Mordézomadta, de jól tud esni néhanapján egy egyszerű, de nagyszerű kis mese az ember lelkének! Rókaügyben nálunk Vuk a sztár, ezért nem alakult ki olyan kultusza Roald Dahl történetének, mint másutt, így eshetett meg az, hogy eddig nem volt szerencsém Fantasztikus Róka Úrhoz. A szerző kedvenc meséje nem véletlenül tett szert tetemes népszerűségre (2009-ben Wes Anderson animációs filmet rendezett belőle, Scarlett Johansson pedig azt nyilatkozta róla,hogy az ébresztette fel benne a színjátszás iránti szerelmet, hogy hallgatta a nővérét, ahogyan megszólaltatta a történet különböző szereplőit), a maga rövidségében nagyon magával ragadó és sokrétű jelentéstartalommal bíró könyv. A karakterek nagyon le vannak egyszerűsítve, az emberek rosszak, az állatok jók, naná, hogy nekik szurkolunk, főként pedig a főszereplőnek, a furmányos Róka úrnak, akinek helyén van az esze, és megtalálja a megoldást arra, hogyan cselezze ki a három gazdát, akik az ő és famíliája életét veszélyeztetik. Rókánk családcentrikus, és ha a feleségéről és gyermekeiről van szó, gátlások nélkül lopja el az emberektől a túlélésüket biztosító finom falatokat (na és persze az almabort sem veti meg), azonban egyetlen pillanatra sem lehet haragudni rá. ("Mi csak elveszünk némi eleséget innen-onnan, hogy a családunk életben maradjon"). A sajnos túlságosan rövid történet (90 oldal az egész) annyi bájjal mond el nekünk a szerző egy tanmesét, hogy elbűvöl kicsit és nagyot egyaránt.

A völgyben három gazda él, akiknek mindennapjait nagyon megkeseríti Róka úr, aki tőlük szerzi be az élelmet a családjának, ezért úgy döntenek, hogy közös erővel elpusztítják. Buci, Bugris és Bán nem kispályáznak, markológépekkel esnek neki a róka család otthonának, azonban amíg ők odafent várják, hogy az éhes ravaszdik elősompolyogjanak, ők odalent megtalálják a kiutat szorult helyzetükből...

Vuk-rajongó kicsi szívünk sokszor megdobban, annyi sok közös vonás fedezhető fel a két, egymástól nagyon távol született főhősben. A "simabőrűek" itt is puskával rohangálnak és a rókacsalád életére törnek, de Roald Dhal világában nem a drámán van a hangsúly, hanem a karaktereken, ezért a sírás szerencsére elmarad, bár akadnak feszült pillanatok, mégsem esünk komolyan kétségbe, hiszen Róka úrnak fantasztikus ötlete támad, amelyet késedelem nélkül ki is vitelez, így a happy end olyan fürgén érkezik, hogy mire belemelegedünk a mesébe, már vége is van. Quentin Blake varázslatosan szép illusztrációi rengeteget tesznek hozzá a történet élvezeti értékéhez, ahogyan Pék Zoltán értő fordítása is.

Már a könyv kezdetén olyan ékesszólóan mutatja be nekünk Roald Dahl a három rossz szívű gazdát (az egyik kövér és naponta háromszor eszik paprikás csirkét nokedlivel, a másik pocakos törpe, aki csak fánkot és kacsamájat fogyaszt, a harmadik magas és almaborfüggő), hogy máris utáljuk őket, és már látatlanban is elkezdünk szurkolni Róka úrnak. A róka család nem szenved hiányt ételben, hiszen a családfő mindig megkérdezi a feleségét, hogy mit hozzon nekik, amúgy Karak-osan (emlékszünk, ugye, ludat vagy kacsát), és az aznapi rendelésnek megfelelően fosztogatja a gazdák madárállományát. Aztán egy nem túl szép napon majdnem otthagyja a bőrét a rókalyuk előtt, szerencsére az utolsó pillanatban még vissza tudott térni a családjához, akik végveszélybe kerültek a nem kicsit felbőszült emberek miatt, sürgősen kell egy jó ötlet a túléléshez. A megoldás tökéletesen mancson függő, a mélyben alagutat kell ásni a gazdákhoz és szemérmetlenül ki kell őket fosztani. Na jó, de a lopás bűn, nem? De Róka úr nem csak Borzot győzi meg viharsebesen arról, hogy a dolog nem ennyire egyszerű, hanem bennünket is, többek között ilyen szép mondatokkal: "ha ők szörnyen akarnak viselkedni, tegyék csak. Mi itt lent békeszerető népek vagyunk." A bulihangulat fokozódik, azonban a könnyednek tűnő kis mese valójában nagyon sok erkölcsi tanulságot tartalmaz.

A fent és a lent világa sokféleképpen értelmezhető, Róka úr a gyerekek szemében egy agyafúrt, szerethető figura, a felnőttek azonban saját hétköznapi életükre is emlékeztetheti őket, ő az eszes kisember megtestesülése, aki ki tudja játszani a mindenkori hatalmat, és sokkal erkölcsösebb életet él náluk, és persze a család a legfontosabb. Elgondolkodtató ez a rókafarknyi hosszúságú kis történet, amelynek annál több jelentésrétegét ismerjük fel, minél többet törjük rajta a buksinkat. Sokkal több, mint kedves is mese, ha kedvünk van, filozofáljunk el rajta, de akkor is betölti a feladatát, ha egy kisgyerek estéjét széppé tesszük azzal, hogy elmeséljük neki ezt a történetet, amelynek cukiságfaktora olimposzi magasságokig nyújtózkodik. Kár lenne kihagyni az életünkből!

10/10

A könyvet a Kolibri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.