynő utolsó éveit.
A nézők többsége valószínűleg egy szokásos, feledhető kosztümös filmre számít, azonban a Viktória királynő és Abdul több ennél. Habár az adaptáció első fele sok vidám, kellemes percet tartogat az angol arisztokrácia és a királyi udvar merevségét, formalitását túlzó módon kihasználva; az Abdul ellen tanúsított udvari magatartás hamar komoly drámába fordítja a történetet. Az indiai férfi üde színfoltként jelenik meg az uralkodó életében; Viktória valóban kivirágzik, Abdul kendőzetlen őszintesége és jóindulata, az általa elmesélt történetek előbb szövetségesekké, majd a Viktória által tett, az uralkodói gondokról szóló őszinte vallomás barátokká kovácsolja őket. A meghitt kapcsolatot azonban az udvar először hitetlenkedéssel, majd felháborodással, végül ellenszegüléssel fogadja. A műben épp' ezért elkerülhetetlen a rasszizmus témája; több kultúra és több társadalmi osztály csap össze, ami előbb komor atmoszférát teremt, majd kemény drámává alakul. Az arisztokrácia lenézi a tanulatlan, egyszerű családból származó Abdult, aki ráadásul indiai is, és mindent elkövetnek, hogy az egyre magasabb titulust kapó férfit eltüntessék környezetükből.
A mű egyik legnagyobb érdeme Judi Dench játéka, ami nemcsak e film kapcsán kiemelkedő; mivel ugyanolyan tökéletesen hozza az életunt 81 éves királynőt, mint az Abdul társaságában csillogó szemű kislánnyá változó Viktóriát, nem ok nélkül rebesgetik, hogy Oscar-esélyes az alakítása. Habár Ali Fazal nagyon kedves jelenség a vásznon, a Viktóriával való utolsó beszélgetése és az azt követő jelenet mutatja csak meg valódi színészi képességeit, és nyújt maradandót a nézőnek. A mellékszereplők alakítása szintén jó, de Dench-éhez hasonlót egyikőjük sem tud.
A Viktória királynő és Abdul aktualitása miatt kiemelkedő a kosztümös filmek közül, ugyanis szinte azonosak a körülmények: a muszlim vallás elleni lázadás, az idegengyűlölet és a tudatlanságból fakadó rasszizmus ugyanúgy jelen van Viktória udvarában, ahogy napjainkban is. A királynő és az indiai férfi barátságukkal olyan forradalmat vívtak, ami sajnos még ma is megbotránkoztatónak minősülne. Frears új rendezésén sírni és nevetni is lehet egyaránt: a humorral nagyon jól bánik a direktor, ugyanakkor a drámai szál néhol túl drámai akar lenni olyan felesleges mellékszálak beépítésével, mint a nagyjából összesen 15 perc játékidővel rendelkező mellékszereplő halála. Azonban aggodalomra semmi okunk, ezen kívül a filmnek kevés hibát lehet felróni.
Összességében Viktória és Abdul barátságának szívhez szóló igaz történetét érdemes megismerni; a film mellőzi az életrajzi, illetve kosztümös filmekre jellemző kliséket, a történet pedig nem egy mindenki által ismert, számtalanszor hallott story. Frears különös bravúrja, hogy a társadalomkritika által teremti meg a komikumot, a drámát, emellett általa üzen a közönségnek is. A műfajt nem kifejezetten kedvelőknek is ajánlott beülni rá, hiszen Dench alakítását látni kell, a mű mondanivalója pedig mindannyiunk számára fontos, megfontolandó üzenet.
8/10
A Viktória királynő és Abdul teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (MAFAB) oldalán.
