Új, még kiadatlan Rejtő-regény, kell ennél több ahhoz, hogy tűkön ülve várja a tragikus sorsú író nagy rajongója (=szerénységem), hogy a kezébe foghassa már végre a drágaságot, és mohón rávesse magát a szövegre? Nos, az eredmény felemás, hiszen remek kis dokk-noirt kap az olvasó, de sajnos a közelében sincs a régi nagy kedvenceknek, vagyis a légiós regényeknek. Thuróczy Gergely utószavából derül ki az ok: valójában előzményt olvasunk, hiszen a kisregény (82 oldal az egész) vélhetően 1935 körül született, vagyis a legnagyobb sikerű művek előtt, itt még csak próbálgatta írói erejét és eszköztárát Rejtő Jenő, ennek tudatában inkább kuriózumként tekinthetünk erre az alkotásra, amelynek remek hangulata és jól vezetett története van, mégis ujjgyakorlatnak látszikl pl. a  Piszkos Fred, a kapitányhoz képest. Nem tesz hozzá túl sokat az életműhöz, arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy végigkövessük, hogyan alakult ki a jellegzetes Rejtő-stílus, milyen munkamódszerrel dolgozott az író, és milyen nehéz feladat a kutatóknak utólag rekonstruálni egy kiadatlan művét, hiszen a Tatjánából két teljesen eltérő kézirat (valójában kézzel javított, írógéppel írt szöveg) maradt fent, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai rendeztek most sajtó alá. Ne várjunk túl sokat ettől a kisregénytől, amelyben csak nyomokban található meg a szokásos humorcunami, de mégis minőségi ponyvát kapunk, csak mást, mint amit megszoktunk az írótól, hiszen egyrészt ez egy korai darab, másrészt pedig kémregény, nem pedig légiós kalandtörténet. Elsősorban rajongóknak ajánlanám ezt az alkotást, és mindenkinek, aki egy jó kis hangulatos kémsztorit akar olvasni, amely nyomokban igazi Rejtőt tartalmaz, de kicsit még nyers, félvad szöveggel rendelkezik, amelyet nem önmagában kell értékelni, hanem azt érdemes észben tartani, hogy nélküle sohasem jutott volna el Piszkos Fred-ig az író.

Valpareisóban nagyon egészségtelen a tél. Főhősünk ilyenkor kénytelen a bűn útjára térni, hogy megéljen a trópusok ezen nem éppen paradicsomi tájékán. Miközben a helyi alvilágnak dolgozik, találkozik Tatjánával, aki titokzatos, kiismerhetetlen, és sötét ügyekbe keveredik. Emberünk viharsebesen beleszeret, és ez nem tesz jót az egészségének, mivel egy kémnő mellett életveszélyes kalandokba lehet keveredni...

Három az egyben ez a vékony kis kötet, mivel nem csak a kisregény szövegét tartalmazza. hanem Thuróczy Gergely utószavát is, amelynek segítségével el tudjuk helyezni az életműben ezt az alkotást, és arra is fény derül, hogy miért nem jelent meg saját korában nyomtatásban, valamint néhány oldalas ízelítőt kaphatunk abból, milyen nehéz feladat lehetett a kéziratot könyvképessé tenni, illetve elolvashatjuk a mű előzménynovelláját is, amely 1933-ban jelent meg Kopó címmel, valamint az ennek alapján született Tatjána című operett korabeli plakátjait is tanulmányozhatjuk. Vagyis nem a szokásos Rejtő-élményt kapjuk ettől a könyvtől, inkább egy különleges olvasmányt, hiszen bepillantást nyerhetünk az irói alkotófolyamatba, valamint azt is megfigyelhetjük, hogyan kerekített az alkotó egy novellából egy kisregényt.

A történet főhőse nemcsak abban különbözik a légiós regényektől, hogy magyar és semmi köze sincs az idegenlégióhoz, egy sors nélküli ember, aki a trópusokon próbál boldogulni, az alvilág része, de azért még szorult belé tisztesség, és olyan nőbe szeret bele, akibe nem kellene. Igazi noir-regényről van szó, olyan sötét hangulattal, jól megírt karakterekkel és fordulatos történettel, amelyben az író szokásához híven szépirodalmi szintre emeli a ponyvát. Nyilván nem Le Carré-i mélységekre kell gondolni, az utánozhatatlan Rejtő-stílus minden védjegyével rendelkezik ez a kisregény, még a legendás humor is megcsillan itt-ott, habár ebbe a történetbe nem sok könnyedség szorult. A többi szereplő - a címszereplő Tatjánával együtt - jellemében is felfedezhető a későbbi nagy regények szerepének előképe, többek között Piszkos Fred elődjével is találkozhatunk a könyv oldalain.

Véleményem szerint az utószót előszónak kellett volna megtenni, és akkor nem lettem volna egy picit csalódott, mert előre tudtam volna, hogy egy előzmény alkotásról van szó, és nem hiányoltam volna a szokásos virtuózitást és szómágiát, mert tisztában lettem volna azzal, hogy mit várhatok ettől az alkotástól, amely a maga helyén és műfajában hozza a szokásos Rejtő-színvonalat, ismét bele lehet feledkezni a zseniális író hangulatos soraiba, és nagyon örülök, hogy a Petőfi Irodalmi Múzuem munkatársai fáradtságos munkával megajándékoztak bennünket egy eddig még ki nem adott Rejtő-kisregénnyel, amely így már elfoglalhatja méltó helyét a könyvespolcon, az életmű többi kötete mellett.

8/10

A könyet a Szépmíves Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.