Török Ferenc bemutatkozó alkotása máig viszonyítási pont, A Generációs Film, ami valószínűleg örökké hivatkozási alap lesz bármilyen hasonló linklateri-hangulatfilmes próbálkozás esetében. Tény, hogy a Moszkva térnek viszonylag kevés utódja akadt a magyar porondon (a VAN generációs, a szintén Török rendezte Senki szigete pedig hangulatmoziként tekinthető örökösnek), mint ahogy az is, hogy a rendező tehetségesen nyúlt egy nagyon nehezen működtethető műfajhoz.

Abból a szempontból természetesen nem volt bonyolult dolga, hogy mint sok alkotó, ő is saját fiatalságához nyúlt vissza, egészen konkrétan 1989 sorsfordító eseményeihez - emiatt a Moszkva tér akár mondható is a vele szinte egyszerre érkező Good Bye Lenin fésületlenebb, ötletszerűbb változatának. A film pedig éppen ebben az ellentmondásban ragadható meg a legjobban, hogy egyszerre épít a klasszikus hangulatfilmes eszközökre és csatornázza be ezekbe a rendszerváltást, mint egyszeri, sorsfordító élményt. Persze a szereplők mit sem törődnek a történelem sodrásával, hátat fordítanak a tévének vagy felhangosítják a zenét, ami a maga módján szintén egy érzékletes megragadása a korhangulatnak. Különleges kétarcúság ez, mert amíg ez a szembenállás, a háttérben meghúzódó, villámsebesen változó és egymásnak feszülő értékek, illetve a felszín hedonizmusának összeütközése tartja életben a koncepciót, egy hangyányit nagy vállalkozásnak is tűnik, hogy mű egyszerre legyen egy kordokumentum és felnövéstörténet, hogy karakterei egyszerre adják az elmúló diáklét és a majdani, rendszerváltás utáni Magyarország meghatározó archetípusait.

Török Ferenc rendezéséből ugyanis az a bravúros egyensúlyozás hiányzik, amellyel a Moszkva tér az egymás mellé dobált elemei összességéből valódi szinergiát lenne képes megvalósítani, ahol a szóbeli érettségi gyerekes bája vagy a házibuli-túra gondtalan-csibészes atmoszférája nem önmagában, minden egyéb rovására létezik, hanem egy koherens ívet képes kiadni a többi mozzanattal és karakterrel is. Ez sokszor tulajdonképpen egy szkeccsfilmmé redukálja művét, ahol ugyanazok a figurák lépnek fel újra és újra, még tematikai hasonlóság is felmerül, de minimális a progresszió.

Ugyanakkor bár a Moszkva tér szigorúan véve soha nem áll össze, részeiben mindvégig működik. Karaktereivel, helyzeteivel nem csak azok tudnak azonosulni, akik hasonló életkorban élték meg (vagy egyáltalán csak átélték) ezt a korszakot), hanem gyakorlatilag bárki számára életre kelnek ezek a jelenetek. A korabeli kellékek, események, manírok érzékletes megjelenítése ugyanis egyszerre kikacsintások és lényeges hangulatteremtő eszközök is. Török Ferenc részéről pedig kétségkívül józan gondolkodás, hogy elsősorban ezeket az alapvető mechanizmusokat igyekszik csiszolni, azt pedig teljesen nézőjére bízza, hogy ennél többet is megpróbál-e kihámozni az élményből.

Ez a tökéletes kommunikáció teszi nosztalgián felül is átélhetővé a Moszkva teret, és a "generációs film" besorolás ellenére ezért működik generációkon átívelően is. Ez pedig akkor is elvitathatatlan érdeme, ha kicsit húzhatjuk a szánkat, hogy ennél többre nem vágyik és ennél többet nem is tud adni.

7,5/10

A Moszkva tér teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán