Élesítve / Unlocked (2017)
2017. június 20. írta: Kata SWL

Élesítve / Unlocked (2017)

Ez a nyár a nőké, már ami a filmvásznat illeti, ugyanis az első önálló filmet kapó női szuperhős, Wonder Woman után nemsokára érkezik női John Wick-ként Charlize Theron az Atomszőkében, most pedig egy női titkosügynöknek kell megmentenie a világot. A történet szerint Alice Racine (Noomi Rapace) egykor a CIA legjobb kihallgatói közé tartozott, ám pályáját derékba törte, hogy nem tudott megelőzni egy több tucatnyi ártatlan életet követelő párizsi terrortámadást. Visszavonultan él Londonban, amikor visszahívják az ügynökséghez, hogy kapcsolatba lépjen egy gyanúsítottal, akiből egy újabb, közelgő támadásról kell információt kiszedni. Alice-nek sikerül szóra bírnia a foglyot, ám mielőtt továbbítaná feletteseinek az információt, hívást kap. Ráébred, hogy felültették, a CIA-be pedig áruló épült be. Menekülőre fogja és a kevés megbízható ismerőse segítségével igyekszik felkutatni a felelősöket, és megakadályozni egy halálos biológiai támadást London polgárai ellen.

A film témáját tekintve nagyon aktuális és néhol meghökkentő válaszokat is ad. Alice-en keresztül a terrorizmus azon oldalát ismerhetjük meg, amit szerencsére egyelőre kevesen éltünk meg, de egyre inkább tapasztalunk. A thriller és akciófilm műfajból, illetve a témából adódóan a cselekmény pörgős;  nem lankad a néző figyelme egy percre sem, mivel folyton változik az állás, nem lehet tudni, hogy ki kivel van. Alice-nek a főnöke, Eric Lash (Michael Douglas) halála után nincs kiben bíznia, ekkor kerül a képbe az éppen tv-t lopni készülő Jack Alcott (Orlando Bloom), aki egykori katonaként kisegíti a nőt, majd mint egyetlen barátja és bizalmasa, szövetségesekké válnak, hogy megtalálják a forrást, és kiderítsék, hol és mikor készül az újabb merénylet.

19415796_10203381564296377_330563583_n.jpg

Alice megtalálva a terroristák idős vezetőjét, aki mindig vallási idézetek segítségével utasítja az embereit a támadásra, ezúttal a béke üzenetét küldi, ugyanis belefáradt a gyűlöletbe. A film nagyon érdekes kérdéseket vet fel a terrorizmussal kapcsolatban, és a végkifejlettel meg is válaszolja a legfőbbet: nem feltétlenül a vallás, az etnikai hovatartozás az ok; hanem a radikális nézetek és az önzőség, a magát istennek képzelő ember. Az Élesítve nem igazolja a sztereotípiákat, a „gonoszok” között nem is igen akad arab származású (inkább az üzenetvivők között); mind magas tisztet betöltő fehér ember, akiket a pénz mozgat és az, hogy egy biológiai fegyverrel tömegek halálát okozva felébresszék a lankadó figyelmű világot, ahogy az a 9.11-es eseményekkor is történt.  

19398637_10203381564256376_558955746_n.jpg

A mellékszereplők között nagy neveket találunk, ám nagy színészi játékokra ne számítsunk, mivel a játékidő is kevés, a karakterük pedig leginkább semmilyen és ők sem igyekeznek kihozni belőle semmit (bár a semmiből nem is lehet); a fókusz egyértelműen Noomin van. John Malkovich nem a megszokott hidegvérű James Bond-féle főnököt hozza, elég szabad szájú és szellemű, ugyanakkor ez nem teszi komolytalan, hisztis kislánnyá a karakterét. Michael Douglas leginkább a cselekmény további csavarjaihoz és a végkifejlethez szükséges. Az Orlando Bloom alakította Jack figurája a legmegosztóbb; habár a moziplakátokon ő szerepel, ahogy jön, szinte megy is, pedig lett volna benne potenciál. A film nem dolgozik humorral, ő mégis kapott pár megmosolyogni való mondatot (Csőre Gábor hangja persze még jobban rásegít erre), ami érdekes módon akkor is folytatódik, amikor a nő ellenségévé válik, habár nem tudom, hogy ez a lehetséges feszültségoldáson kívül mi célt szolgált a műben. Noomi Rapace viszi el a hátán a filmet, jól hozza a holtak által kísértett ügynök szerepét, jól is áll neki; a tűz- és a közelharcban ugyanolyan jól helyt áll, és egyedül tőle láthatunk igazi színészi játékot.

19415737_10203381564216375_87523428_n.jpg

A női szereplők tekintetében Hollywood tehát kezd jó irányba menni, (habár ennek a filmnek is megvannak a hibái) a világot megmentő főhős nem egy kütyükkel felszerelt mindig tip-top egyén, aki természetesen férfi; hanem egy átlagos, középszerű nő, akiben nem a külső adottságai jelentik a pluszt, és akivel bármelyikünk könnyedén azonosulhat (félreértés ne essék, magát Noomit nagyon szép nőnek tartom). Az Élesítve összességében egy szórakoztató, fordulatokban és lövöldözésekben, verekedésben gazdag izgalmas mű, ami azonban aktualitása és üzenete miatt mégsem skatulyázható be.

7,5/10

Az Élesítve teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr4312607255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása