Valahol elkeserítő, hogy Rob Zombie még mindig pont ugyanazokat a köröket futja, mint az első filmje idején, anno 2003-ban. Az industrial rock/metal énekesből lett forgatókönyvíró-rendező igazából soha nem tudott átlépni a saját árnyékán. Minden egyes filmje esetében vett egy délies ízű horror toposzt (Az 1000 halott háza 1-2: texasi láncfűrészes-módra gonosz redneck család, Halloween 1-2: slasher gyilkos, The Lords of Salem: boszorkányság), jól megtömte vérrel és hatásvadász sokkeffektekkel, az áldozatokat meghagyta egydimenziósoknak, helyettük inkább a gyilkosokat helyezte a középpontba, a történetet pedig csak félig-meddig, nem egyszer szimbolikus megoldásokkal, vagy éppen sehogy sem zárta le. Az új, 31 című filmje kapcsán pont ugyanezt a receptet alkalmazza, és pont ugyanazokat a hibákat követi el, amiket eddig is.
A délies hangulat itt is megvan, a választott téma ezúttal a modern gladiátorviadal mint gazdag emberek által kitalált elmebeteg szórakozás. A filmben egy furgonra való cirkuszi dolgozó kerül slamasztikába, akiket foglyul ejt, majd a 31 fantázianevű játékba kényszerít egy csapat csíkos ruhás, elmaszkírozott verőlegény. A játék lényege, hogy bohócnak öltözött, aberrált gyilkosok vadásznak hőseinkre egy elhagyatott gyár területén. Az eseményeket néhány rizsporos parókában parádézó, titokzatos ember irányítja...
Sorolom azokat a momentumokat, amelyek ismerősek lehetnek más Zombie-alkotásokból. Kezdjük a színészekkel! Már megint a rendező felesége, Sheri Moon Zombie látható a főszerepben, és több itt megjelenő színész is felbukkant már korábbi Zombie-rendezésekben (Jeff Daniel Phillips, Malcolm McDowell, Meg Foster). Sheri Moon sajnos még mindig nem egy igazán nagy volumenű tehetség, szokás szerint túljátssza az egyébként elég felszínesen megírt szerepét, és csak olykor-olykor, ráhunyorítva tekinthető hitelesnek az alakítása. Ami a javára szól, hogy 46 évesen még mindig jól tartja magát, bár mellben mintha már nem lenne olyan erős, mint régebben... A többiek alakítása sem tűnik igazán jónak, szinte mindenki affektálva ripacskodik, amiből egyértelműen levonható az a következtetés, hogy Rob Zombie-nak egészen sajátos elképzelése van a színészvezetésről. Álláspontom szerint egyedül Richard Brake nyújtott emlékezeteset a Doom-Head nevű gyilkos bőrében, a kicsit Heath Ledger Jokerjét idéző, de egyébként vérprofi és szórakoztatóan elmebeteg alakításával.
A 31-ben újfent találkozhatunk a rendező megszokott kézjegyeivel, jelesül a szuperplánok, a gyors vágások, és a kézinek ható kameramozgás előszeretett alkalmazásával. Szintén jól ismert Zombie-stílusjegyek a cirkuszos-bohócos díszletek és maszkok, valamint a színpompás, illetve villódzó fények hangsúlyos használata. A vágás kapcsán láthatunk egy-két ötletesebb áttűnést, de igazán nagy meglepetésekkel nem fogunk találkozni a rendező korábbi műveihez képest. A zene szintén a megszokott elemekből (country, metál, szintizene) építkező Zombie-sablon, nem kifejezetten rossz, de senki nem fogja a film nélkül hallgatni a soundtracket.
A történet még Zombie-hoz mérten is iszonyú sovány, rasztahajú szakál-vokál hősünk megint egy sablonos sztori kifejezetten felszínes megvalósítását hozta el hozzánk. Mivel a karakterek (helyesbítek: áldozatok) jelleme papírvékony, motivációik és úgy általában az egyedi emberi vonásaik is igencsak szűkösek, nem igazán lehet értük szurkolni. A rendezőnek egyébként sem tartozik az erősségei közé a feszültségkeltés (bár a Lords of Salemben már voltak ígéretes momentumok e téren), inkább a sokkeffektekkel és a brutális vérontással dolgozik. Jelen esetben megkapjuk a szükséges erőszak és gore adagot, nagy és harsány dózisban, de azért bocsássátok meg nekem, hogy 2016-ban nem esek hanyatt néhány szuperközeliben bezúzott koponyától meg láncfűrésszel kihasított húscafattól. Olyat nem fogunk látni a 31-ben, amit n+1 más ultraerőszakos horrorfilmben már ne láttunk volna.
A történet kapcsán nem kívánok semmit spoilerezni, de előre szólok: a film befejezése tipikusan Zombie-módra frusztráló/kétértelmű, tehát akinek nem tetszett pl. a Halloween második részének végjátéka, az itt is csak saját felelősségre tegyen próbát az alkotással!
A filmet tehát a - legalább nagyjából működő - sokkoló brutalitás, Richard Brake megyőző Doom-Head alakítása, és Rob Zombie első filmje óta felismerhető - bár nem kifejezetten eredeti vagy izgalmas, de kétségtelenül létező - képalkotási és történetmesélési stílusa viszi el a hátán. Már amennyire elviszi. Aki komoly mélységet keres a történetben (és nem valami bullshit álbölcsességet), vagy valamiféle revelációt szeretne látni a rendező eddigi életművéhez képest, az keservesen csalódni fog ebben az alkotásban. Zombie még mindig nem tudta megugrani Az 1000 halott háza második részét (The Devil's Rejects), amely mindmáig a kreatív csúcsot jelenti a filmográfiájában. Aki megelégszik egy régimódi, véres, meglehetősen üres, és sajnos tipikus Zombie-hülyeségekkel megvert exploitationnel, az adhat egy esélyt a 31-nek. Esetleg.
5/10
A film teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán
