Ezt is megértük, kb. ötödik nekifutásra csak sikerült végignéznem a Snuff 102 című, épp idén tíz éves argentín horrorfilmet. Bár nem tartott olyan rekord hosszúságú ideig a mű abszolválása, mint a Lord of Tears esetében (ott évekig küzdöttem produkcióval), azért itt sem egy éjszaka alatt daráltam le filmet. Egy hírhedten gyomorforgató alkotásról van szó, ám nekem nem csak azért kellett több etapban megtekintenem, mert annyira brutális volt... hanem azért is, mert fárasztóan unalmasnak és butának bizonyult.
A címben is megjelenő, a film központi témájaként tárgyalt "snuff film", a definíció szerint egy olyan haszonszerzési célból készült felvétel, amelyen egy valódi haláleset látható. Jelen recenzió tárgya egy elmebeteg gyilkos tevékenykedését mutatja be, aki ilyen snuff filmeket gyárt. Konkrétan a 100, 101 és 102 sorszámmal ellátott felvételek elkészültét láthatjuk, filmenként egy-egy fogva tartott és levetkőztetett hölgy halálra kínzásával. A címből persze mindenki rájöhet, hogy a 102-es mozi leforgatása nem lesz épp bonyodalmaktól mentes...
Az 1 óra 45 perc hosszúságú alkotás tényleges története iszonyú sovány, és ezt a készítők is érezhették, így igyekezték feldúsítani a művüket mindenféle "extrával". Ennek keretén belül kapunk némi internetről összevadászott, pixeles felvételt, melyek tényleg valódi sérüléseket, haláleseteket és egy disznóvágást mutatnak be, amolyan hangulatkeltőként, valódi snuff esszenciaként. Ezen túl fekete-fehér felvételek formájában, kronológiai szempontból kissé megkavart módon megkapjuk a gyilkos által összefogdosott hölgyek khm... "előtörténetét". Az idézőjelet azért muszáj kitennem, mert a kvázi-főszereplő oknyomozó riporterhölgyön kívül a többi karakter igencsak vázlatos vonásokat és rovott múltat kapott: az egyik áldozat egy rossz anyagi körülmények között élő kokós kismama, a másik meg egy szintén kábszeres pornószínésznőcske. Azonosulni tehát nem lesz egyszerű ezekkel a szereplőkkel.
Egy igazi tortúrapornó persze nem az átgondolt történettel vagy a kidolgozott karakterekkel hódít a vérre szomjazó nézőközönség sorai között, hanem a brutális kínzásokkal. Ezekből a Snuff 102 esetében nincs hiány, a játékidő nagy részét ugyanis a lassan, módszeresen végrehajtott kínzások teszik ki. Szemkiszedés, fojtogatás, terhes nő taposása, késelés, stb. a gyilkos elég beteg dolgokat vonultat fel a néző megbotránkoztatása érdekében. A véres eseményeket rendkívül idegtépő industrial ütlegek és gépiesen eltorzított női sikoltások kísérik. A hatás eleinte tényleg mellbe vágó, a gyengébb idegzetűek semmiképpen ne próbálkozzanak a filmmel, mert nem ismer kíméletet. A horrorveteránok azonban végül csalódni fognak: játékidő előrehaladtával a sokkoló megoldások mechanikus alkalmazása fárasztóvá, később pedig egyenesen unalmassá válik.
Ha túllépünk a nyilvánvaló zsigeri benyomásokon, bizony elég sok hibára figyelhetünk fel a kínzások kivitelezésében. Először is a véres események kivétel nélkül félhomályban zajlanak, a legrosszabb VHS-felvételek képminőségét felidéző formátumban, így sok mindent nem fogunk látni belőlük. Aztán a "valódi" erőszak illúziáját erősen rombolni fogja a rettenetesen buta vágás. Pl. kb. ötször egymás után lesújt a gyilkos az áldozatára, és persze mindig ugyanott (ahol a késnek/kalapácsnak/bakancsnak el kellene érnie az áldozatot) van egy otromba, pislogásszerű vágás, ami teljesen kiheréli az élményt. Egyáltalán minek kell vágás egy "igazi", egy ember által felállított kamera segítségévl rögzített felvételhez? Így persze könnyebb volt megvalósítani a trükköket, de ez akkor sem lett egy elegáns megoldás.
Ami egy kis mélységet, csavart ad(hatna) az egyébként teljesen felszínes alkotásnak, az a snuff jelenség pszichológiai oldalát boncolgató "szakértő" beszélgetése a főhős riporterhölggyel. Ahol ez az eszmecsere zajlik, ott kapunk némi meta-pillanatot, hiszen amikor a kamera által "megcsonkított", tárgyiasított testrészeket bámuló, az erkölcsösségüket az anonimitásukkal levetkőző nézőkre utalnak, bizony könnyen magára ismerhet a horrort figyelő ember. Sajnos ez a megközelítés abszolút nincs kihasználva, igazán borzongató felismerésekben nem lesz részünk, a film vége teljesen elengedi ezt a gondolatmenetet, és egy sablonos befejezést kapunk.
A Snuff 102 tehát egy nem igazán jól sikerült alkotás. A film teljes cselekménye csupán egy rövidfilmre lenne elég, és ez a csekélyke történés csak ilyen-olyan plusz felvételekkel, és ismétlődő, lassú kínzásokkal lett kinyújtva egész estésre. A mondanivaló szintén sovány, jelzésértékű, jóformán csak alibiként szolgál a pofátlan, pornó jellegű erőszakorgia prezentálásra - ám sajnos még ezek a brutális jelenetek sem működnek túl sokáig, mert az áldozatok antipatikusak, nem lehet értül izgulni, ráadásul a vérengzés technikai oldala sem tökéletes. És még a harmatgyenge színészi játékról nem is szóltam...
Mindezek alapján csak a legvéresszájúbb torture porn fanoknak tudom ajánlani ezt a komoly hiányosságokkal küszködő, nehezen megkedvelhető argentin horrort.
3,5/10
