Hollywoodnak sajnos mostanában senki és semmi sem szent, ha remake-ről van szó, miért pont Snake Plissken maradt volna ki a sorból? Majd meglátjuk, mire jut a karakterrel Robert Rodriguez (nagyon fáj nekem, hogy ifjabb éveim egyik kedvenc rendezőjétől ma már nem várok csodákat, de hát egyszer fel kell nőni), de szerény véleményem szerint zéró értelme van egy kultfilmet bolygatni, az úgy jó, ahogy van. Legalábbis az emlékeinkben. Mert bizony az a szomorú tény, hogy ma már nem üt akkorát gyerekkorunk kedvence, mit egykoron, félreértés ne essék, a coolságfaktor még mindig kiveri a biztosítékot, de sajnos erősen érződik John Carpenter alkotásán, hogy nem mostanában készült. A 80-as évek hangulata teljes mértékben áthatja a filmet, hiába látszik, hogy a rendezőnek nem volt túl sok pénze a forgatásra, mégsem B-film készült, hanem egy olyan posztapokaliptikus sci-fi, amely a máig utánozhatatlan westernfeeling-jével (Lee Van Cleef a városban is tökéletesen hozza a figurát, akárcsak Kurt Russell, akiből akkoriban senki sem gondolta volna, hogy ilyen átütő alakításra lesz képes) és a darkos hangvétellel, valamint a kiváló színészi alakításokkal tudott kiemelkedni saját korának tucatdarabjai közül. Mai szemmel nézve még mindig felsejlik időnként a zsenialitás, működik a varázslat, de összességében olyan érzés a filmet nézni, mint egy régi baráttal találkozni egy jó kávé mellett: jó érzés felidézni a régi emlékeket, de az élet már túlhaladott rajtuk. Snake Plissken-nek a saját korában volt igazi létjogosultsága (John Carpenter elkövette azt az óriási hibát, hogy folytatta a történetet, nos, nekem még nem sikerült abszolválnom az alkotást, pedig többször is nekirugaszkodtam, kíváncsian várom a véleményét annak, aki nálam kitartóbb volt), akkor lehetett igazi kultfigura, fel lehet éleszteni a karaktert, talán még jól is sikerül, de soha nem lesz olyan, mint az eredeti. Egyszer mindenképpen látni kell ezt a filmet, mert tényleg felejthetetlen hangulata van, de csodát ne várjunk tőle.

1997-ben járunk, Manhattan egy fallal körülzárt börtönsziget lett, ahová a körülmények szerencsétlen alakulása miatt lezuhan az elnök gépe. Hauk (Lee Van Cleef) egy háborús hősből lett bűnözőt, Snake Plissken-t (Kurt Russell) bízza meg azzal, hogy hozza ki az ország első emberét a reménytelenül lepusztult és halálosan veszélyes területről. Emberünknek nem nagyon van választása, úgyhogy belevág a feladatba, és a kalandok elkezdődnek...

John Carpenter horror-múltjának köszönhetően remekül értett az érzékeltetéshez, és a hatáskeltéshez, ami nem azonos a hatásvadászattal, ha nem is a társadalompolitikai él volt a leghangsúlyosabb ebben az alkotásban, azért erősen érezhető rajta a mostanában olyan boldognak mondott 80-as évek erősen melankolikus hangulata. Az 1981-ben készült alkotás nem festett túl szép képet a jövőre nézést,, szerencsére nem valósult meg a rendező posztapokaliptikus látomása New York-ról, azonban a börtönsziget ábrázolása olyannyira emlékezetesre sikeredett, hogy már csak ezért is érdemes végignézni ezt a nem éppen szívderítő történetet, amely annak ellenére kiváló akciófilm, hogy meglepően kevés vér folyik benne, ettől még olyan ketrecharcot kapunk a pofinkba (amelynek során végre megtudjuk, hogy miért is hívják Snake-nek a főszereplőt, dögös a tetkó, női szemmel rá tudtam csodálkozni, hogy milyen jó pasi volt Kurt Russell fénykorában), amit nem felejtünk el, az tuti.

A rendező az akció-sci-fi műfaján belül újraértelmezte a westernt, kevés szóval mondott el mindent a történetről, a reménytelenségről, amelyben az embereknek élniük kell, és amelyből bármi áron ki akarnak törni, naná, hogy ki akarják használni, hogy a kezükre került az elnök, azonban nem számoltak Snake-kel, aki egy kiégett hős, akinek fogalma sincs, melyik oldalon áll, egyáltalán nem hazafiúi kötelességtől hajtva keresi az elnököt, hanem azért, mert szó szerint az élete múlik rajta, mégis ő, az örök kívülálló látja át a legjobban azt, hogy mennyire nem változik semmi attól, ami történt. A rendszer olyan, amilyen, ezt Hauk és Snake is tudja, akik annak ellenére tisztelik egymást, hogy ellenfelek, és nagyon jót tesz a sztorinak, hogy egy rakat kérdésre nem kapunk választ főhősünk múltjából. Az idős katona valahol ifjúkori önmagát látja a fiatalemberben, ezért bízik abban, hogy végre tudja hajtani a lehetetlen küldetést, és azt is tudja, hogy ennek a harcnak nem lesz győztese, nem egyértelműen gonosz alak, ő is ugyanolyan cinikus, mint Snake, csak már beletörődött abba, hogy nem tehet semmit a fennálló helyzet ellen, teszi, amit kell, de még nem kérgesedett meg teljesen a szíve. Snake méltó ellenfél, bátor katona, végrehajtja a küldetést, de abban már nem hisz, hogy a világ sorsa jobbra fordulhat.

A zene rendkívül hangsúlyos ebben a filmben (egyáltalán nem mellesleg az egyik fontos szerepet egy zenész, Isaac Hayes játszotta el), amely nem kicsit lassan indul be, hogy aztán viharos sebességgel orkánszerűen robogjon át a lelkünkön. Azonban a rendkívül hatásos jelenetek (a csillárok a Herceg autóján igazi unikumok) nem mindig állnak össze egységes egésszé, a történet többször megbicsaklik a coolságfaktort érezhetően a forgatókönyv elé helyezték, azonban főként a színészi alakításoknak köszönhetően nem lett túlságosan zavaros a végeredmény, szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató alkotáshoz van szerencsénk.

John Carpenter filmje felemásan állta ki az idő próbáját, hiszen ma sem unalmas, simán bele lehet feledkezni, de már nem is vág úgy földhöz, mint egykoron, mi is felnőttünk, a kor is változott. De Snake Plissken még ma is menő, nem véletlen, hogy ennyi év után is úgy néz ki, hogy újra viszontláthatjuk a filmvásznon, kíváncsian várom, sikerül-e a 80-as évek kultikus alkotását megtölteni tartalommal a 2010-es évek végén. Nem mondom, hogy szép fényben látjuk majd a jövőt a film megtekintése után, de az biztos, hogy úgy fogjuk érezni, hogy unalmasabb lenne a világ Snake Plissken nélkül.

7/10

A Menekülés New Yorkból teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis oldalán.