Daráló: A Tenkes kapitánya (1964)
2017. május 15. írta: FilmBaráth

Daráló: A Tenkes kapitánya (1964)

Az első magyar kalandfilmsorozatnak még ma is lehengerlő a hangulata

a_tenkes_kapitanya.jpg

"És akkor jött a Tenkes kapitánya, ő odacsap, ahol sanyargatni lát, és emiatt az ember úgy imádja ezt az irtó klassz kapitányt!". Ez a nem mostanában született dalocska kiválóan foglalja össze, miért nem nem tud kimenni a divatból ez a több, mint 50(!) éve készült sorozat. A szülők átadják a rajongást a gyerekeiknek (tapasztalat),  így természetesen én is kipróbáltam tinikoromban, hogy megy-e a kuruc módra történő ivászat (csak a rend kedvéért: székre leül, kéz hátra, szájjal poharat megfog, innivalót kiisz anélkül, hogy egy csepp is kifolyna, majd látványosan elhajítja a poharat, ez a jelenet olyannyira a sorozat védjegyévé vált, hogy sok évvel később Zenthe Ferenc megismételte a Magyar vándorban), még mindig megvan valahol a házban egy dögös kis fokos, valamint az a karikás ostor, amellyel egykoron majdnem kivertem a szemem, amikor (lány létemre) megpróbáltam amúgy Buga Jakab-módra rendeltetésszerűen használni. Teljesen véletlenül akadt a kezembe itthon a dvd, amibe gondoltam belenézek, melynek eredményeként véreres szemekkel írom ezeket a sorokat, mert természetesen valamikor hajnalban csattant az ostor az utolsó részben, mivel Eke Máté kalandjai még ma is ugyanolyan izgalmasak, mint régen, és hiába láttam már ezerszer, még mindig magával tudott ragadni a sorozat lehengerlő hangulata. A színészeken még ennyi évitzed múlva is érezhető, hogy mennyire jól érezték magukat a forgatáson, teljesen komolytalanra vették a figurát, és mivel a forgatókönyv még alakulófélben volt, amikor felvették a jeleneteket, sokszor rögtönöztek, amelynek eredményeként igencsak lazára sikeredett a végeredmény, de éppen ezért tűnik még mindig frissnek és érdekesnek a sorozat. Megunhatatlan!

A Rákóczi-szabadságharc idején járunk. Báró Ekbert Ebersteien ezredest  (Ungváry László) Siklós várába helyezik azzal a feladattal, hogy számoljon le a kurucokkal. Mivel Béri Balogh Ádám brigadéros megsebesül, Eke Mátéra (Zenthe Ferenc) és kis csapatára marad a labancokkal való csatározás. Az ezredes hamarosan elátkozza a percet, amikor összehozta a rossz sorsa a Tenkes kapitányával...

Amikor felcsendül Vujicsics Tihamér zenéje, azonnal megdobban a szív, mosolyra húzódik a száj, máris ott vágtázunk a kapitánnyal a Tenkes lankáin, magyarosch virtussal számolunk lefelé a galád labancokkal, adunk a kalandnak és a romantikának, nem számít, hány évesek vagyunk. Örsi Ferenc forgatókönyve (amelyből kiváló könyv is készült, rongyosra olvastam hajdanán) nem bonyolította túl a dolgokat, vannak a jó kurucok, a rossz labancok, a tét a siklósi vár, és mégis működik a történet, mert pont annyi szív és humor, na és persze kaland van benne, amennyi kell. A kapitány egy született hős, nincsenek negatív tulajdonságai, Buga Jakab és az ő karikása, valamint a pipája nélkül mit sem érnek a kalandok, a szép Veronika hozza a romantikus szálat, Siklósi bácsi bölcsen terelgeti a forrófejű ifjakat. Dudva György kocsmáros csak a bajt keveri hőseinknek, Bumm-Bumm Backer (Bruckenbacker) kapitány veszélyesen hülye, Pityik őrmester maga a megtestesült szolgai alázat, Amália és a macskái hiányoznának, ha nem lennének, de az ezredes elviszi a show-t a kapitányon kívül mindenki elől, annyira túl lett tolva a karaktere, és annyira gátlástalanul engedte szabadjára a gyermeki énjét Ungváry László a megformálása során, hogy egyszerűen nem lehet utálni.

Fűben, fában, földben, vízben van orvosság, és persze azt is megjegyeztük egy életre, hogy a jobb kezünkkel kell rákennünk a bal vállunkra a nemes iszapot, de mind a 13 részben van legalább egy olyan mondat, amit máig idézgetünk, és legalább egy olyan jelenet, amit nem tudunk elégszer látni (részemről abszolút kedvenc az utolsó részben, amikor a kapitány egy karikással ugráltatja a labanc főtiszteket, és persze az ezredessel történő vívás is felejthetetlen). Valószínűleg azért sikerülhetett ilyen különlegesre a Tenkes kapitánya, mert kísérlet volt, ez volt az első kalandfilmsorozat, amelyre olyan kevés volt a pénz, hogy a csatajeleneteket a Rákóczi hadnagyából vették át, kreativitással kellett pótolni a hiányos büdzsét, és nyilván sok mindent megengedtek a színészeknek, ami alapjáraton elképzelhetetlen lenne egy profi forgatáson. Így viszont mindenki bulira vette a figurát, ami olyannyira átjön a képsorokon még ma is, hogy a kutyát nem érdekli (erről jut eszembe, ugye, hogy mennyire cuki volt Csupa, Veronika fekete ebe?), hogy a kalandokban sok volt a sablon (pl. Amália gyakorlatilag minden részben elmondja, hogy "Eckbert, hogy néz ki már megint?", vagy az, hogy a kapitány mindig álruhába bújik, és az ezredes persze sohasem ismeri fel, stb.), a történetek abszolút egy kaptafára készültek, a kaland, a humor és a romantika volt a lényeg, a forgatókönyvön időnként érződött az improvizáció, és még lehetne sorolni a szakmai hibákat, de ezek tényleg nem zavarják a felhőtlen szórakozást.

a_tenkes_kapitanya2.jpg

Zenthe Ferenc egy életre Kapitány maradt, Szabó Gyuláról is Buga Jakab jut először az eszünkbe (másodjára természetesen a Magyar népmesék), Szilágyi Istvánnál is csak Lópici Gáspár írta felül Pityik őrmestert, Gera Zoltán is Dudva Györgyként maradt meg emlékezetünkben, ahogyan Vajda Márta is Veronikaként, Basilides Zoltán Bruckenbacker kapitánynak, Ungváry László is ezredesnek. Krencsey Marianne is felszabadultan komédiázott ebben a remek sorozatban, akárcsak minden szereplő.

A Tenkes kapitánya igazából a fiatalabb korosztálynak készült, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy felnőtt fejjel is teljes szívvel vessük bele magunkat a kalandokba, nőjön fel, aki akar! Hihetetlen, hogy már elrepült 5 évtized az elkészülte óta, nem fogott rajta a kor, és bár látványban nem érhet a manapság divatos sorozatok nyomába, de a szívünkben biztos helye van a kedvencek között, mert a hangulata és coolságfaktora még mindig verhetetlen.

8/10

A Tenkes kapitánya teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr3412504123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandigyerek 2017.05.16. 07:13:28

Miért kell ilyen nyakatekert, többszörösen összetett, bekezdésnyi hosszú mondatokat írni? A kevesebb több lenne...

Terézágyú 2017.05.16. 09:42:52

"Ekbert Ebersteien"

Akarod mondani Eckbert Eberstein :)

A könyvben mondjuk magyaros sorrendben van a neve írva (ami nem baj), lehet hogy az eredetiben még egy VON is lenne ott :)

ember100 2017.05.17. 00:32:29

Helló !

Mert most a dájhárd 1-2-3-4-5-... , a hálálosiramban 888 ..... meg a többiek nem sablonosak és ráadásul menyi pénzből milyen szarok.
Ugyan ezt a filmet csak mi Magyarok érjük de akkor is nagyszerű szórakozás megnézni :)
süti beállítások módosítása