3 tours in Iraq, but no bailout for people like us
Ez a graffiti fogad minket a Hell or High Water nyitójelenetében, mielőtt egyetlen szó is elhangzana, ezzel pedig David Mackenzie már tökéletesen jelezte is, mire számíthatunk a továbbiakban. Egyrészt úgy értve, hogy milyen környezetet komponált Taylor Sheridan (a Sicario írója) szkriptje köré, másrészt úgy, hogy ezt milyen finom eszközökkel kívánja megjeleníteni. A filmet ugyanis velejéig átitatja a hitelválságban szenvedő amerikai kisemberek kálváriája, azonban most nem a floridai kertvárosok kisemmizettjei, hanem a kihalt texasi tanyavilág cowboyai indítanak bosszúhadjáratot a bankrendszer ellen.
A történetre nem is érdemes sok szót vesztegetni: egy testvérpár, Tanner (Ben Foster) és Toby (Chris Pine) kiötli, hogy bankrablásból fogja visszafizetni elhunyt édesanyjuk lejárt jelzáloghitelét, méghozzá úgy, hogy annak a banknak a fiókjait rabolják ki sorra, amelynek tartoznak. Persze ehhez egy éppen nyugdíj előtt álló rangernek (Jeff Bridges) is lesz még egy-két szava - és ezzel nagyjából ki is merítettük a forgatókönyv fő motívumait. Taylor Sheridan tehát a Sicariohoz hasonlóan most is erősen támaszkodik a bevált toposzokra, ugyanakkor egyszer sem érezni azt, hogy ezek is irányítanák, sokkal inkább egyfajta vázlatot adnak karakterei és világa kibontásához.
A Hell or High Water ugyanis nem egy olyan heist movie, amely bűnözőit csibészes romantikával ábrázolja, főhőseink morális alapját mindössze a náluk is könyörtelenebbnek beállított bankrendszer teremti meg, de Sheridan és Mackenzie a legkevésbé sem igyekszik azon, hogy szimpatikusnak tüntesse fel őket. Időként még azon is elgondolkodhatunk, hogy valójában az őket üldöző ranger a valódi főhős, hiszen ő az, aki megkérdőjelezhetetlen erkölcs mentén teszi a dolgát - még ha éppen állandóan rasszista viccekkel szórakoztatja is társát. De a film nem is erkölcs vagy elvek ütközéséről szól, mintha szereplőink számára az effajta moralizálás már úri passziónak minősülne. A szokásos rabló-pandúr párharc helyett Sheridan az utak mellett sorjázó, újabb hiteleket kínáló reklámtáblák, a 200 dollárért is elkeseredetten küzdő és minden megnyilvánulásukkal a teljes kiábrándultságról tanúbizonyságot adó texasiak történetét meséli el.
A Hell or High Water nihilizmusa jól kapcsolódik össze a kopár nyugat-texasi tájjal: egy olyan helyet ábrázol, ahol legfeljebb csak azért érdemes élni, hogy egyszer majd a gyerekeinknek jobb legyen. És minél gyönyörűbb képeket látunk (minden beállítás szinte festménybe illő), annál egyértelműbb, hogy ezeken a kompozíciókon nincs semmi, ami értelmet adna alakjai életének. Mintha egy Coen-filmet látnánk, ahol a cinizmus sokkal humortalanabb és húsba vágóbb, és a szereplők sziporkái ellenére semmi szórakoztató nincs az elénk tárt sorsokban.
Egy graffiti a falon, egy pincérnő a koszlott kisvárosi étteremben - ezek a gyönyörűen kimunkált részletei teszik a Hell or High Watert azzá, ami. Ebben a filmben a főszereplők karakterében, a köréjük épített történetben találjuk a legkevesebb érdekességet (ami miatt egyébként sokszor nehezen is ragad magával a mű), Sheridan és MacKenzie prezentálásában mégis képes ez az ezerszer elmondott történet valami újat és lehangolóan emberit megfogalmazni.
8/10
A Hell or High Water teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
