Napjainkban kevés olyan rendező dolgozik, akinek a filmjei nem csak kifejezetten jók, de ezzel együtt még maradandóak is. E kevesek egyike Christopher Nolan, aki az utóbbi nagyjából 20 évben mindenki számára bizonyította, hogy nem csak a közönségfilm egyik koronázott királya lett, de a kritikusok is kiváló rendezőként tartják számon, ennek tudatában az sem meglepő, hogy Nolan idén érkező háborús drámájának megjelenését az emberek kitüntetett várakozása övezi. A kiváló brit rendezővel kapcsolatban ugyanakkor van egy dolog, amiről jó nem elfeledkezni: a legnagyobb bravúrjait testvérével, a mostanság a Westworld készítésében vitézkedő Jonathan Nolannel karöltve sikerült megfilmesítenie. Erre kiváló példa A tökéletes trükk is, amely talán a nolani munkásság legfényesebben csillogó koronaékköve.
Nolan szokása szerint a két Sötét lovag-film közé beszorított 2006-s Tökéletes trükkel is fanatikus karakterekkel foglalkozik, a Christopher Priest művéből adaptált történet két hírnévre és elismerésre vágyó bűvész párviadalára épül. Angier (Hugh Jackman) bár tehetséges előadó és a nézők falják a szavait, a trükkök terén nem tud igazán maradandót alkotni, Borden pedig a zseniális "varázslatai" körítésével bajlódik, így az emberek sem kíváncsiak rá. Azonban egyszer csak fordul a kocka és a Borden által kitalált teleportáló ember országhírű lesz (az ezredfordulós Londonban járunk), Angier pedig bármit megtenne, hogy megszerezze vetélytársa titkának kulcsát.
A tökéletes trükkről úgy szokás beszélni, mint minden idők egyik legcsavarosabb filmjéről. Ez a megállapítás valóban helytálló, ha a narratívát nézzük, a Nolan testvérpár ugyanis a forgatókönyv szintjén mindent megtesz, hogy az idősíkok kavargatásával egy-egy kisebb történeti elemből is óriási fordulatot kovácsoljon. Ebből adódóan a két főhősünk csatározása gyakorlatilag a vászonra szegezi a tekintetünket, bár egyszer-kétszer azért előfordul, hogy a karakterek érzelmi oldala fuldoklik az időben ide-oda ugrálástól.
A film egyik legnagyobb hibája pedig az, ami amúgy az egész Nolan-életművé is: a brit sztárrendező sokszor képtelen megrajzolni a szereplők érzelmi oldalát, esetünkben ez a párkapcsolatokkal összefüggő jelenetekre telepszik rá leginkább, és mind Angier, mind Borden feleségéhez fűződő viszonya csak amolyan felskiccelt muszájként van jelen, ami, lévén hogy sokszor ezek a történet fő mozgatórugóiként is szolgálnak, nem feltétlenül pozitív kicsengésű.
Ugyanakkor A tökéletes trükk egy másik érzelmi aspektusban zseniális; kiválóan mutatja be a két fő karakter egymástól való "függését", mindezt úgy, hogy a szakmai fanatizmusról sem felejt el beszélni, sőt, a film középpontjának egyik legfontosabb mondanivalóját ez a gondolati szál alkotja. Véleményem szerint azonban nem feltétlenül az elismerésre vágyás "görcsössége" a sztori legfontosabb nézőpontja, hanem Angier és Borden önfeláldozása a siker érdekében, és ha más személyes aspektusban nem is mindig, ebben Nolan óriásit domborít: hőseinket folyamatos próbatételeit bevezetve építi meg a karaktereket, a lezárásként szolgáló csavar pedig gyakorlatilag mindkettőjüket "mártírrá" teszi. Persze lehetne órákig fejtegetni a film által arcunkba tolt, illúzióval kapcsolatos mondanivalót, azonban ez szerintem pont annyi, amennyit kimondanak róla a filmben is, persze lehet rokonítani az elmondottakkal a filmalkotás témáját, azonban Nolant ismerve ez a "megfejtés" kissé egyszerű, vagy hogy stílszerű legyek, illúzióromboló volna, bár ettől függetlenül van benne igazság.
Szerintem A tökéletes trükk akkor igazán tartalmas remekmű, ha nem csak a hatalmas egók egymásnak feszülését, hanem a cél érdekében történő feláldozások méretét is képesek vagyunk elismerni, végtére is az ember életének legfontosabb céljaiért áldozni kell. Arról pedig mindenki maga dönt, hogy ennek érdekében bepiszkolja e a kezét, és hogy aki ezt megteszi, az tekinthető-e rossz embernek.
9/10
A film teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán
