Figyelem, egy teljességgel szubjektív hangvételű kritika magánvélemény következik, amely a "komoly" olvasóink jó részét fel fogja háborítani!
Kimondom kereken: álláspontom szerint a 2004-es keltezésű, a maga idejében jókorát bukott Euro túra a legjobb amerikai vígjáték, ami valaha is készült. Pont.
...
Hagyom kicsit emészteni a dolgot.
...
Rávárok még picit, hogy elcsendesüljenek a kivonulók székei.
...
Azon keveseknek, akik velem maradtak, mindjárt kifejtem, hogy miért is gondolom azt, hogy ez a csak szűk körben ismert, imdb 6,6-os értékelésű B-kategóriás komédia képviseli az amerikai vígjátékok krémjét.
Elöljáróban pár szó a történetről: Scotty épphogy kézhez kapja az érettségijét, azonnal kap is egy nagy pofont az élettől, a barátnője, Fiona ugyanis szakít vele. Egy házibulin ráadásul azt is kiderül, hogy Fiona életében már hosszú ideje egy másik férfi van, ergo Scotty-t alaposan felszarvazták. Ha ez még nem lenne elég, az is kibukik, hogy a srác német levelezőpartnere, Mieke egy dögös csaj, nem pedig egy fiú, akinek Scotty gondolta... a baj nem is ez, hanem az, hogy Mieke identitásának kiderülése előtt Scottynak sikerült e-mailben elküldenie a francba a lányt, mert az szerelmet vallott neki. Mivel a német lány letiltotta Scotty e-mailjeit, a fiú néhány barátjával nekivág, hogy elutazzon Berlinbe, megkeresse Mieke-t, és kibékítse. Az út persze nem megy zökkenőmentesen, sőt!
Már a történetből is látszik, hogy komoly logikai megalapozottságot nem kell keresni a filmben, hiszen pl. nagyon-nagyon hülyének kell ahhoz lenni, hogy valaki hónapokon keresztül ne tudja beazonosítani a levelezőpartnere nemét - holott elméletileg kifejezetten mély kapcsolat alakult ki a két ember között a levélváltások nyomán. Dramaturgiailag sem túl erős a mozi, mert szinte mindegyik esemény súlytalan, minden szituáció szórakoztató buli csupán. A karakterek sincsenek különösebben kidolgozva, így Scotty, az "ikrek" (a fiús Jenny és a stréber Jamie), és még a nagydumás Cooper is csak vázlatos, abszolút életszerűtlen figurák.
De mindez nem számít, mert a poénok kiválóak (nem egy szállóigévé is vált az ismeretségi körömben), a fiatalos humor pedig pofátlanul reflektál arra, hogyan látják az európaiakat az amerikaiak. A film térdig gázol az egyes nemzeteket sújtó előítéletekben: az angol focihuligánok (élükön az elképesztően dühös Vinnie Jonesszal) mindenkit le akarnak zúzni, aki nem a Manchester United pólóját viseli; Pozsony egy gettótelep, ahol néhány amerikai centből akár egy új szállodát is lehet nyitni; Hollandiában vigyázni kell, hogy mit is kívánsz, mert könnyen kiderülhet, hogy a mesés Vandersexxx nem pont az, amire gondolsz; az átlagos német kisgyerek természetesen Hitlereset játszik... abba pedig már bele se merek menni, hogy milyen kíméletlen oltást kap a Vatikán és katolikus egyház ún en bloc a film végén.
A legjobb azonban mégis az, hogy a film magukat az amerikaiakat sem kíméli: Scotty és társai az európai nemzetek kapcsán olyan égbekiáltó félretájékozottságról tesznek tanúbizonyságot szinte minden helyzetben (akár a földrajzi, akár a nyelvi vagy a kulturális viszonyokat vesszük alapul), hogy garantált a nevetés és/vagy a facepalmok sokasága. Scottyék szerint pl. Angliából simán át lehet sétálni Berlinbe, a franciák és angolok pedig a történelem során mindig is hatalmas barátságot ápoltak egymással...
Így kerül tökéletes összhangba a tartalom és a forma, hiszen ez a habkönnyű amerikai vígjáték nem csupán túlhajtja a felszínességet, de saját amerikai közegét is kifigurázva lényegében új minőséget alkot. Ebben a moziban minden a jól kifundált, azonnal ható poénoknak, a full hülye szereplők idiótaságának, és a féktelen röhögésnek van alárendelve. Egy olyan világnézetet képvisel, amit természetesen csak filmen lehet elképzelni. A produkció ugyanis azt mondja, hogy bármi is történjék (elhagy a barátnőd, sarokba szorítanak a focihuligánok, elrabolják az értékeid, stb.), semmi mást nem kell tenni, csak improvizálni, menni tovább, és röhögni mindenen - elsősorban magunkon. És bár tudom, hogy ez egy álomvilág, én bizony szeretek elmerülni ebben a gondtalan közegben.
Ami még nagyon fontos a film kapcsán, az a zene. A mozi által nyújtott élmény igen nagy százalékát hihetetlenül jó érzékkel megválogatott aláfestő dalok adják, melyek zöme a punk illetve a rock műfajából kerül ki, de egy-két popdal is növeli a változatosságot. A néző memóriájába azonnal rögzül pl. a Scotty Doesn't Know című Lustra-nóta (amit a filmben Matt Damon prezentál), amely nem meglepő módon a főszereplő Scotty pofátlan átveréséről szól, amelyet az egykori barátnője követett el. De a Bloodhound Gang The Bad Touch című örökbecsűje, a Nena-féle 99 Red Ballons Goldfinger által felturbózott változata, a Jet legismertebb száma, vagy éppen David Hasselhoff Du című romatikus nótája is pont akkor és úgy csapódik be a hallójáratokba, hogy garantált legyen a fülig érő szájjal elkövetett vigyorgás. Tapasztalatból mondom, hogy a soundtrack önmagában is simán megállja a helyét, a film nélkül is kiváló feelgod-élményt hoz.
Egyetlen egy dolog lehet, ami a film befogadói élményét elronthatja (természetesen az életszerűség, a logika, a komoly színészi alakítások, és a jellemfejlődés keresése mellett), és ez a magyar szinkron, ami valami kriminálisan szar lett. A mozi poénjainak bő háromnegyedét gyakorlatilag recés élű vadászkéssel heréli ki a teljességgel inkompetens szinkron. Ezt a filmet mindenképpen angolul, magyar felirattal kell megnézni - és álláspontom szerint KÖTELEZŐ megnézni!
10/10
