Lázadni nagyon menő dolog, de nagy ára van, és nemcsak azok fizetik meg, akik elkövették a cselekményt, hanem a család, a barátok, az ismerősök is. Egy kamasz még nem látja át, hogy egy diákos csínynek mekkora súlya van egy diktatúrában, hogyan nyomorít meg életeket a rendszer, elsősorban nem fizikailag, hanem lelkileg. Bódi Attila túl a negyvenen írta meg az első könyvét, amelynek megvolt az az előnye, hogy éretten meg tudta fogalmazni, miként látja egy középkorú ember a saját ifjúkori "lázadását", nincs egyetlen felesleges mondat sem ebben a nem túl hosszú, ám annál emlékezetesebb könyvben. Semmi újat nem tudunk meg a Ceausescu - diktatúráról, vagy a Securitate módszereiről, viszont átérezhetjük, hogyan élte meg ezeket az éveket három kamaszfiú, akik már nem voltak gyerekek, felnőttek viszont még nem, és mennyire meghatározzák a jelenüket azok a múltbéli események, amelyeket nem tudtak feldolgozni sohasem. Az elnyomás légkörének bemutatása fojtogatóan fájdalmas, tépi a szívet és a lelket rendesen, rémes végigolvasni, hogyan foszlik szét egyetlen pillanat alatt az a családi burok, ami addig megvédte a hétköznapok kegyetlen valóságától a fiatalokat, és mennyire meghatározták jövőjüket az átélt események, mennyire nem érezték hősöknek magukat azok, akik kívülről azoknak látszottak, illetve mennyire nem voltak besúgók azok, akik annak hitték magukat, és a legnagyobb bűnösök azok voltak, akik némán tűrték, hogy a rendszer tönkretegye a a saját és mások életét. Egyáltalán nincs forradalmi hangulata ennek az alkotásnak, inkább egy csendes mementó, elgondolkodtató emlékfoszlány, néhány tönkrement életről, feloldozás nincs, de a múltat le lehet zárni, ha a lelki békét nagy harcok árán sikerül megtalálni. Szép és erős első könyv.

Húszéves osztálytalálkozóra készülve sok év után Romániába érkezik Váradi Zoltán, hogy szembenézzen a múltjával. Mindig is csodálta két barátját, Tóri Áront és Szépvölgyi Pétert. Pétert sok évvel ezelőtt megölte egy határőr, amikor Áronnal együtt el akarta hagyni az országot, és a visszaemlékezésekből lassan megtudjuk, hogyan vettek ilyen tragikus fordulatot az események, miközben végigkísérhetjük a túlélők lelki harcait is...

Érdekes módon a diktatúra véresebb arca nem is a fiúk történetéből ismerhető meg, hanem egy volt osztálytársnőjükéből, Brigiéből, aki Áron padtársa volt, és azt hitték a szekusok, hogy mindent tud a fiúk "megbocsáthatatlan" tettéről (olyan komolyan lázadtak a rendszer ellen, hogy fel akarták festeni egy falra, hogy "nincs pénz fagyira", de rajtakapták őket), ezért a lányt kivallatták és megerőszakolták, és egy teljes éjszakát el kellett töltenie a börtöncellájában az akkor már halott Petivel. Ezek az élmények ugyanúgy tönkretették az életét, mint a fiúkét, akik közül Zoli mindig is besúgónak tartja magát, Áron pedig látszólag sikeres életet él, valójában azonban egyre jobban fojtogatják a múlt árnyai. Nincsenek nagy szavak ebben a könyvben, ez egy hétköznapi dráma, azonban nagyon emberi, és éppen ezért tökéletesen átérezhető.

A gyerekek nyilván nem érthették, hogy diktatúrában élnek, azt azonban nagyon is érezték, hogyan megy tönkre a családjuk, bomlik fel szüleik házassága, törik meg a lelkük, lassan, de biztosan. Habár sok szép emlékük maradt ezekből az évekből, amelyeket el is meséltek a saját gyerekeiknek, azonban a sötétebb tónusú gondolataikat megtartották maguknak. Habár fizikai erőszak nem érte őket, mégis tudták, hogy ebből a helyzetből nincs kiút, vagy belenyugszanak, hogy ez így marad életük végéig, vagy a lázadást választják, annak minden következményével együtt. Kamaszos hévvel természetesen az utóbbi mellett döntöttek, és fogalmuk sem volt, hogy mibe csöppentek ennek eredményeként. Sok évvel később látták csak át, hogy milyen nevetséges ok miatt kellett elviselniük nekik és mindenkinek, aki kapcsolatban állt velük egy aránytalanul nagy meghurcoltatást, és hogy mennyire aljas volt az a rendszer amelyben éltek, mert hiába élnek már csak az emlékekben azok a rémes évek, máig tartó traumákat okozott a szereplőknek.

Ez a kötet nem zúgó tengerárként zubog végig a lelkünkön, hanem szépen csöndben beeszi magát a pórusainkba, nem ereszt a történet, amelynél letisztultabbat nem nagyon olvastam mostanában. A diktatúra legmélyebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül. A külcsíny is nagyon igényes, a borító ízlésesen figyelemfelhívó, a szerkesztés teljesen rendben van (nincsenek elírások, levegőben lógó mondatok, stb), látszik, hogy a kiadó komolyan vette a feladatát. Egy rendkívül tehetséges szerző debütálásának lehetünk a tanúi, soha rosszabb első könyvet, kíváncsian várom a folytatást.

10/10