Hazudnék, ha azt mondanám, hogy életem filmjét vártam a Volt egyszer egy Venice-től, ugyanakkor úgy voltam vele, hogyha egy agyatlan másfél órára ki tud kapcsolni a film, akkor már nem leszek elégedetlen. Nos, filmkritikai szempontból a Volt egyszer egy Venice a lehető legrosszabb pozícióban helyezkedik el: nem nézhetetlenül pocsék, amit ízekre lehet szedni, de nem is annyira szórakoztató, hogy maradandó élmény legyen a megtekintése. Így tehát marad a teljesen szürke középmezőny.

A film marketingje igazából egy egy mondatban összefoglalható kiindulási pontra épít, mely szerint Bruce Willis kutyáját elrabolják, aki ettől bepöccen, és akkor lesz nemulass a rosszfiúknak. Az egyik fő probléma ezzel, hogy ez az irányvonal közel sincs annyira kidomborítva a filmben, sőt, teljesen szerteágazó cselekménnyel operál a Volt egyszer egy Venice. Fantáziátlan, lezáratlan, rosszabb esetben érdektelen történetszálakat pakoltak egymásra a készítők, amelyek közül történetesen az egyik a kutyarablós szál, ami pedig közel sem annyira kiemelt szerepű, mint amilyennek a film előszele beharangozta.

Ráadásul Mark Cullen alkotása teljesen identitászavaros. Tisztességesnek mondható, feszült akciójelenet egyáltalán nincs a filmben, a konfliktusokat egy gyerekfilm komolyságával mutatják be, ugyanakkor pár kirakati jelleggel becsúsztatott káromkodás és meztelenkedés miatt rá kellett biggyeszteni a 16-os karikát a plakátra. Ami csak azért bosszantó, mert ilyen előfeltételekkel némileg több komolyságot és tökösséget várna az ember. Viszont ha ezek még nem lennének elegendőek, akkor muszáj lesz szót ejtenem a film humorvilágáról is, ami a legnagyobb jóindulattal is csak langyosnak nevezhető.

Általában megértő és toleráns vagyok mások ízlésével kapcsolatban, de azt elképzelni sem tudom, hogy a Volt egyszer egy Venice valakinek valaha a KEDVENC filmje legyen. Annyira sótlan és ingerszegény az egész, hogy azt még a Bruce Willis, John Goodman, Jason Momoa neve által fémjelzett színészgárda sem tudta kiemelni a középszerűség mocsarából. Willis amúgy sem tartozik a színészóriások közé, számomra mindig is inkább sztár volt, semmint színművész, ráadásul olyan figura ő, akinek a komikus közeg kifejezetten rosszul áll. Persze most elő lehetne hozakodni a Die Hard-széria legendás egysorosaival, de itt alapvetően egy vígjátékról van szó, amit Willis szemmel láthatóan nem tudott teljes mértékben élvezni. John Goodman-t szeretjük, de olyan felesleges jelenléte van ebben a filmben, hogyha az ő jeleneteit kihagyták volna a vágók a végleges verzióból, akkor csak rövidebb lett volna a film, de nem kevesebb. Jason Momoa volt az, aki inkább felfelé lógott ki a sorból, szemmel láthatóan nagyon jól szórakozott a forgatás alatt.

A színészi játékok érdektelensége mellett, a karakterek kidolgozását sem vitték túlzásba az írók. Egy figura sem villant meg semmilyen emlékezetes vonást, és összességében nézve sem találunk olyan arcokat, akiket korábban már ne láttunk volna más filmben. Emellett a humorvilág sem verdesi a plafont, a legadekvátabb jelző, amit rá tudok aggatni, az a harmatos. Egy-két "heherészős" poén akad ugyan, de a film során egy harsányabb nevetés sem hangzott fel, pedig nem voltunk kevesen a moziteremben. Ennél nagyobb kritika pedig aligha kell egy vígjátéknak.

A Volt egyszer egy Venice tehát egy teljesen felesleges alkotás, ami semmilyen elemében nem tud egyedit vagy magával ragadót mutatni. Tipikusan olyan film, amit rövid időn belül mindenki el fog felejteni, aztán majd a kereskedelmi tévécsatornák fogják műsorra tűzni a szerda esti műsorsávban. Hogy ez jó vagy rossz dolog, azt döntse el mindenki maga...

5/10

A Volt egyszer egy Venice teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán